2021. december 10., péntek

Azért nem tudsz bízni a világban, mert a világ nem hiteles…

 

Ne feledd, hogy ha két évvel ezelőtt valaki azt mondja neked, az lesz a helyzet, ami most, kiröhögöd… mint ahogyan meg is tetted.

…. most mégis úgy lett.

Van egy világ, egy szép világ. Ahol béke van, szeretet és nyugalom. Harmónia és egység van, nincsenek feletted uralkodó kényszerítő hatalmak, önző, gusztustalan gazemberek, akik szívfájás nélkül tartják a nyakadon a bilincset. Szabadság van, és szabadon gondolkodhatsz, szabadon érezhetsz. Szabadon cselekedhetsz és szabadon teremthetsz. Bármit. Akármit. Akármikor. Bármennyit és bármiből mert a bőség az alap, az Eredendő. Nincs megkülönböztetés, nincs szükség, nincs gyűlölet. Csak béke. Végeérhetetlen béke.

Ez a világ Benned van, de létezik is, ahogyan a Létezők is léteznek, úgy te is létezel ott és nem itt. Itt, ahol nap mint nap fejbecsap a VALÓSÁG. Az egyre durvább, igazságtalanabb világ. A világ, amiben MÁR NEM TUDSZ BÍZNI….

De.. ott van BENNED A VALÓSÁG. Az a valóság, amiben nem tudsz bízni, az csak egy olyan valóság, amit MINDENKI MÁSKÉPP LÁT, és mindenki másképp értelmez. Másképp fordít le.

Viszont van egy PROGRAMOZÁS, aminek a következménye az, hogy az emberek egy jó nagy része dacára annak, hogy másképp kellene látni a valóságot, ugyanolyannak látják. Mert nem azt látják, ami a valóság, hanem azt, amit LÁTTATNAK VELÜK.

Azért nem tudsz bízni a világban, mert a világ nem hiteles…

Az emberi viselkedés legalját láthatjuk magunk körül. A mérhetetlen önzést, azt, hogy az ember embernek farkasa, azt, hogy a bizalmatlanság és a félelem oly mértékben ütötte fel a fejét, hogy családtag családtag ellen megy, csak mert nincs beoltva, és a saját szaros életét félti, mert ELHITETIK VELE, HOGY VESZÉLYBEN AZ ÉLETE. Kiveszett a családban nagyon fontos VÉDELMEZŐ ÖSZTÖN, ami még az állatvilágot is jellemzi, ősidők óta…

Elfelejtik az emberek, hogy ŐK EMBEREK… elfelejtik, mit jelent embernek lenni. Magukat a végtelenségig ledegradáló, mégis mocskosul önző, félelem által irányított, SAJÁT FAJÁVAL SZEMBEN BIZALMATLAN nyájat csináltak belőlünk.

Láttál-e már olyat, hogy egy oroszlán nem bízik a másikban? Láttál-e már olyat, hogy egy farkasfalkában MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ÉS GYŰLÖLET ÜTI FEL A FEJÉT? Olyat láthattál - nyilván a NatGeo-n, hogy a farkasok egymásnak esnek a túlélésért, az ételért és a falka vezetéséért, de olyat nem, hogy odamegy a falkához egy VADÁSZ, és addig dumál a farkasok fejébe, amíg azok elkezdik módszeresen kiközösíteni egymást és félni egymástól, mert azt mondták nekik, ha ezt nem teszik, meg fognak halni? Nyilván nem…

Milyen faj az egy ökoszisztémában, AMELYIK NEM TUD BÍZNI A SAJÁT FAJTÁJÁBAN? Amelyik kigáncsolja, átveri, meghazudtolva saját magát vakon követi a kormányt? A híreket?

Ezen a bolygón egyetlen faj sem képes túlélni, amennyiben nem tud összetartani és megbízni a saját falkájában. Egyetlen sem. Az ember nem bízik a saját falkájában és ami még rosszabb, NEM BÍZIK AZ ÖSZTÖNEIBEN SEM. A külső befolyásolásra hallgat, ahelyett, hogy befelé figyelne, hogy mit súgnak azok az ősi ösztönök, amelyek körülöttünk a lenézett és irtott állatvilágban ugyanúgy megvannak, mint bennünk.

MIVÉ LESZ AZ EMBER, HA SAJÁT FAJÁT ÁRULJA EL??

Nyilván tudod a választ.

Nem fogunk fennmaradni, ha egymást irtjuk ki a félelem és a hamis istenségek - pénz, hatalom, ego, aktuális kormányzás és médiahazugságok szent nevében.

Nem a megkülönböztetés, a félelem és a gyűlölet mentén kellene döntéseket hozniuk az embereknek, hanem a saját belső sugallataik révén. Ellenállni a háttérhatalomnak.

Mélyen alszanak. A pokol bugyraiban. Miközben önnön nagyságukat dicsőítik, hogy “túlélték a kétszázhetvenedik hullámot”. A blackout-ot, az élelmiszerhiányt, a vízhiányt, az üzemanyaghiányt, a teljes gazdasági összeomlást, ami mint tudjuk az Új Világrend előkészítésének része. MIKÖZBEN SEMMIBŐL SINCS HIÁNY, DE ÚGY JÁTSZANAK A FIZIKAI FORRÁSOKKAL, AHOGY A KEDVÜK TARTJA.

Nagyon nagy annak a veszélye, hogy az emberi faj mint olyan eltűnik, és a helyét egy transzhumanista gépezet által alkotott transzhumanoid - félig ember, félig PROGRAM ÉS NANOTECHNOLÓGIA - veszi át. Jól olvastad.

Ami megmarad, mint ember, az a földi népesség húsz százaléka, akiket a farkasok kitiltottak maguk közül. Mire a háttérhatalom végez velünk, már csak egy új világot ünneplő, vak és süket, ostoba népség lesz a világ, akik kéjes örömmel nevetik ki a háttérhatalmi világrendet megtagadó “őrülteket”, és bizony, az egyistenhívő, Krisztust szajkózó fényhajhász spirik is be fognak ennek dőlni, mivel az EGYISTENHITET ÉS A KRISZTUSI KERESZTRE FESZÍTÉST MEG FOGJÁK ERŐSÍTENI ÉS A SPIRIK EL FOGJÁK HINNI, HOGY EZ AZ ÚJ VILÁG, NEM FOGJÁK FELISMERNI A NOVUS ORDO SECLORUMOT.

Tehát akkor kire számítsunk mi, akik ébren vagyunk ebben a káoszban?

Elárulom neked, MAGADRA SZÁMÍTHATSZ ÉS A MENTÁLIS ERŐDRE, ami ott van benned és készen áll a használatra.

A FIZIKAILAG SZEMMEL LÁTHATÓ VILÁG FELÉNK SUGÁRZOTT TÉNYEI ELLENÉBEN KELL GONDOLATI SZINTEN CSELEKEDNÜNK, azaz tökmindegy, mit látsz magad körül, te aki hozzám hasonlóan ébren vagy, NE KESEREDJ EL! Hát nem azért vagyunk itt, hogy változást hozzunk? Arra számítottál talán, hogy majd a mátrix nem mutatja feléd a fizikai tényeket, amelyek csak látszólag nem változtathatóak? Arra számítottál, hogy elég egy kis energia és minden csodás lesz?

Ugye nem..? Ugye tudod, hogy ÖNMAGADAT KELL SOKSZOROSAN MEGLÉPNED, ha már itt vagy, 2021-ben? Egy lépésre az ÚJ KEZDETTŐL, AMI 2022.

Tényleg azt hiszed, hogy tehetetlenül kell végignézned ezt az egészet? Hogy semmi eszköz nincs a kezedben? Hogy az istenek szórakoznak veled és arra ítéltek, hogy te is rab maradj a rabok között?

Szerintem az a dolgunk, hogy A LÁTHATATLAN VILÁGOT LÁTHATÓVÁ TEGYÜK, az a dolgunk, hogy A LÁTHATATLAN VILÁGOT IDE TEREMTSÜK A MENTÁLIS ERŐ ÉS MÁGIKUS ERŐ SEGÍTSÉGÉVEL.

Nem pedig az, hogy higgyünk a mátrixnak, a fejünkbe dumáló vadásznak, bárányként a farkasok között. Azt azonban nem tagadom, hogy a tények ismerete szükséges ahhoz, hogy tudd, mit kell megteremtened, ugyanis az, amit meg kell teremtened, AZ PONTOS ELLENTÉTE A MÁTRIXNAK. Tökéletes ellentéte. Minden ízében.

A tények riasztóak, DE EZ CSAK A MÁTRIX. A szemmel látható, belénk táplált fizikai sík.

Az is tény, hogy az emberiség nyolcvan százalékának halvány gőze sincs arról, hogy lehet teremteni, GLOBÁLISAN IS, nem csak egy cikicuki rózsaszín tűsarkút a CCC-ből, hogy tiktokolj vele, hanem GLOBÁLIS MENTÁLIS MELÓT IS TUDUNK VÉGEZNI. Azokért is, akik a hátunkba döfik a tőrt, és azokért is, akik a szomszédos országokban éppen most dicsőséges diadaltáncot járnak az oltatlanokon, majd nagy kegyesen felajánlják, hogy elmennek helyettük a boltba, mert a szerencsétlen idióta oltatlanok ezt most nem tehetik meg, /félelmetes, hogy teljes meggyőződéssel hiszik, hogy aki nemet mond az oltásra, az idióta, és az életüket veszélybe sodorja, és hát igen, ez MÉG CSAK A KEZDET, lesz ez még keményebb is, amikor majd az oltatlanokat okolják a társadalom és a gazdaság összeomlásáért és azt is minden további nélkül el fogják hinni./.

Ne csodálkozz ezen. Mit vártál az embertársaidtól? Netán azt, hogy gondolkodás nélkül meghajlanak a szavadnak és minden “összeesküvés-elméletnek” /amelyek mellesleg szóról-szóra igazak, kivétel néhány, amelyről ránézésre látszik, hogy irreális és logikailag nem lehet összerakni/. Netán azt vártad, hogy a dicsőséges Jézus Krisztus előtt hajolnak meg? Akinek a keresztre feszítését ÉS FELTÁMADÁSÁT a háttérhatalom újra el fogja játszani nekünk? Hogy mikor, az kérdéses, attól függ, mennyire FÉLNEK tőlünk, és mikor látják úgy, hogy itt az ideje a végsőkig elkeseredett emberiség kezébe adni egy új hitet.

Ugyanis félnek tőlünk. Ez is logikus.

Képzelj el egy juhászt, akinek hatalmas báránycsordája van. Annyi a bárány, ameddig a szem ellát, egy végtelenül nagy mezőn. A mező tökéletes, de a bárányok már nem hiszik el, hogy jut elég legelő és elég eledel nekik, ezért egymás ellen fordulnak. A juhász hinti el bennük ezt, mert az egyre növekedő csordát már nem tudja kezelni és féken tartani. No nem azért, mert ha elbírt x milliárd báránnyal, akkor nem bír el még pár milliárdnyival, hanem azért, mert a csorda IGAZÁBÓL NEM LÉTSZÁMBAN NÖVEKEDIK, HANEM AZ, AHOGY A TERMÉSZET TÖRVÉNYEI DIKTÁLJÁK, ERŐBEN NÖVEKEDIK.

Nincs olyan csorda, amely ne akarná elsöpörni az egyetlen juhászt, ha veszélyben érzi magát. Azonban a juhász trükkös egy csávó, és mentális erővel tartja féken a bárányait, no meg kutyákkal. A kutyák acsarkodnak, UGATNAK, vég nélkül, puszta UGATÁSSAL tudják terelni a bárányokat bármerre és bármeddig, és ha a bárányok túlságosan elvadulnának, a kutyák elharapják azok torkát, amelyek szembeszegülnek velük, mindezt a juhász beleegyezésével, akinek ez a járulékos veszteség belefér, mivel a csordája féken tartását kell előtérbe helyeznie. Némi veszteség a későbbi előnyök elérése végett.

