Hogy kik a hibásak, magukat ítélték már eddig is, ezen pedig nem
érdemes rágódni. Hogy történhet, hogy másnak tudok segíteni, de akinek
a legszükségesebb lenne emberi gondolkodással, annak képtelennek érzem.
Képtelennek érzem, ez egy kicsit lekicsinylőnek tűnhet, mert ha majd
összeforr, akkor megérthetjük, ha megadatik számuNKra a felismerés
lehetősége. Felelhetnétek, hogy hívjam fel, egyetlen apró bökkenő
ezzel, blokkolnak. Felelhetnétek, hogy írjak neki oda, ahol nem
másítják meg, akkor jó alaposan figyeljetek már jó ideje ezt teszem,
válasz pedig nincs, csak mély hallgatás, amikor újabb és újabb férgek
által vezetett emberek neveibe botlok. Felelhetnétek, akkor vonjam őket
felelősségre, erre pedig csak ennyi, akik magukat ítélik meg
cselekedeteikkel, tetteitekkel, gondolataitokkal, azokat nem nekem kell
megítélnem, mert nem az a hívásom. A hívásomról pedig nem szándékozók
életem árán sem lemondani, mivel nem mindenért mit kaptam teljesen
elszámoltatnak, ha nem használom testvéreim lelki és szellemi javará.
Jöhettek a legtermészetesebbnek tünővel, ezzel is egy a bökkenő,
akikkel személyesen beszélhettem, azok maguk is látják, ha alaposan
figyelnek a barna tengerre, akkor már fel sem merülhet ilyen gondolat a
elmétekben. Lehetne több mindent írni, de inkább akiknek megadatik,
azok telefon és levél nélkül is megtalálnak, kérdezzétek azokat akiknek
már sikerülhetett. Annyit még, talán megemlíthetnék nem biztos, hogy
reggel és este között már nincsen 778 kilométernél több, de annyit
azért érdemes tudni egy napon belül többször is visszamehetek bármelyik
elosztóponthoz, s ez eddig sem rajtam múllott, ha az egységre
tekintettem, ha meginogtam, az azért volt, mert levettem a szememet
arról az útról, amelyről itten már nem érdemes, mert nem tudod hol
állsz meg, s nem tudod egyáltalán hol engednek vissza, mennyi és mennyi
plussz kör után.