Azonban a juhásznak idővel más gondja is akad.

Mégpedig az, hogy a bárányok között megjelentek olyan különcök, akik átlátnak a juhászon. /éltem már ezzel a hasonlattal, birkák és kosok, de most újra előveszem, a mostani helyzet tisztán látása végett/. Azok a bárányok, akik átlátnak a juhászon, elkezdik terjeszteni a csordában, hogy az a helyzet, hogy mentálisan vannak fogva tartva mindannyian, és a legelőn túli világban vár egy szabad és tiszta élet, ahol azt tehetik, amit csak akarnak, a kutyák nélkül.

A kutyák a korlátozások, a megszorítások, az oltott-oltatlan közötti tüzet szító háttérhatalmilag manipulált hisztik, a klímahiszti, a gazdasági válság, az infláció, az alapvető szükségleteket kielégítő források hiánya. Csupa hazugság, és a kutyákat csak ez a hazugság tartja fenn.

A juhászon átlátó bárányok a kutyákról is tudnak. Tudják, hogy illúziók, nincsenek ott, és acsarkodásuk csak a legelő rendszerének szüleménye, valójában nem bírnának el azokkal a bárányokkal, amelyek nem tekintik őket valóságnak.

Mert amit nem tekintesz valóságnak, AZ NINCS.

A juhász észreveszi, hogy a bárányok között vannak nem-bárányok is, akik nem akarják ezt a legelő-rendszert, és magasról tesznek a kutyákra. A juhász pontosan tudja, hogy ezek a bárányok, még úgy is, hogy a teljes nyáj csupán húsz százalékát teszik ki, rendkívüli veszélyt jelentenek a rendszerre, ezért ki kell őket iktatni.

Azonban ez egy aprócska problémába ütközik, mégpedig abba, hogy ránézésre nem tudja megkülönböztetni, melyik bárány igazi engedelmes bárány, és melyik nem-bárány, aki idővel a többi bárányt is meggyőzheti, ráadásul a kutyákat is kiiktathatja, mert megmondja a bárányoknak, hogy a kutyák nincsenek is ott.

Mivel ránézésre nem tudja a juhász, hogy melyik báránya hű hozzá és engedelmes, melyik nem, ezért hívja a többi juhászt, hogy együtt pécézzék ki a nyájból a nem-bárányokat, és ehhez egy ősi módszert használ.

Azt, hogy szemrebbenés nélkül kiáll a többi juhásszal a legelő elejébe, és kiabálni kezdi AZ IGAZSÁGOT, hogy nincsenek is kutyák, és mi juhászok csalók vagyunk, szabadon elmehettek.

Erre az egészre a nem-bárányok úgy fognak reagálni, hogy csendben vannak, és látszólag meg se mozdulnak, mert sejtik, hogy itt valami bibi van.

A bárányok hörögnek, veszekednek, sivítoznak, kitör közöttük a pánik, egymást tapossák, mert megborult az alapvető hitrendszerük, amit a biztonságosnak vélt legelőbe, és jogos uraiknak vélt kutyákba és juhászokba vetettek.

A nem-bárányok a káosz közben szépen elballagnak a mezőről, és a juhászok máris tudják, kik ők….

Ez csak egy elmélet. Elmélet az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról, de bevált a hát..térh...atalmi elitnek. Látványos a nem-bárányok elkülönülése, de MÉG NEM ELÉGGÉ. A csorda számára a juhász és társai hűségpróbákat talál ki, mint a népmesékben, hogy bizonyítsák hűségüket - olyan dolgokat kell megtenniük, amiket önmaguktól eszükbe nem jutna megtenni. A hűségen múlik az életük - mondják nekik a juhászok, és a csorda félti az életét, főképp pedig a mátrix-legelőjét. Attól félti, hogy mások elfoglalják azt, akik nem hűek a juhászokhoz, és habár eddig is tudtak róla a bárányok, hogy a csorda rejt sok nem-bárányt, hallgattak a kilétükről, mert nem érezték magukat veszélyben tőlük, talán még félig-meddig egyet is értettek velük, de most…. most, hogy HŰSÉGPRÓBÁKnak vetik alá őket, már érzik, ÉLESEDIK A JÁTÉK a legelőn. Ha nem vetik ki maguk közül a nem-bárányokat, talán még a juhászok azt hinnék, pártolják őket és egy követ fújnak velük. Ezért aztán ők maguk is élesen bírálják nem-bárány társaikat, azokat a társaikat, akik korábban a legjobb barátaik, legjobb bajtársaik voltak egy olyan helyen, ahol minden determinált. Egy legelőn. Egy mátrixban. Mindez azonban a juhászoknak még mindig kevés, és igencsak lassú folyamat. A tervük új szakaszba lép.

Kellenek olyan pontok, közösségi helyek, ahonnan kitiltják azokat a csordából, akik ezt a hűségpróbát nem állják. A legelő olyan gyűjtőterületei, ahova a hű bárányok minden további nélkül beléphetnek, és ezeken a területeken rendkívül nagy a legelő bősége, mindenből jut bőven. Ezeknek a területeknek a bőségét folyamatosan és mesterségesen növelik a juhászok, hogy a bárányokat mágnesként vonzzák e helyek, míg más területeket a legelő KLÍMAváltására hivatkozva szinte kipusztítják, hogy egy helyre gyűjtsék a bárányokat….. és lehetetlen, kiszolgáltatott helyzetbe kergessék a nem-bárányokat.

Régen kevesebb volt a bárány. Könnyebben lehetett őket szemmel tartani. Mostanra azonban már annyian lettek, hogy egyesével kellett rájuk nyomkövetőt szerelni. A hűségpróba egyike pl ez volt. Nyomkövetés. A nem-bárányok is előszeretettel használják azonban a nyomkövető funkciókat, ez még önmagában nem volt elég. A bárányokat meg kellett bélyegezni, hogy messziről látni lehessen, kik ők. A nem-bárányok itt már nem tudták tovább titkolni a kilétüket, főként azért, mert habár annyi de annyi volt a bárány a legelőn, amíg a szem ellát, és minden módszer kevés volt ahhoz, hogy megfelelően szemmel tartsák őket, a nem-bárányok pedig el tudtak tűnni a tömegben, az a kitétel, hogy a legelő bőséges helyeit már csak a bárányok látogathatják, nos, ez betette a kiskaput.

Hiszen azon a ponton, amikor a juhászok kiabálni kezdték az igazságot saját magukról, a bárányok felzúdultak és félni kezdtek, a nem-bárányok pedig NEM MENTEK EL a legelőről, hanem maradtak, két okból. Egyrészt az új hely, ahol élni tudnának, még nem készült el, és ezt nem bízzák a juhászokra. Sem a hely kilétét, sem a hely megközelíthetőségét nem akarják átadni.

Másrészt azért maradtak, mert pontosan tudták, ha most elmenekülnek, a juhászok nyertek….

Ezért maradtak.

Ezzel sikeresen összezavarták a juhászokat, akik csak ezután fordultak a megkülönböztetés módszereihez, és ahhoz, hogy a bárányok maguk árulják el társaikat és megszűnjön bizalmuk a csordában, hiszen számukra úgyszintén, ránézésre nem megállapítható, ki tartozik közéjük és ki nem. Egyenesen bűn lett nem közéjük tartozni, és a bizalmatlanságuk saját fajtársaik ellen lassacskán félelemmé nőtte ki magát.

DACÁRA ANNAK, HOGY TÖBB A BÁRÁNY, MINT A NEM BÁRÁNY, A BÁRÁNYOK NEM A JUHÁSZOKTÓL FÉLNEK, HANEM A NEM - BÁRÁNYOKTÓL. NEM A JUHÁSZOKTÓL FÉLNEK, AKIK ŐKET ÚGY TERELGETIK, AHOGYAN CSAK AKARJÁK, HANEM AZOKTÓL FÉLNEK, AKIK NEM OLYANOK, MINT ŐK.

Dacára annak, hogy a juhászok vannak a legkevesebben, no meg a kutyák, a bárányok mégis félnek tőlük. Ez egyfajta mentális erőfölény, amellyel a bárányokat kordában tartják a juhászok és a kutyáik.

A nem-bárányokra nem hat a mentális erőfölény, hanem ők vannak a többiekkel szemben mentális fölényben, még a legelővel szemben is, ami az életterüket alkotja.

Számukra a legelő egy mátrix, és tudják jól, hogy van a legelőn túl is világ, és már azt is értik, hogy ez a világ belőlük teremtődik kifelé. Nem egy kész új világot kell keresniük. Meg kell teremteniük egy új világot.

Azonban nekik is át kell menniük próbákon - mint a népmesékben ugye -, olyan próbákon, amik főleg arról szólnak, hogy vajon hisznek-e annak, amit a két szemükkel látnak, avagy el tudnak vonatkoztatni. Tudnak-e hinni az új világban, vagy feladják és hagyják, hogy a bárányok és a juhászok a kutyákkal együtt meggyőzzék őket.

Mert a nem-bárányokra is hat az a káros sugárzás, ami a bárányokra. Az a mentális sugárzás, amit most telibe kapunk.

Az egész emberiség.

Lehet bármekkora a nem-bárányok mentális erőfölénye, ha náluk erősebb eszközöket vetnek be.

Az emberek ugyanis, akár be van oltva, akár nem, akármiben hisz vagy akár nem, erőszakosak, önzőek és agresszívak. Azok is, akik eddig birtokolták azt a bizonyos nyugalmat és belső erőt, most mintha elfelejtenék, kik valójában.

Van egy pont, ahol áttörték náluk a falat, egy gyenge pont, amin át ki tudták őket billenteni.

Az emberek FÉLNEK. Félnek, és belső harcukban elesni látszanak önmagukkal szemben.

Ne hagyjuk! Mi, akik még ébren vagyunk, ne engedjük ezt! És mi magunk ne engedjünk ennek a káros Nibiru-hatásnak, amely feszültté tesz, amely kibillent, amely elhiteti velünk, hogy NEM VAGYUNK ARRA KÉPESEK, AMIÉRT ITT VAGYUNK.

Ismerd fel az illúziókat, amelyek fogva tartanak, amelyek gyengének, kétségbeesettnek mutatnak téged, mint egy torz tükör.

TÜKÖRORSZÁG - ahogy Lucifer hívja a mátrixot. Csupa hamis tükör egy olyan helyen, ahol bármerre lépsz, csakis tükrök vannak. Torz képet mutató, nem valódi létet mutató, a saját gyengeségeidet ezereszeresen visszaverő tükrök.

Törd össze a tükröket, vagy menj át rajtuk, de inkább az utóbbi, mert ha összetöröd, újra felépülnek és még mindig nem történt semmi.

Lépj át a mátrix-legeltető-etető hamis valóságon, mert a kerítés nincs is ott.

Mindezek csak szavak, amelyekhez hasonlóakat olvashattál máshol is. Ezek még önmagukban nem fognak tettekre ösztönözni téged. A tettekhez az kell, hogy teljes egészében felfogd a karámot, amibe zárva vagyunk, és meg is kapd a lehetőséget, hogy tegyél valamit. De mindaddig, amíg csak a fizikai tetteket tartod tetteknek, addig nem vagy a mentális erőd birtokában. Ahhoz, hogy visszakapd, EL KELL VONATKOZTATNOD A MÁTRIXTÓL, mindattól, ami körbevesz. Átnézni rajta, hiszen tudod, TÜKÖRORSZÁG. Az a valóság, amit annak hiszel, és olyan a tükörtenger, amilyennek te látod.

A tükrök mutathatnak kiutat is innen, ha tudod, hogyan kell őket használni.

A mátrixnak szintjei vannak, ezek a POKOL FELÉBRESZTŐ KÖREI, minél mélyebbre mész benne, annál többet látsz az igazságból. Veszélyesnek érzékeled, mentális támadásnak hiszed, esetleg mágikus támadásnak, de nem az. Ez a TE ÉBREDÉSED A MÁTRIXBÓL.

SZINTRŐL-SZINTRE.

Mert ki kell keveredni ebből, hogy mi, a nem-bárányok legyünk mentális erőfölényben, és a pokol köreiben az emberek lelke és tudata van lekötözve.

A lelkük és a tudatuk. MINDEN SZINTEN TÖBB MILLIÁRD LÉLEK ÉS TUDAT.

Ezek a lelkek és tudatok tartják össze a mátrixot.

Eszter-Fényhozó❤️❤️✨✨

2021. november 16., kedd

Ártatlanságodat nem tudom visszaadni... , de bűnbánatot gyakorolván képes vagy a lelkitársadhoz kapcsolódni, ha megadatik annak a lehetősége

Két uralkodó van a világon: Isten és az ördög. Te is szolgálsz az egyiknek. Fel kell ismerned miért vannak a fokozatok... Látnod kell, hogy az egyik fokozatosan vezet egyre mélyebbre, de semmit nem ad addig, amíg már csak a másikhoz való fokozott könyörgés ment meg a pokol a tüzétől, de akkor teljesen oda kell szánnod magadat, mert még mélyebbre kerülsz, ha nem fogadod el azokat a lelkedet felemelő segítségeket.


S szeretnék nektek egy feladatot adni, szombatig írjátok meg történetekben, hol tértetek el a biztonságos őszinte szívből jövő úttól. Tudom, hogy nehéz, de próbáljátok felidézni minden olyan lépésteket, amire már megadatott, hogy rájöhettetek, hogy zsákutca. Ezeket írjátok le, s ha a lelkitársaddal együtt lesztek hétvégén, beszéljétek meg alaposan, ez is képes minél előbb összeforrasztani, amit mások irigységből el akartak venni tőletek.

2021. október 23., szombat

A 3. világháború kronológiája a katolikus próféciák szerint – Matej Gavlák

„Eljövök, hogy kérjem Oroszország Szeplőtelen Szívemnek való felszentelését, és az első szombaton a jóvátételi közösséget. Ha meghallgatják kéréseimet, Oroszország megtér, és béke lesz; ha nem, akkor elterjeszti tévedéseit az egész világon, háborúkat és az egyház üldözését okozva. A jó mártírhalált lesz; a Szentatyának sokat kell szenvednie; különböző nemzetek megsemmisülnek. A végén Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik. A Szentatya nekem szenteli Oroszországot, és megtér, és békesség időszaka adatik meg a világnak."

Harmadik fatimai prófécia, vatikán.va

( http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_20000626_message-fatima_en.html )

Nostradamus a „világ királyáról”, „Chiren”-ről beszél, aki Franciaországból érkezik, és a kezdeti kudarc után vezeti a nyugati hadsereget a megszálló iszlám erők felett aratott győzelméhez. A „Chiren”, amelyet „Chyren” és „Chyren Selin” néven is emlegetnek a különböző négysorokban, kulcsszereplőnek tűnik a harmadik világháborúban, hasonlóan, de még nagyobb termetű, mint Roosevelt, Hitler vagy Churchill a második világháború idején. . Nostradamus jelzi, hogy ez a vezető Franciaországból érkezik. Chiren mellett egy pápa is érkezik, valószínűleg Franciaországból, aki szintén döntő szerepet fog játszani a harmadik világháborúban.

Godlikeproductions.com

E próféciák többsége Yves Dupont 'The Catholic Prophecy' (https://archive.org/stream/CatholicProphecy#page/n5/mode/2up) és Gerald Culleton atya 'Prophets and Our Times' című könyveiből származik (https: //archive.org/details/TheProphetsAndOurTimes).

E próféciák szerint a 3. világháború hatalmas és meglepő invázió lesz Oroszország és nyugati szövetségesei ellen. MIELŐTT ez megtörténik, három fő jel lesz:

  • Franciaországban hirtelen polgárháború tör ki
  • később Olaszországban is polgárháború kezdődik; és Pápának menekülnie kell Rómából
  • nagy jel lesz az égen: egy nagyon fényes üstökös; és ennek az üstökösnek darabjai eltalálják a Földet; ők maguk fognak nagy pusztításokat és még nagyobb árvizeket okozni

Ezek a megjósolt események Isten büntetései a bűnös emberiségnek. Ha az emberek Istenhez fordulnak, megbánják rossz cselekedeteiket, és nem teszik meg újra, akkor talán Isten megváltoztatja korábbi döntéseit.

1. Hirtelen polgárháborúk fognak kirobbanni Franciaországban és nem sokkal később Olaszországban is.

Albrecht Weber könyve (The Finger of God) ezt a Conchitának tulajdonított kijelentést tartalmazza:

„A pápa Oroszországba megy, Moszkvába. Amint visszatér a Vatikánba, ellenségeskedések törnek ki Európa különböző részein.”

Nectou atya, 18. század.

„Amint a fügefa sarjadni kezd és leveleket hoz, az a nyár közeledtének bizonyos jele, úgyhogy amikor Anglia hatalma fogyni kezd, Párizs pusztulása közeledik. Ez egy jel lesz. Angliának viszont ijesztőbb forradalmat kell átélnie, mint Franciaországét.

Marie Julie Jahenny, 1874. december 6

„Rómában a vihar lesz a legsötétebb. A római vihar még rosszabb, mint a franciaországi vihar. Az istentelenek minden haragja Rómában van. A gonoszok minden haragja a Szentszékre összpontosul.” ~

Desmond Birch

Valamikor a jövőben Franciaország és Olaszország szinte egy időben vív polgárháborút – valószínűleg Franciaország lesz az első. „Amikor mindenki azt hiszi, hogy biztosított a béke, amikor mindenki a legkevésbé számít rá, akkor Olaszországban majdnem egy időben tör ki a forradalom, mint Franciaországban.

Louisa Picarreta

Azok a nemzetek, amelyekért kígyózom és előszeretettel veszek, Olaszország és Franciaország azok, amelyek megtagadták a hidat… ők lesznek azok is, amelyek háborút fognak viselni az egyház ellen…

Az Egyház tele van belső keserűséggel, és a belső keserűség mellett külső keserűségeket is kap. Láttam embereket forradalmat indítani, templomokba bemenni, oltárokat lefosztani és felégetni, papok életére tett kísérleteket, szobrokat törni… és még ezernyi más sértést és gonoszságot… úgy tűnt, hogy általános felzúdulás támadt az egyház ellen… Sok papot láttam. menekülni az Egyháztól és az Egyház ellen fordulni, hogy háborút indítsanak ellene

Jézus tovább beszél az egyház vallásosairól, papjairól és ellenségeiről, mondván: A vallásosokban, a papságban, azokban, akik katolikusnak mondják magukat, Akaratom nemcsak gyötrődik, hanem letargiában is marad, mintha nem volt élete. Hányan úgy tesznek, mintha a gyerekeim lennének, miközben ők a legádázabb ellenségeim! Ezek a hamis fiak bitorlók, önérdekűek és hitetlenek; a szívük a gonoszság feneke. Éppen ezek a fiak fognak az elsők között háborúzni az egyház ellen – megpróbálják megölni saját anyjukat! Hamarosan háborút indítanak az egyház ellen, és legnagyobb ellenségei saját gyermekei lesznek…

Minél inkább úgy tűnik, hogy a világ látszólag békében van, és a béke dicséretét zengik, annál inkább elrejtik a háborúkat, forradalmakat és tragikus jeleneteket a szegény emberiség számára e mulandó és álcázott béke alá. És minél inkább úgy tűnik, hogy támogatják egyházam, a győzelmek és diadalok himnuszait énekelve, valamint az állam és az egyház egyesülési gyakorlatát, annál közelebb van az a verekedés, amelyet ellene készülnek.

2. Az antikatolikus felkelések során két dolog fog történni: Olaszországban egy pápa menekül Rómából. Franciaországban egy figyelemre méltó herceg kezdi megvédeni népét. leszármazottja lesz a francia király st. Lajos IX.

John of Cleft Rock, 14. század.

„A világ vége felé a zsarnokok és az ellenséges tömegek elrabolják az egyháztól és a papságtól minden vagyonukat, sanyargatják és vértanúvá teszik őket. Azokat, akik a legtöbb bántalmazást halmozzák el velük, nagy becsben tartjuk.”

„Akkor a pápának és bíborosainak tragikus körülmények között kell elmenekülniük Rómából egy olyan helyre, ahol ismeretlenek lesznek. A pápa kegyetlen halált fog halni száműzetésében. Az Egyház szenvedései sokkal nagyobbak lesznek, mint történelme során bármikor.”

Bl. Anne Catherine Emmerich

Imádkoznunk kell, hogy a pápa ne hagyja el Rómát. Kevesebb mint száz pap marad megtévesztetlen. Még a papság is a pusztuláson dolgozik.

{53.17} Az Egyház fennmarad; még ha csak egy ember tartja meg a hitét.

{53.18} A templom ég. A pápa el akarja hagyni Rómát. Továbbra is ragaszkodik e világ dolgaihoz.

Hellen Wallraff, német stigmatista, XIX.

A pápa mindössze négy bíborossal Kölnbe menekül (a Rajna folyón).

Premol próféciája (5. század)

És látom Róma királyát, keresztjét és tiaráját, amint lerázza a port a cipőjéről, és sietteti a repülést más partokra. Egyházadat, ó Uram, saját gyermekei tépték szét. Az egyik tábor hűséges a menekülő pápához, a másik a tiarát megtörő új római kormány alá tartozik. De a Mindenható Isten az Ő irgalmában véget vet ennek a zűrzavarnak, és új korszak kezdődik. Akkor, mondta a Szellem, ez az idők végének kezdete.

Catholicprophecy.info

A polgárháború Franciaországban és Olaszországban is kifejezetten katolikusellenes lázba fog esni. Ez a franciaországi polgárháború alapvetően egy általános háborúvá fog fejlődni a katolikusok (és néhány szövetségese) és a keresztényellenes erők között (különösen Franciaországban), amelyek évszázadok óta irányítják ezeket az országokat. Ez az uralkodó minta a francia forradalommal kezdődött Franciaországban. Garibaldival kezdődött/tetőzött Olaszországban.

A katolikusok a kiirtás küszöbén állnak Franciaországban, amikor Franciaországban egy nagy katonai katolikus vezető kerül előtérbe.

( http://www.catholicprophecy.info/muslim.html )

Bl. B. Holzhauser, 17. sz

„Amikor mindent tönkretett a háború; amikor a katolikusokat keményen szorongatják az áruló hittársak és eretnekek, amikor az egyháztól és szolgáitól megtagadják jogaikat, felszámolták a monarchiákat és meggyilkolták uralkodóikat, akkor a Mindenható Isten keze csodálatos változást fog végrehajtani, ami nyilvánvalóan lehetetlen. az emberi megértéshez. Fel fog támadni egy VALIANT MONARCH, akit Isten felkent. Katolikus lesz, IX. Lajos leszármazottja, de egy ősi német birodalmi család leszármazottja,** száműzetésben született.**Az időbeli kérdésekben ő fog uralkodni. A pápa egyúttal szellemi kérdésekben is uralkodni fog. Az üldözés megszűnik, és az igazságosság uralkodni fog. Úgy tűnik, hogy a vallás elnyomott, de egész királyságok változásaival szilárdabbá válik.

A Tours extaticája…

A forradalom minden francia városra kiterjed. Nagykereskedelmi vágásra kerül sor. Ez a forradalom csak néhány hónapig fog tartani, de félelmetes lesz; vér fog folyni mindenhol, mert a gonoszok rosszindulata eléri a legmagasabb fokot. Az áldozatok száma számtalan lesz. Párizs úgy fog kinézni, mint egy vágóhíd. Az egyház elleni üldöztetések még nagyobbak lesznek, de nem tartanak sokáig… Sok püspököt és papot meg fognak halni. A párizsi érseket meggyilkolják… Ezen a ponton a francia nép visszafordul Istenhez, és könyörög Jézus Szentséges Szívéhez és Szeplőtelen Máriához… A francia nép a jó királyt fogja kérni, akit Isten kiválasztott. El fog jönni, ez a megváltó, akit Isten megkímélt Franciaországnak, ez a király, akit most nem akarnak, mert kedves Isten Szívének. trónra fog emelkedni;

Cataldus

„A Nagy uralkodó negyvenéves koráig háborúzik.”

3. Közvetlenül a nagy orosz invázió előtt a világ istentelen lesz, a katolikus egyház pedig problémákkal küzd

Beykirch, 19. század

Eljön az idő, amikor a világ nagyon istentelenné válik. A nép önellátóvá válik a királytól, és általánosan elveszik a tekintély tisztelete, és azok lesznek az uralkodók, akik már nem hűek gazdáikhoz vagy segítségükhöz. Ekkor általános felhajtás lesz, hogy apa a fia ellen, a fia pedig apa ellen harcol.

„Eljön az idő, amikor az ember nem fogja többé tisztelni az egyház és az iskola hitét. Új könyvek kerülnek bemutatásra. Eljön az idő, amikor a katolikus vallás nagyon zsúfoltnak érzi magát, és megpróbálnak megszabadulni tőle. Az emberek ebben az időben élvezni fogják a játékot és az örömteli alkalmakat, és általában lenyűgözi őket a szórakozás. De akkor nem tart sokáig, amíg a változás beáll. Hihetetlen háború lesz…

4. Olyan nagy háború jön, amilyen még soha nem volt. Oroszország, Kína, Észak-Korea és minden muszlim hirtelen és váratlanul megtámadja az USA-t, Európát és Izraelt. Még a Biblia is ír erről a szörnyű eseményről. János az Apokalipszisben az ellenséges katonák számáról is elmondja, hogy ez 200 millió fő (a náci Németország 5 millió katonával támadta meg a Szovjetuniót).

Elena Aiello nővér, 1960-as évek

„Oroszország AZ ÖSSZES EURÓPA NEMZETE, KÜLÖNÖSEN OLASZORSZÁG ELŐZMÉRÉSE, ÉS AZ ELEMZŐ ZSZÁSZÁJÁT A SZENT KAPOLÁJA FELÉ FOGJA FELMAZNI. PETER'S. Olaszországot súlyosan megpróbálja egy nagy forradalom, és Róma vértől megtisztul sok bűne miatt, különösen a tisztátalanság miatt! A nyáj hamarosan szétoszlik, és a pápának sokat kell szenvednie.

Mari Loli, 1960-as évek

Oroszország váratlanul és hirtelen elárasztja és elárasztja a szabad világ nagy részét. Isten nem akarja, hogy ez ilyen gyorsan megtörténjen. Mindenesetre eljön a Figyelmeztetés, amikor meglátod, hogy a szentmisét már nem lehet szabadon celebrálni; akkor a világnak leginkább Isten beavatkozására lesz szüksége.

( http://www.ourlady.ca/info/communism.htm )

„És amikor letelik az ezer esztendő, a Sátán kiszabadul börtönéből, és előjön, hogy megtévessze a nemzeteket, amelyek a föld négy sarkában vannak, Gógot és Magógot, hogy összegyűjtse őket a háborúra: a szám akiről olyan, mint a tenger homokja. És felmentek a föld szélességére, és körülvették a szentek táborát és a szeretett várost; és tűz szállt le az égből, és megemésztette őket.” (Jel 20,7-9)

(Általánosan úgy tartják, hogy "Góg a messzi északról" Oroszország)

5. Oroszországot megveri Franciaországban a Nagy Uralkodó. Izraelben is elveszik.

Szent Metód, 4. század

Eljön az idő, amikor Krisztus ellenségei ezzel dicsekszenek: „Alávetettük a földet és annak minden lakóját, és a keresztények nem kerülhetik el a kezünket: akkor egy római császár nagy dühében feltámad ellenük, kardját kirántja, és rázuhan a földre. a kereszténység ellenségeit, és szétzúzzák őket. Akkor béke és csend fog uralkodni a földön, és a papokat megszabadítja minden aggodalmuktól.

Holzhauser

Az egyik oldalon Oroszország és az egész észak áll. A másik oldalon pedig Franciaország és az egész Dél egy első alatt van. Ez a lovag déltől jön. Fehér köpenyt visel, melynek gombjai egészen a lábáig érnek. Keresztet hord a mellkasán, és szamáron ül. Sánta lesz a lábán. Ez a lovag annyira együtt van, hogy senki sem próbálja megállítani. Ő is béketeremtő. Nagy az ereje. Sikerül megszabadulnia minden tánczenétől és a felesleges ruháktól, amelyeket az emberek viselhetnek.

Az északi medve barbár népei hódítani fognak, de ellenségeik felbátorodnak, és a kétségbeesés dühével fognak harcolni. Akkor megtörik a hatalmuk, megsemmisül az ereje, és akkor néhány ember kínlódik a túlélésért, hogy hazavigye vereségük hírét.

Bernard Rembold egy német szerzetes volt, aki 1689 és 1793 között élt. Íme a nyírfával kapcsolatos jóslata:

„A vér borzalmas időszakának kezdete jön, amikor ádáz csata lesz Köln közelében (az Fr-Ger határ közelében van). Lehetetlen lesz megakadályozni ezt a szörnyű pusztítást; a hátborzongató háborút és pusztítást nem lehet elhárítani. Az emberek bokáig vérben fognak járni. Végre feltámad egy idegen király, és győzelmet arat az igazságos oldalon. A megmaradt ellenség visszavonul a Kis Nyírfához, és ott vívják meg az utolsó csatát az igaz ügyért. A külföldiek fekete halált hoztak magukkal; amit megkímélik a kard, azt megeszi a dögvész. A föld elhagyatott és gazdátlan lesz.

„Akkor Franciaország meg lesz osztva. A Német Birodalom egy egyszerű embert választ császárnak, aki rövid ideig uralkodni fog. Utóda az az ember lesz, akire a világ vágyott. Római császárnak fogják hívni, és békét ad a világnak. Siegberget és Heisterbachot helyreállítja. Ő a Holzhauser által megjövendölt Nagy uralkodó. Abban az időben nem lesznek zsidók Németországban, és az eretnekek beismerik tévedésüket. Jó és boldog korszak következik. Istent dicsérni fogják a földön, és nem lesz többé háború… Akkor a szökésben lévő testvérek és gyermekeik visszatérnek, és békében élnek tovább szülőföldjükön.

„Amikor a német császár az életéért menekül, egy ember, aki a koronáját viszi érte, olyan ember lesz, akire a világ régóta vár.”

Biblia, Ezékiel könyve

„Te pedig, embernek fia, prófétálj Góg ellen, és mondd: Így szól az Úr Isten: Íme, én ellened vagyok, ó, Góg, Ros, Mesek és Tubál fejedelme; 2 Megfordítalak és továbbvezetlek, felhozlak a messzi északról, és Izrael hegyei ellen viszlek. 3 Akkor kiütöm az íjat a te bal kezedből, és kiesem a nyilakat a jobb kezedből. 4 Lezuhansz Izrael hegyein, te és minden csapatod és a veled lévő népek; Mindenféle ragadozó madaraknak és a mezei vadaknak adok, hogy felfalják. 5 A nyílt mezőre esel; mert én szóltam – mondja az Úr Isten. 6 És tüzet küldök Magógra és azokra, akik biztonságban élnek a tengerparton. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. (Ez 39:1-6)

6. A Nagy uralkodó felszabadítja egész Európát és meghódítja a muszlim országokat

„A Nagy uralkodó… meg fogja hódítani a (Közel-)Keletet.” (Pareus, 17. század)

„Ciprus, a törökök és barbárok, akiket leigázni fog.” (Cataldus, 5. század)

„A Sas a mohamedán országokat is megtámadja.” (Szent Bridget, 14. század)

7. Lesz még egy büntetés a bűnös emberiségnek: A sötétség három napja

Boldog Anna-Maria Taigi így nyilatkozott erről a szörnyű, három nap sötétség büntetésről:

„Isten két büntetést küld: az egyik háborúk, forradalmak és egyéb gonoszságok formájában lesz; a földről fog származni. A másikat a mennyből küldik. Az egész földet borzasztó sötétség borítja, amely három napig és három éjszakán át tart. Semmit sem lehet látni, és a levegő meg lesz rakva pestistől, amely elsősorban, de nem csak, a vallás ellenségeit fogja követelni. Ebben a sötétben lehetetlen lesz semmilyen mesterséges világítást használni, kivéve az áldott viaszgyertyákat. Aki kíváncsiságból kinyitja az ablakot, hogy kinézzen, vagy elhagyja otthonát, a helyszínen holtan esik le. E három nap alatt az emberek maradjanak otthonukban, imádkozzanak a rózsafüzért, és könyörögjenek Isten kegyelméért.”

Pio atya

Eljövetelem órája közel van! De irgalmat fogok mutatni. A legszörnyűbb büntetés tanúskodik majd az időkről. Angyalaim, akik ennek a munkának a végrehajtói lesznek, készen állnak hegyes kardjaikkal! Különös gondot fognak fordítani mindazok megsemmisítésére, akik kigúnyoltak Engem, és nem hittek kinyilatkoztatásaimban.

Tűzhurrikánok özönlenek majd a felhőkből és szétterjednek az egész földön! Viharok, rossz idő, villámcsapások és földrengések borítják be a földet két napig. Megszakítás nélküli tűzeső lesz! Egy nagyon hideg éjszaka folyamán kezdődik. Mindez annak bizonyítására szolgál, hogy Isten a Teremtés Mestere. Akik Bennem reménykednek, és hisznek szavaimban, azoknak nincs mitől félniük, mert nem hagyom el őket, sem azokat, akik terjesztik üzenetemet. Semmi bántódás nem éri azokat, akik a kegyelem állapotában vannak, és akik Anyám védelmét keresik.

Hogy fel tudjon készülni ezekre a látogatásokra, a következő jeleket és utasításokat adom: Az éjszaka nagyon hideg lesz. Zúgni fog a szél. Egy idő után villámcsapások hallhatók. Zárja be az összes ajtót és ablakot. Ne beszéljen senkivel a házon kívül. Térdelj le egy feszület előtt, sajnáld a bűneidet, és könyörögj Anyám oltalmáért. Ne nézz a földrengés idején, mert Isten haragja szent! Jézus nem akarja, hogy lássuk Isten haragját, mert félelemmel és remegéssel kell szemlélnünk Isten haragját.

Aki figyelmen kívül hagyja ezt a tanácsot, azonnal megölik. A szél mérgező gázokat visz magával, amelyek az egész földön szétszóródnak. Azok, akik ártatlanul szenvednek és halnak meg, mártírok lesznek, és velem lesznek Királyságomban.

Sátán győzni fog! De három éjszaka után megszűnik a földrengés és a tűz. Másnap ismét kisüt a nap. angyalok szállnak le a mennyből, és a béke lelkét terjesztik a földön. A mérhetetlen hála érzése veszi hatalmába azokat, akik túlélik ezt a szörnyű megpróbáltatást – a közelgő büntetést –, amellyel Isten a teremtés óta meglátogatta a földet.

Wikipedia.org

A Sötétség három napja egy eszkatologikus prófécia (magánkinyilatkoztatáson alapul) a római katolicizmuson belül, amely párhuzamba állítja az Egyiptom elleni tíz csapást a Kivonulás könyvében. [1] Ezt a hitet a Szentszék nem támogatja.

Ahogyan Isten csapásokkal büntette az egyiptomiakat, beleértve a „sötétség három napját”, az elmélet azt állítja, hogy Isten az idők végén sötétséggel fenyíti meg a világot. A földet három napig és három éjszakán át tartó sötétség fogja körül, az egyetlen látható fényforrás az áldott gyertyák. Különféle katolikus látnokok egyetértenek abban, hogy a hívőknek otthonukban kell maradniuk ebben az időszakban, mivel a Föld lakóinak nagy része meghal.

( https://en.wikipedia.org/wiki/Three_Days_of_Darkness )

8. Új Epocha jön. A régi köztársaságok megszűnnek létezni, és – Isten irgalmából – új politikai unió jön létre: a Szent Római Birodalom

Szent Remigius (i.sz. 535)

„A francia királyságot Isten eleve a római egyház védelmére rendelte el, amely Krisztus egyetlen igaz egyháza. Ez a Királyság egy napon nagy lesz a föld királyságai között, és átfogja a Római Birodalom minden határát, és minden királyságát alárendeli a saját jogarának. Az idők végezetéig tart. Győztes és virágzó lesz mindaddig, amíg hűséges marad a Római Szentszékhez, és nem lesz bűnös a nemzeteket tönkretevő bűnök egyikében sem; de durván meg kell büntetni minden alkalommal, amikor hűtlenné válik hivatásához."

Adso szerzetes, 10. század

„Néhány tanárunk azt mondja, hogy a frankok királya birtokolja az egész Római Birodalmat. Ez a király lesz a legnagyobb és az utolsó uralkodó az összes uralkodó közül, miután sikeresen kormányozta királyságát. Végül eljön Jeruzsálembe, és leteszi pálcáját és koronáját az Olajfák hegyére. Ez lesz a Római Birodalom vége és kiteljesedése, és közvetlenül ezután jön az Antikrisztus.”

Wikipedia.org

Az utolsó római császár vagy az utolsó világcsászár a középkori európai legendák egyik alakja, amely a katolikus egyház eszkatológiájának egyik aspektusaként fejlődött ki. A legenda azt jósolja, hogy az utolsó időkben megjelenik egy utolsó császár a földön, hogy helyreállítsa a Szent Római Birodalmat, és betöltse bibliai katechon funkcióját, aki megállítja az Antikrisztus eljövetelét. A legenda először a 7. századi apokaliptikus szövegben jelenik meg, amelyet Pseudo-Methodius apokalipszisaként ismernek, és az évszázadok során fejlődött ki, és különösen a 15. században vált kiemelkedővé. A Nagy Katolikus Uralkodó fogalma rokon vele, akárcsak az angyali pápa fogalma.

A tradicionális katolicizmusban a Nagy Uralkodóról azt jósolják, hogy restaurátor jellegű lesz, és helyreállítja az európai katolikus királyságot Nyugaton, megsemmisíti az eretnekek és ateista lázadók hatalmát, és sikeresen térít sok muszlimot és zsidót a hitre.

9. A Szent Római Katolikus Egyház elnyeri ősi hatalmát és dicsőségét

„Az ő eszközeivel a nemzet vallása és törvényei csodálatra méltó változáson mennek keresztül.” (Ageda püspök, XII. század)

„Ő fogja helyreállítani az apostoli fegyelmet.” (Kapisztránói Szent János 15. század)

„Ő fogja megreformálni Isten egyházát.” (Paolai Szent Ferenc, 15. század)

„Le fogja törni a pápa ellenségeit.” (D. Pareus, 17. század)

„...az Egyház ősi előtérbe helyezése.” (Nostradamus)

„Blois királya újra felemeli a pápai tiarát.” (Caesar)

„Ez a herceg mindenben segíteni fog neki (a szent pápának)” (Vatiguerro, 13. század)

„(És ezt láttam) a pápa kezébe tette a kezét.” (Premol)

Bourg anyja

1857-ben Bourg-i Josefa limogei anya, aki a Megváltó Nővérek Kongregációjának alapítója volt, feljegyezte ezt a próféciát a nagy pápáról és a nagy uralkodóról:

„Isten fenyítései különféle módokon fognak ránk esni. A pestis, a baj, a kiömlött vér. Félelmetes fordulat lesz Franciaországunkban! Mindazonáltal ezek a napok az igazak javára megszűnnek. Isten mintakirályt, keresztény királyt emel majd a trónra. Szent Lajos fia szeretni fogja a vallást, a jóságot, az igazságosságot. Az Úr ad neki világosságot, bölcsességet és hatalmat. Már régen felkészült rá, és a bizonyítás és a szenvedés olvasztótégelyében megtörténik, de vissza fogja hívni a száműzötteket.

„Ő, az Úr fogja őt kézen fogva, és a meghatározott napon a trónra helyezik. Az ő sorsa a javítás és a megújulás; a vigasztalt vallás újra virágzik, és az egész nép dicséri a mennyből küldött Herceg uralmát; de utána a gonosz úrrá lesz, és többé-kevésbé kitart az idők végezetéig. Az On High fénye nem adatott meg nekem a világ utolsó eseményeire, az úgynevezett apokalipszisre.”

10. Azonban az ember ismét bűnös lesz

Holzhauser

A gyülekezet HATODIK IDŐSZAKA a (státusz vigasztalás) – a „VIGASZTÁS” ideje a SZENT Pápával és a HATALMAS CSÁSZÁRral kezdődik, és Antikrisztus születésével ér véget.

St. Vincent Ferrer, 15. század

„A béke napjaiban, amelyek a forradalmak és háborúk pusztulása után, a világvége előtt jönnek, a keresztények annyira lazává válnak a vallásukban, hogy megtagadják a bérmálás szentségét, mondván: egy szükségtelen szentség.'; és amikor eljön a hamis próféta és az Antikrisztus, mindazok, akik nem konfirmáltak, hitehagynak, míg a megerősítettek szilárdan kitartanak a hitben, és csak kevesen mondják el Krisztust.

VÉGE

PS: A gonosz elleni küzdelem legjobb fegyvere a Szent Rózsafüzér…

2021. október 10., vasárnap

Figyeljél kérlek, szerte járnak a démonok, azt lesik mikor buksz el.

Olyan információk kerültek a tudomásomra, amely szerint lazaságot véltek felfedezni nálatok. Nem tudom még, kik okozzák, de inkább nem is akarom tudni. Ha a lelkitársadat akarod, akkor tessék felfogni két totálisan ellentétes Urat nem lehet szolgálni ugyanolyan lelkesedéssel, a szívedet nem oszthatod meg, mégha oly fájdalmas is belátnod. S tudod, hogy nem érdekel a kimagyarázom a bízonyítványom dolgok, egyezséget kötöttél, ezért nem tettem az utadba olyan akadályokat, amelyeket majd később megtapasztalsz, de akkor már ott van a lelkitársad melletted veled értetek. Gondolattal, szóval, cselekedettel bizonyára már felfogtad, legalábbis úgy véltem ... Figyeljél kérlek, szerte járnak a démonok, azt lesik mikor buksz el. S amikor elbuksz, akkor még jobban elbuksz, ha nem vagy képes visszatalálni a szűk ösvényre. Ők kárörvendően örülnek minden bukásodnak, sőt olykor megtévesztenek, hogy ebből azért nem lehet kimaradni, vagy ezt ki kell próbálni, merthát akkor mit mondanak a barátaim. Fel kell végre fognod, csak az marad barátod, aki elfogadja a döntésteket, tehát le fognak morzsolódni a haszonlesők, meg az olyanok is akik hogyan is fogalmazzam dolgozni nem akarnak, de kritizálni azt tudnak, sőt olyanok mint a palotapincsik, akikből nekem is elegem van, de a lelkitársadnak is, mert alamusziak, ők nem hibásak, ők nem akartak bántani, ők nem is tudtak róla, ők nem neked szánták, megjegyzés a legtöbb esetben a gyengébbik félnek szánják, ha az egység megalakulását támadják. Nem rettennek vissza a mesétől sem, ha képtelenek megszerezni az információt, majd ők gyártanak, mert ők a janik, nekik senki nem mondhat ellent. Őket nem terheli semmi felelősség, s még azt is letagadják, hogy milyen módon törtek az életedre,,, milyen módon mérgezték meg az egységteket. Kapsz 4 napot, kérlek értékeld át a barátaidat, csak azt hagyd meg, akik elfogadják hogy te a lelkitársaddal egységben akarsz élni.
Azt hogyan kell úgy, hogy ne bántódjanak meg!
Egyszerű szépen felhívód őket, de előtte előveszel annyi lapot, ahányról gondolod, hogy megmaradnak barátaitoknak. A lapokra ráíród a kérdéseket, s meglátod mit fognak válaszolni. Olyan kérdéseket tegyél fel, amiket már gyakoroltunk, A válaszok után, beszéljél meg velük egy találkozót ott a lelkitársad közelében, párosával s itt a lényeg, mégis miért kell párosával megfigyelni, mivel oly könnyen kibuknak azok, akikre nincsen szükségtek...
Megmondanád miért kell ezt megcsinálnom?
Ha így fogod fel, akkor mégis mire volt ez az előkészület...
Szerintem a múlt akkor is kísérteni fog, ha megismerem fájdalmasan az igazságot a barátainkról. Talán így csökkented a meghívandók számát?
Figyeljél kérlek, te nagy esküvőről álmodozol, de bele sem gondoltál abba, hogy mennyi felesleges kidobott pénz arra, amit már az egységtekre egyre szilárdabb alapja lehetne. Engem nem kell meghívnód, annyival már kevesebb személy!

2021. szeptember 29., szerda

Valamit kitaláltam hétvégékre, hogy tudjam még jobban gyorsítani

Az okát is el fogom mondani, bár megleled a legfelső bejegyzések között. A lényege bekapcsoljuk a lelkitársadat, ha annyira elfogad, mint ahogyan mondja, akkor ez nem lesz megerőltető számára, továbbá visszük magunkkal a húgodat is, mert ahogyan vettem észre, neki sem elég a majdnem lelkitársa, s talán többet is kiszedhetünk felőle, hogy segítségére tudjunk mindannyian lenni. Bizonyos dolgokat nem teszünk közzé, de olyan alapvetőek ha a lelkiegység szemtől-szemben is feláll. Annyit azért kérnék tőled, amit kiválasztottam számodra, abból öltözködjön a húgod is a hétvégén legalább, majd esetleg megkérjük a te lelkitársadat, hogy ő állítson össze legalább 4 variációt a részére, de ahhoz tudni kell, mennyire van elkötelezve, mit tett meg eddig, hogy a lelkitársa reá találjon.


Irgalmad gyógyszere, kérünk, Urunk, támogassa gyarló voltunkat, amely saját természeténél fogva összetörik, hogy a te jóságodból megerősödjék.

2021. szeptember 24., péntek

Újabb nehezítés, mert a lelkitársad kérte

Este beszélhetsz velem, nincsen időkötöttség, reggel a lelkitársaddal kezdesz reggelizni, átelemezitek amit már megértettél. Akár bekapcsolódhatsz a munkamenetembe, mert akkor könnyebben megérted, hogy miért van nagyobb felelőssége azoknak, akik többet kaptak. Nem vágathatod le a hajadat az esküvőtök napja utáni annyi hónapig, ahány évvel el vagytok maradva, ha bejelentkeztél fodrászhoz akkor kérlek mondjad le. Semmit nem vághatsz le a hajadból, ha csak nem akadt be valahová. Megértetted?
Ez nehéz lesz, de tudod mit inkább, mint miután bajba keverednék miatta.
Van még valami ugyanaz, soha nem vagy első, tehát a munkahíváskor csendben maradsz, mintha nem is lennél ott. Ha kényelmetlen a szituáció, akkor inkább menjél kérlek haza, bár hasonlóban lesz részed ha a lelkitársaddal élsz már, s tudsz belőle tanulni.
Ezt hogyan érted, az időkorlátot azt eddig sem voltál képes betartani, s ennek örültem, mert napi 22 perc nem lett volna elég, meghálálni meg úgyis képtelenségnek tünik, bár most értettem meg sok mindent, a legfontosabbat, semmi értelme a világgal haladni, a világias szemléletet bálványozni. Arra is rájöttem oka van sok mindennek, s aki megelőz, az még sérültebb, de olyan kapcsot épít veled, amit csak ő képes széttörni, de akkor neki annyi, s én nem akarok olyan álmokat a védelmedben amelyek eltérítettek, de akkor mégis miért az a sok miért.
Figyeljél kérlek, előtte van minden, bár sok mindent átírtak, meghamisítottak, de ha képes lenne kapcsolódni a lelkitársam segítség nélkül, akkor már megtette volna. Ez ilyen egyszerű, de mégis inkább ne firtassuk, legyél boldog a lelkitársaddal az egységben.

2021. szeptember 22., szerda

Nehezítés, csak azért mert azt mondotta a lelkitársam...

Lenne egy kérdésem, megértetted, hogy nem lehet felcserélni a szerepeket? Azzal, hogy te akartál odamenni, amikor a férfi lelkitársadnak kellett volna megengedned, hogy odamenjen hozzád. Magad is láttad, mennyi galibától kíméltétek volna meg egymást, de ez már az utolsó pár hét.
Nem lehetne felgyorsítani, mondottam többször is, gyorsuljunk, ha lehetséges. Tudod te is elfogadtam, hogy fürdőruha fehérneműként. Vállalom azt is, hogy minden reggel lemegyek a lelkitársamhoz, s ott egyeztetünk, forrasztgatunk, csak gyorsítsd meg ahogyan lehetséges. 
Tudod mi lenne, ha elmennénk most hozzád, kiválasztanám 4 lehetőségedet, te keverheted, de minden héten csak azokat veheted fel a tanult módon, bár ennek nagy a rizikója, de annyit kérek, hogyha kísértésbe hozol, akkor szemtől-szemben megbeszéljük az okokat, melyek a múltadban fakadnak. Cipőt nem választok, mert a lelkitársadat sem érdekli, hanem ami fontos, hogy a hűség az egyre szilárdabb alapon nyugodjon. Nehezebb lesz, mert egyre többen vissza akarnak rántani, ami tulajdonképpen a világias szemlélet okozta gyötrelem, ezért szükséged lesz annyiszor látni a lelkitársadat napjában többször.
Menjünk, de inkább minden napra, mert úgy érzem a négy kevés, de nincsen most senkise otthon, te pedig még mindig nem bízól abban, hogy képes vagyok teljesen kapcsolódni a lelkitársammal.
Bevállalom, beengedsz a ruhatáradhoz, kiraksz 7 fogast, s kimegyek s ha behívsz akkor megyek be, elfogadod ezt a felállást. Meg kell bíznóm benned, már a barátom miatt is, s aki a barátom barátja az az én barátom, Nincsen értelme vádaskodni, a múlt sebeit be kell gyógyítani, s ahhoz ha a segítségem kell, akkor rajtad áll, hogy mennyire fogod értelmesen felfogni.
S mi lesz akkor, ha megérkezik hozzád a lelkitársad, akkor úgye nem hagysz cserben.
Attól nem kell tartanod, amíg nincsen Nagy Figyelmeztetés, addig nem hiszem, hogy képes lesz egyáltalán kapcsolódni dr. Nagy Krisztina. Tőletek is azt kérem, először a saját egységteket állítsátok helyre, utána meg inkább másoknak segítsetek akiknek több esélyük van a lelkitársi egységre, mint neküNK.

2021. szeptember 11., szombat

Csináljuk szabályosan, mégha fájdalommal jár a felismerés

Rájöttem, szándékosan csináltad, hogy ne legyek képes. Kettőnk magasságkülönbözetét megoldjuk könyvekkel, amelyre én ráállok. Nem kell nekem a félig, ha az egészet is megértem. Beszélgettem otthon a szüleimmel, hogy ekkorát hogyan tudtam tévedni, s arra a megállapításra jutottam, hogy végig fogok elemezni minden lépésedet, leginkább azokat amely távolabb sodrott a lelkitársamtól, mert benned láttam a hibát, s nem magamban. Egy hét pihenőt kérek, összefüggések a lényegesek. Rá kell jönnöm, miért van ekkora fájdalom a felismerésben, amikor nem akarsz kitenni annak engem, hiszen még nem történt meg...
Ha komolyan gondolod, s teljes az elszántság benned, akkor fogd fel már végre a lelkitársad felesége leszel. Azt nem mondom, hogy anya leszel, arról meggyőződésem már lekéstél, de ha kiimádkozzátok, s megadatik a lehetőség akkor fogadjátok el az ajándékot. A testvéredre pedig van egy nagyon jó módszerem, mégha a település bánja akkor is meglépem, csak annyit mondj neki írjon egy fogalmazást, hogy miért nem kell neki a majdnem lelkitársa, ahhoz akár már ma is odamehetne. Ne olyanokat írjon, mert a nővérem révbeér hamarosan, s nekem is az kell. Ahhoz, te is rájöttél az egy óriási felelősséggel bír, mely csak a szenvedések árán hoz maradandó gyümölcsöt, s azok egyre jobban összeforrasztanak a lelkitársaddal.
Arra is rájöttem, hogy nem figyeltem oda alaposan, tehát én szabályosan akarom, ezért most elviszlek magammal hozzánk, akiben megbízól az fog irányítani, sőt el is fog velünk jönni, s utána elmegyünk Esztergomba, majd Vácra, aztán Sükösdre, Mohácsra, Sümegre s zárjuk Sopronnal, s újból adsz nekem még egy esélyt Sopronban, újból s ha akkor eltalálom odahívód a lelkitársamat hozzánk. Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem lehet úgy végigvinni, ahogyan szoktad, tehát a teljes ruhatáram előtted lesz. Bármelyiket felveszem, ha azt mondod, hogy ezt is vigyük magunkkal. Ezt komolyan mondom, rosszull esik, hogy még nem jöttem rá, mit szimbólizál az egyrészes fürdőruha, de inkább megteszem, minthogy mélyebbre süllyedjek. Tudod sírni akarok örömömben, sírni eggyütt a lelkitársammal, az elvesztegett napokat nem tudom visszahozni.
Jól látod, de akkor most alaposabban figyeljél a városrészre, minthogy Dél-Esztergom-Szent Anna templom másnéven kisbazilika, ahol a város kettőségének határvonala van, Vác belvárosában újabb Szent Anna ez egy piarista templom, az előtte lévő szobornál sétával könyörögni kell, Sükösd egy keresztút, melynél érdekes jelenések történtek. Mohács egy szobor a Dunaparton, mikor egy papot nem engedtek be a már tönkretett megcsúfolt belvárosi templomba, s a Dunaparton misézhetett. Sümeg a hídon, akár karonfogva megyünk, akkor is már valószínűleg sok lesz neked, főleg amikor megállítanak ismeretlenek, akiknek információra van éhségük. Sopronban lettünk volna kiképezve a lelkitársammal, de őneki nem kellett a védelem, tehát elmegy az egész hétvégénk, ha most elindulunk. Meg fogom neked mutatni, ami segítségedre lesz, s úgy számoltam
Nem kell számolnod, 4 egyrészes, plussz édesanyámnak kettő biztosan  kell, amit ő biztosan kiválaszt abból, amit meghagysz neki. Amivel operálunk, biztosan hogy a fehérneműnél van a legnagyobb gond, de ha nem akarsz róla beszélni, akkor inkább hagyjuk a témát, mert sérültebb vagy a lelkitársamnál.

2021. szeptember 9., csütörtök

Forgasd gondolataidban, emlékezetedben

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6, 19-21)

2021. szeptember 8., szerda

Tegnap nem sikerült, ma képesnek tartod magadat...

Láttad, mégsem mentél oda hozzá, ennyire nem undorodhatsz magadtól! Tibor is ember, neki is vannak hibás döntései, mint ahogyan neked is. Most már értem, hogy a bizalmi szinted miért nem emelkedik, de ha nem akarsz róla beszélni, akkor hogyan segítsek.

Mondjuk úgy, hogy odahívód, s végig ott vagy, amikor egymásnak kiöntjük a szívünk tartalmát. Amikor már a szüleinek, közvetlen munkatársainak mutat be, akkor már nem kell ottlenned.

Annak idején kellett Tibornak mondanod, hogy te teszed meg a lépést előbb!

2021. szeptember 6., hétfő

Talán szintet léphetünk

Egész nap folyamán, próbálj meg eszerint eljárni, oly módon hogy a komolyzenei napi adagodat növeld esemény*meghallgatás alapján:
Uram, taníts engem imádkozni.

Hiszem, hogy meghallgatod könyörgésemet. Ámen

A hugóm ezt még nem értheti, megmagyarázzam neki, amire rájöhettem, vagy neki is fel kell ismernie azokat a lépéseket, amelyeket mindannyiunknak meg kell tennie, hogy a bizalmunk erősödjön a lelkitársunkkal.

Figyelj Tünde, közelebb kell lenned a lelkitársad által a fő forráshoz, a testvéred meg csak várva-várja a sült galambot, te ráéreztél, bár többször megtorpantál, de most nagyobb az elszántságod, bár nem nekem kell megbíznóm benned, én csak egy eszköz vagyok, tegnap megtapasztaltad, hogy a lelkitársak mennyire képesek megélni a szeretet egységét a szeretve szeretetben. Ha képes vagy rá, akkor tudsz csatlakozni bűnbánattal a szívedben az elvesztegetett idő miatt, ha meg még nem fogtad fel, akkor itt vagyok, kisérletezni meg nekem nincsen kedvem, tehát csak a jól bevált módszerek alapján. Lehethogy működik másképpen is, de homokra nincsen értelme építeni, mert egy kis fuvallat is összedönti a kártyavárat.

De hát a hugómnak is jót akarok!

Erőszakkal nem lehetséges, erre már magad is rájöhettél. Erőszakkal felesleges, mert olyan kivetülete lehet, amit a világ táplál. Én megmondtam neki érthetően, hüvös közelítéssel is megkapja nyilvánosan az andráskeresztes védelmet, de őreá vonatkoztatva nem vagyok hajlandó átalakítani ami oly sokaknál bevált. Maximum rámmarad, aztán majd a lelkitársam átveszi s helyreteszi, ha nem képes erősebbé válni, mint a lelkitársam.

IMÁDKOZZATOK MÁSOKÉRT, MERT AZ AZ EMBER, KI NEM IMÁDKOZIK MÁSOKÉRT, HITE LEHET NAGY, DE NINCS BENNE SZERETET.

Miért van az, hogy zavar az, hogy a testvérem nem úgy csinálja, ahogyan mondtad neki? Ezt nagyon nem értem, előtte van minden, hétvégén is próbálkozott másképpen, miért nem fogja fel, hogy fejlődni csak úgy lehet, ha teljes elszántsággal lép fel. Benne van, hogy meglelheti a lelkitársát, de mégis másképpen akarja elérni, másképpen akarja bevonzani. Azt már érteni vélem, hol rontottam el, mit kellett volna másképpen lépnem, de még sok a de.

Akkor adok a tudomástokra egy szent levelet:
E szent írás egyben szent áldásul szolgál. Bizonyíték a következő szent tanács. Római XII. Pius 1902 január 18-án kiadta Jézus Krisztus nevében,L.F.K.K.H.L.K.N.K. Az Atyának és fiúnak és szentlélek Istennek nevében Amen. Úgy, mint Krisztus a Kálvária hegyén szenvedett, úgy nekünk is tűrni és szenvedni. De minden egyes hites katolikus akinek e levél e levél a tulajdonában van, bátran állhat ki minden veszélynek. Biztosítva van minden vész ellen. Nem érheti sem golyó, sem szurony, nem lesz oka félni gyilkosoktól, sem tolvajoktól, szóval elhárít magától minden bajt és betegséget. Nem szabad félni, minden puska, vagy pisztoly célt téveszt. Tudom, hogy kételkednek szavaimban, de higyjék el,hogy e szavak nem az én szavaim. Ezekben a szavakban az Úr Jézus halhatatlan lelke szólal meg. Győződjön meg minden katolikus, tegyen próbát egy állaton. Másolja le a 9 betűt, kösse egy kutya nyakába, lőjön rá s meg fogja látni, hogy a golyó célt téveszt.Épp biztosítja magát minden ember is, aki ez írást magánál hordja.Ez olyan igaz mint, hogy Jézus Krisztus felettünk él.Legyen arany, ezüst, ólom, vagy réz, semmi sem fogja őt szerencsétlenné tenni.Az Atyának és Fiúnak, és Szentléleknek nevében Amen.Ez a levél a mennyből van a földre küldve,és megtaláltuk a Mária Oltáránál 1894-ben. Ott szált az oltár körül és amint hozzá akartak nyúlni kikerülve minden élő ember kezét. Ott volt 1910-ig, míg egy tiszta szívű és lelkű katolikusnak sikerült lemásolni e szent szavakat. E sorok azt tanácsolják, hogy minden vasárnapot szenteljük Istennek, ne dolgozzunk, járjunk templomba, hallgassunk szent misét. Ha ezt tesszük minden bűn meg lesz bocsájtva. Ne kívánjunk tőle aranyat, ezüstöt.Ezt csak szorgalmas és becsületes munka árán szerezheti meg.Azért teremtett 6 napot a dolognak, egyet pedig szenteljék Istennek. Ne irigyeld a boldogot, ne lopj, ne ölj, mert ez által bűnt követsz el.Azért viseljétek a sorsotokat tisztasággal, tartsatok be minden szavamat, ezzel elkerültök minden bajt, betegséget.Isten nevében tanácsolom nektek. Ne vádoljatok ártatlanul senkit.Aki így cselekszik, azt áldás fogja követni. Az egyik jó barát juttassa e levelet a másiknak, mert akinek annyi bűne van mint a homok szem a földön, meg lesz neki bocsájtva. Győződjön meg minden katolikus akinek ilyen levél a tulajdonában van, hogy annak sem házát sem semmijét nem éri baj.E levél mindenkinek szolgál, aki hisz neki és imádkozik. Ha valakinek vérzése van, rögtön elállítja, olyan sebek, amelyek évek óta gyógyíthatatlanok voltak, meggyógyulnak, ha ezt a levelet rá teszik.Aki nem hiszi, tegyen próbát, írja betűket a kardra, vagy a puskára, meg fogja látni, hogy nem öl.Ez a levél többet ér minden aranynál, Ez A LEVÉL NAGY KINCS.

Köszönöm szépen, tudod azt már megértettem, hogy aggodalmaskodással, nehezteléssel egyre jobban eltaszítóm, tehát addig nincsen értelme, ha még harag van a szívemben az ellenségeink iránt.

Valamit még megtudok tenni érted, ma, de akkor kérlek kéretőzzél el a munkahelyedről, mert nincsen nagyon kedvem a szakmámbeli süketeléseket elemezgetni, s délelőtt képes leszel megérteni az összefüggéseket. Annyit kell megigérned, ha nem veled foglalkozom, akkor azokat is tiszteletben tartod. Megadjuk a végső lökést, amikor a lelkitársam így jelenik meg az álmomban, akkor tudom, hogy már megint voltak "jószándékú emberek" akik akadályozzák a lelki egységünk helyreállítódását.

De akkor nem leszel ott, az esküvőnkön, az hogyan veszi ki magát?

Pontosan, nem az első eset lesz, s aki nem tudja, hogy hogyan lehetek mégis jelen, annak még tanulnia kell a bimbozó egységükben. Eddig mindenki megértette, hogy miért teszem ezt, csak éppen sokan akkor értették meg, amikor már összeházasodtak. Összerakták a mozaikokat, s ők is úgy tesznek, mert csak eszközök vagyunk Urunk Jézus Krisztus szőlőskertjében.

Ha ezzel gyorsabban leszek, képes kapcsolódni a lelkitársamhoz, akkor elkéretőzöm, sőt kiveszem a mai napot, de tudod a hugóm.

A hugódért imádkozzál, a lelkitársáért is imádkozzál, hogy képes legyen bevonzani,  ő úgy gondolja részmegoldások is meghozzák a sikert, legyen neki igaza. Majd egyszer rájön arra, amire már te is rájöttél, amikor elindultál ezen az úton, meg fogsz sok mindent érteni, mert ez így természetes. S akkor álljunk egymással szembe, körülbelül 100 kilométerre vagyunk attól a helytől, ahol nekem a Nagy Figyelmeztetés után lennem kell a lelkitársammal, tehát tiéd a pálya, utána megyünk a gyorsítás érdekében.

Mennyire kell egymásnak háttal állni?

Annyira, hogy a két kereszt megadja a választ. S van 100 kilométernyi lehetőséged, ha elaludnák akkor ébresszél fel, de ne nyúljál az erőterembe. Itt az andráskeresztes védelmed, s induljunk ahol szerinted lennem kell lelkitársammal a Nagy Figyelmeztetés után!

2021. szeptember 4., szombat

Keressétek meg a hozzá hasonlókat! - eme kegyelmi ajándék szeptember 2-ai dátumozással vált ismerté

„Higgyetek, ne féljetek és imádkozzatok tovább, mert Urunknak terve van. A terveket maga készítette. Nem engedi, hogy a gonosz nyerjen. Urunk sok mindent tartogat a világ számára, amit felkészített a világ megtapasztalására. ”

„Például jeleket fognak adni a világnak, hogy Isten valóban létezik. Az egyik jel egy világító kereszt lesz, amely magasan ragyog az égen, ahol mindenki látni fogja. A kereszt arany fényű lesz, és olyan magas, hogy a gonosz nem fogja tudni eltörölni. Olyan látható lesz, minden gonosz megpróbálja eltörölni, de nem lesz rá képes. Ott áll majd, ragyog, és a gonosz félni fog tőle. A gonosz összezsugorodik e kereszt alatt. ”

"Ne félj; bízzon továbbra is Urunkban. A mi Urunk nem hagy el senkit ” - mondta.

2021. szeptember 3., péntek

Haraggal a szívedben nem tudsz kapcsolódni a lelkitársadhoz

A hétvégén ezt fogjuk gyakorolni, megkeressük azokat a sebeket, amelyek a fő okozói, ha már megigértem a barátomnak, hogy minden segítséget megkapsz, amit kérsz. Sokat fogsz feltehetően sírni, de ha megérted a lényeget, akkor örömre fog fakasztani.

Ez úgy hangzik, mint a pszichológia, arra meg nekem nincsen szükségem, az vakvágányokat okozott. Nézz meg engem, édesanyám kellett ahhoz, hogy veled tudjak beszélni, mert annyi mendemondát elhittem rólad. Akiről nem tudnak semmit, azt földbe akarják döngölni, s én is így tettem benned ellenfelet láttam, most meg a lelkitársadban, hogy miért előzött meg engem.

Itt inkább vigyázzál kérlek, ha nyugodtan akarsz aludni, hátam mögött biztonságban vagy, mellém ne álljál, nehogy úgy járjál, mint oly sokan, baloldalamon csak a lelkitársamnak van a helye, akit noszogtani kell, azt te is megteheted így: "Menj, vidd, nekem csak a segítségére van szükségem!" a jobbomon meg akik védelmeznek, angyalok s szentek, akikre kell figyelnem, hogy nehogy elbotoljak. Aki többet kapott, annak többért kell felelnie. Holnapi napra készülve, szépen átgondolod az útelágazásokat, megkeresed a közelebbit a távolabbitól, s összehasonlítód hol, mikor milyen mélységben hibáztál, tehát annyira megnyugodsz, hogy senki iránt nem érzel haragot. Bármennyire megbántott, vagy te bántottad meg őt, megpróbálod a megbocsátás kegyelmi ajándékát megszerezni.




2021. szeptember 2., csütörtök

Kényes, de ha megérted felemel

“Annyit tudok csak mondani az embereknek, hogy ami itt zajlik az aktív eutanázia. Ami itt zajlik az tömeges gyilkosság! Ami itt zajlik az egészen nagy kaliberű bűnözés, amely ellentmondásos minden alkotmánnyal!” Van egy videóm, amit tudok a figyelmedbe ajánlani, hogy megértsd hogy még nem vagyunk a fenéken. Ami készül azt legjobban az Akasztón történtekkel tudnám elmondani. Ha akarod beavatlak, mert a média erről biztosan nem fog beszámolni, sőt tagadni fogja, mert ennyire közel van a Nagy Figyelmeztetés.

Inkább tartsd meg magadnak, ekkora felelősséget ne rakjál reám kérlek. Már kezdem érteni, hol mekkorát hibáztam, de ahelyett, hogy megkértem volna a segítséget, egyre mélyebbre süllyedtem, mert úgy gondoltam ki tudok belőle lábalni. Tudod azt nem értem, tudtam hogy azt kellene tennem, de akkor mégis miért nem léptem meg. Mi volt az oka, annak, hogy vártam a sült galambot, pedig tudtam ahhoz nekem is oda kellett volna állnom. Most meg annyira akarom, hogy mindenre képes lennék, ha végre már ott lennék, de amíg a félelem fogvatart addig képeznem kell magamat.

Most gondold ki, mivel tudnád meggyorsítani, mert az ötletekből kezdek kifogyni, ami pedig ránk vonatkozik, azt úgy sem tehetem közzé.

Igen, pont ez a baj egyszerűbb lenne, ha a lelkitársam küldene egy másféle segítséget, de ezzel a félelmemet nem szünteti meg. Mi van akkor, ha ... Miért lesz szemtől-szemben elmondani neki, hogy miben hibáztam, milyen gondolatokkal tudták eltávolítani mellőlem. S mégis miért tudtak befolyásolni, hogy ellene mentem a fogadalmunknak. Ezt nen várhatom el tőled, értem, hogy mégis milyen módszereket alkalmaztak reánk, de mégis kinek állt az érdekében? Tudok sokszor úgy vagyok vele, hogy feladom, de akkor megkapom azt amire szükségem van a továbblépéshez. Furcsák voltak a fogalmazási kérvényeid, de nem kerteltél , szükségem van, hogy minél gyorsabban képes legyek a lelkitársammal kapcsolódni, mert csak ezt tehetem, ha nem akarok elsodródni az egyre hatalmasabb szennyáradattal. Szombat-vasárnap mit szoktál csinálni délután? Mert arra a meglátásra jöttem rá, hogy nem elég a napi kétszer 11 perc, s mondjuk ha belemennél, hogy közösen nézzünk meg filmeket, s ha nem támadom meg az egységteket, akkor megadnád az andráskeresztes védelmet minden megnézett film után.

Ez müködhet, tudtam, hogy a száj témakörével kellett volna foglalkoznom, rendben s felteszed a kérdéseidet édesanyád jelenlétében, mert benne megbízók, a szünetekben kiértékeljük a filmrészletet, hányszor kellett volna becsukni a szemünket. Ha egyezik átöltözöl a fürdőszobában, de csak azokat az összeállításokat használhatod amelyeket ajánlottam már. Ha közben elalszok, nem közelítesz, hanem imádkozol, s a nevemen szólítgatsz 22 percenként, s ha felébredek akkor újból megadom az andráskeresztes védelmet, mert ez csak így müködhet.

Rendben, de nálam, ez így lehet legjobban kivitelezni.

2021. augusztus 31., kedd

Visszakéredzkedés II.

Nagyon egyszerűnek tünik, mit szólnál hozzá, ha holnapra összeválogatnád azokat a rólad készült képeket, amiket bárkinek megmutatnál. Tehát minden ballépésed elfelejtve, minden félrenézésed megbocsátva, minden könyörtelen világias szemléletű fénykép rólad nem kell. Ha nem érted akkor, szerintem nincsen értelme ennek az egésznek.

Tudod, hogy megteszem, de mi lesz akkor, ha rosszull válogatom ki.

Csak az aranyszinteseket, ez a titka az egésznek. Ha valaki még rajta van a képen, de nem aranyszintes ott, akkor ne tedd be a válogatásba. Meg fogod érteni miért, kellenek a jó példák a múltadból, mert arra képes vagy építeni a lelki egységteket, a homokra meg felesleges. Minden eseménynek vannak olyan sarkallatos pontjai amelyek segítenek a lelkitársad felé.

Szeretném tudni, ki a lelkitársad, mert álmaimban elég sokszor visszarántott, amikor elkószáltam feléd. Meg akarom érteni, szemtől-szemben is jó lenne, mert akkor talán gyorsabban haladnák a lelkitársammal való kapcsolódás felé. Aztán azt is meg szeretném érteni, amit a húgóm mondott, hogy nem egy óra alatt lehet elkészülni, ha ténylegesen látja, hogy a nővére a lelkitársához fog kapcsolódni idővel, akkor ő miért elégedjen meg a majdnem lelkitársával, mikor valahol az ő lelkitársa is lehet őreá vár.


Imádkozzunk a kontinensünkért, s legfőképpen nemzetünkért, hogy a Nagy Figyelmeztetés után mindannyian megtérjenek az oszló hullák látványa láttán!
„Uram, hogyan akarod ezt a megpróbáltatást a lelki növekedésemre használni? Hogyan működhetnék együtt veled, hogy a lehető legnagyobb hasznát vehessem annak, ami velem történik? Milyen változást akarsz elérni az életemben?”
S itt a videó, tudom, hogy rosszul fog ez érinteni, de jobb ezt is bekalkulálni, gyorsítást fogsz kérni de nem biztosan tudom garantálni, mert ahhoz meg kell érni.

2021. augusztus 30., hétfő

Visszakéredzkedés

Most gondolkodj el magadon, gondolkodjál el azon, hogy mégis miért van megtenni az egységért minden lépést. Mitől véd meg téged... S akkor tisztában vagy azzal, hogy amit 10 éve ajánlottak, azt felejtsd el, mert történtek olyan dolgok, ami miatt már csak úgy lehetséges, ha őszintén szabad akaratatok által majdan megteszitek azokat a lépéseket. Ebből is rájöhettél, minden a mindennel, tehát nem egy sorozatra képes rólad, mondjuk mikor kabátban vagy, aztán már kabát nincsen rajtad, aztán mondjuk már a garbó nélkül, ... ha így közeledne a lelkitársam felém, akkor nagyon-nagy bizalmatlanság van valamelyikötökben. Vannak akik arra próbálják rávenni, hogy különféle hajviseletekkel készült fényképet küldjetek egymás felé, ebben is elég sok gond van... Miért van a gond, ezt meglelitek a múltatokban, mert ha nem vagytok képesek egymás lábát megmosni, akkor jobb elfelejteni, hogy mégis ott a lelkitársad. Remélem felfogtátok? Sőt nem mérőszalaggal kell egymást megmérni, meg átvizsgálni, hanem a kezetekkel fentről lefelé haladva. Szóval a szabad akarat az egy csodálatos ajándék, de még nagyobb az egység, ha felvállaljátok egymást benne,

Imádkozzatok Japánért a víz miatt össze fog roskadni! Imádkozzatok mert az Etna vulkán nagy pusztítást fog okozni! Legyetek résen a Földközi-tengeren!
Ezt 2021. augusztus 22-én kaptuk Fény Máriájától, de abba is gondoljál bele kérlek nem azért kérek fogalmazást, mert élvezem, hogy annyiszor nem fogtad még fel. Meg kell vizsgálnod, a tegnapit s a tegnapelőttit is írd kérlek újra vizsgáld meg alaposan, mégis miért, mégis hogyan, s mégis miként, s ha képes vagy felfogni akkor, talán gyorsabban is haladnánk. Könnyebb visszalépni, mint előre, de arra gondoljál, hogy ha előrehaladsz, akkor megkapod azt a segítséget amely hatvanszoros, nyolcvanszoros vagy százszoros termést is képes hozni. Tedd meg amit megtehetsz, haladj céltudatosan teljes ráhagyatkozással a lelked hetedik szobajában lévő hangra figyelve.

Itt egy érdekes videó, a valóságról

2021. augusztus 28., szombat

Vizsgáld meg lelkiismeretedet, hogyan reagálsz egy-egy veszélyes helyzetben.

Nem fogod szeretni, amilyen gyakorlatok jönnek, de idővel ha ráérzel a lényegére, könyörögni fogsz, hogy még tisztábban álljál meg az Úr előtt. Lehethogy lesznek bizonyos látványos elemek, amelyeket már ismerhettél a lelkitársaddal közös álmaitokból, ha ilyet mondok szemedbe, azt nem rögzítem, ha ezt így elfogadod, akkor kezdjük a tények megismerését.

De akkor megfordul a helyzet, én fogok beszélni, te pedig helyeselni.

Pontosan, meg kell erősítselek, de úgy hogy magad akarod megtenni. Rávezetlek, lesznek közös programok, ahová elhívód édesanyádat is, mert ő többet tud segíteni, ő jobban ismer téged.

S akár a húgomat is, mert őt is belekevertük már az elején, de oly szépen kievickéltél előle.

Én csak egy eszköz vagyok, de akkor mondok neked még jobbat, a húgodat könnyen le tudom, egyik majdnem lelkitársát tudom, hogy kicsoda, erre mit lépsz?

Megkérlek, hogy eljöhessen ő is ezekre a találkozókra.

Na látod, így kell ezt csinálni, de előtte mondjátok el neki, amire már rájöttél.

Jobbat tudok, felhívóm sőt meghívóm a nevedben, s ha eljőn egy órán belül, akkor megadod neki ugyanazt, amivel nekem eddig segítettél. S most felhívóm, ...

Imádkozzunk Afganisztánért és Szíriáért!
S egy fogalmazás a takarításról, hogyan lehet hatékonyan megszabadulni a salakanyagtól, ami csak lehúz, visszaránt, s mélyebbre is képes sodorni, ha szemedet leveszed a célról.

Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar panaszkodásban csapott át a stresszes élet és munka kapcsán.

A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza. Porcelán, műanyag, üveg, néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát. Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár így szólt: "Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyag csészéket. Habár mindannyiótoknak az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok önmagatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart, az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek. Feltételezzük, hogy az élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét. Tehát, barátaim, ne engedjétek, hogy a csészék irányítsanak, a kávéra figyeljetek helyette."


Egy videó, nem olyan amit szoktam átadni részetekre, dupla olyan hosszú, talán képesek vagytok felfogni.

2021. augusztus 27., péntek

Amit szándékosan elhallgatnak az árulás

Ez egy kényes téma, de nehéz lesz megértened, úgyhogy akkor belekezdek. Sajnálatosan ebből sok mindenre fény derül, de jobban megerősödsz, ha képes vagy felfogni. Olvastad, amiket adtam át, remélem megnézted amiket ajánlottam, de még mindig nem érted, hogy mekkora árulás van ellenünk. Hajnalban kellett volna kezdenünk, de nem bírtad volna el ezt a terhet. A teher olyan sérüléseket okoz, ha felismered, hol tévesztettek meg, mégis miért használták fel ellenetek is, s miért kellett volna figyelmen kívül hagynotok, s csak a lelketek belső hangjára válaszolni. Hogy megértsd, vannak beidegződések, vannak ezek közül olyanok, amelyek évtizedek alatt alakult ki, ezeket máról holnapra nem tudod kiirtani, ezért kell még nagyobb figyelemmel lenned, felfognod miért férfit és nőt teremtett, miért egészítik ki egymást, s ezt csak családban képesek megtenni. Minél jobban egymásra hangolódnak a felek, annál közelebb van a mennyország. Annál több segítséget vehetnek igénybe, amelyért természetesen mindenkor hálatelt szívvel hálát kell adni, mert a forrást sem lehet figyelmen kívül hagyni. S akkor haladjunk, mindenkinek egyedi személyisége van, ezt a homloklebegyében őrzi, tehát senkinek nincsen joga beavatkozni, mégha mondvacsinált ürüggyel próbálkoznak. Figyelmeztetve voltunk, nem egyszer, nem kétszer, de sokan bedőltek, mert úgy gondolják nem fogják megkapni miatta a büntetést.

Akkor most nagy baj lesz, hát ott vannak a figyelmeztetések, azok is veszedelmesek. S egyre durvábbak lesznek.

Itt meg kell jegyeznem, mindkét oldal felerősítheti, de csak a Szentháromság alázatos imáinknak elfogadása által csökkentheti, vagy elodázza. Szóval mivel még nem fogtad fel. Emlékszel a nagyszülők mit szoktak mondani, amikor villámlik, égzengés van. Ők imádkozni szoktak, akár gyertyafénynél is. De menjünk tovább, haladjunk lefelé, a két szemünknek is több poziciója van. Nem a szín a lényeg, de ha mondjuk megtámadnak, akkor először a szemed veszi észre, mert pupilla a fényviszonyok miatt is változik.  S ha támadás éri, mondjuk egy rovardrón miatt, akkor akár újszülött is lehetsz, újra tanulnod kell,  de az immunrendszered emlékszik reá, így gyorsabban regerenálódsz. A két szemünk között a szaglószervünk, képezned kell, ezt úgy éred el, ha mindent megszagolsz, s elraktározod, hogy nehogy méreg kerüljön a közeledbe. A száj az egy külön napnak lenne a témája, mert gondolattal, szóval, cselekedettel. Ami a lényeges még az arcon, az álkapocs, kérlek nyomd be a nyakadhoz az áladat, s rajzolj oda egy pontot, s megérkeztünk ahhoz a részhez, amiről nem voltál hajlandó normális fogalmazást készíteni.

Persze, de így senki nem mondta el nekem, de ha tudtam volna, hogy nálad van az információ, akkor nem ellened beszéltem volna. Bár jobb lett volna az álmaimra hallgatnom, akkor nem kerültem volna ekkora slamasztikába. Tudod, mióta ismerlek, de mindenki ...

Lényegtelen, felismerted hibádat, most kijavítód, s nekem ez elég, s bizonyára a lelkitársad számára is elég lesz. Nem kell magyaráznod, hogy de ezek, meg de azok milyen tévutakra vittek. Ők csak eszközök, de magad tetted meg, magad felelsz érte. Emlékszel az 5 okos szűz és az 5 balga szűz esetére. A döntés a te kezedben van, ha kényszerítenek akkor is ki kellett volna tartanod a lelkitársad mellett, s nem azt nézni, hogy mikor kerül a sült galamb munka nélkül az asztalodra. Megkaptad, tudod ki a lelkitársad, csak elé kell állanod, s összekapcsolódnod vele. Tudom, hogy benned van a félelem, de azzal engedetlen vagy. Aggodalmaskodni nem szabad, félni pedig emberektől nem szabad, viszont a Szentháromságot istenfélelemmel kell szemlélni, ezért van az, hogy nem lehet imádni rajtuk kivül semmi teremtményt, mert bálványimádásnak minősül. Ittt sokan szokták mondani, hogy dehát a szeretet azis imádat. Hadd mondjam el neked, lelkitársaddal szeretve szeretettel mellette vele érte amíg létezhetel, az csak szeretet, őszinte ajánlkozó ajándékozó szeretet. Édesanyád amit megtehetett megtett, ő elmehet a lelkitársadhoz, de csak elbeszélhet vele, kényszeríteni nem kényszerítheti, mert akkor már nem anyai szeretet. Sőt beszélhet az ő szüleivel is, de a kapcsolódást ő nem képes létrehozni, csak elősegíteni. Ha azt szeretnéd, akkor amiket elhallgattál, azokat mondjad el neki, hogy könnyebben tudjon olyan segítséget megadni, amivel neked is felnyílik a szemed, de gyorsan cselekedj, mert a Nagy Figyelmeztetés egyre közelebb, s ne tévesszen meg az, ami oly sokakat, mert képtelenségnek tartják.

Imádkozzál kérlek Görögországért és Törökországért!
Egy fogalmazás arról, hogy hogyan kell őszintén bűnbánatot tartani!
S segítségül egy idézet: A bűnvallás a Szentlélek munkája nyomán létrejött bűnbánat következménye. A szív mélyén láthatatlanul forrongó bánkódás megjelenése az ajkunkon imádságban, bocsánatkérésben. Általában az első jele szokott lenni a bűnbánat őszinteségének. A bűnvallás két irányú lehet: Isten felé és emberek felé megnyilatkozó. (Eduard Thurneysen)
S videót nem tudok most adni, mivel amelyek ma érkeztek be, azok nem neked valóak, vagy azért mert párosan kellene megnézni, vagy azért mert még nem tartunk ott.