2010. június 15., kedd

Kaposmérői eljegyzés

Amely szintre jutottunk nem tehettük másképpen. Hát igen, ez a sok-sok hibás félelemgerjesztés elég alaposan meghozta amire csak ez lehetett a válaszunk. Hogy mégis mi, leíróm röviden, remélem okultok belőle. Honnan is kezdjük, talán onnan, amikor kaptunk egy sms-t a közvetítőnkön keresztül egymástól. Hát igen, mindketten egy dolgot tudtunk, de féltünk, hogy mi lesz, ha nem leszünk megfelelőek egymásnak. Most már tudjuk, badarság, csak arra volt jó, hogy mások, az azok miatt ne tegyük meg a legfontosabb lépést egymás felé. Nem nagy dolog, mindketten most már tudjuk, de addig el is kellett érkezni. Egyetlen sms-váltás a segítő közvetítőn keresztül, akivel hasonlóak történtek, s már akkor tudtuk a gyengébb félnek kell lépnie az erősebb felé, de ez nem volt olyan egyszerű. Mivel ott voltak AZOK, akik mindenáron közénk akartak vagy próbáltak állni, s amikor látták, hogy lehetetlen akkor valótlanságok erdejét kaptuk mindketten, most már nevetünk rajtuk, mivel tudjuk, hogy irigységől mondták. De haladjunk sorjában, elindultunk mindketten egymás felé, s tudtuk a jelre kell figyelnünk, s mikor észrevesszük indulnunk a párunk felé. Igen így kell mindannyiunknak tennie, mert ha a félelem közénk áll, akkor csak később lehetünk személyesen együtt. Amikor észrevettük a jelet, akkor tudtuk amit fogadtunk egymásnak megtartjuk, s most már el is hittük ezt egymásnak. Megbeszéltük senki, de senki nem avatkozhat közbe. Nagyon gyorsan történt szerintünk mindent mindenkor egymásnak egymásért érted értünk. A közvetítő még a telefonját is nálunk hagyta, mondta reméli ez majd segít nekünk. Igaza lett, ennek köszönhetően megtettük amit már régen meg kellett volna tennünk egymásért. Hogy is történt? Amikor a közvetítővel találkoztunk, akkor ott megfogtuk egymás kezét. S leültünk beszélgetni, ekkor egyikünknek wc-re kellett mennie, s a másikunk is vele ment. Igen ott átadtuk magunkat egymásnak. Egy kicsit furcsának tünhetett, de elmentünk a gyengébbikhez, s odaadtuk egymásnak a képeket magunkról. Ekkor a másikunk átadta a böröndjét, s minden telefonját kitett az asztalra, s így tett az egyikünk is, csak éppen a ruhásszekrényével és a telefonjaival. S most jött a válassz, … Bármelyiket választhatta volna, de a közvetítő telefonjával végighívtuk az összes telefonszámunkat, majd pedig megpróbáltuk a saját telefonjainkkal egymást felhívni. Az eredmény ismeretes, amire felhívta a közvetítő a figyelmünket, az szépen alaposan látszott. Ekkor újra válassz, hát igen itt egyikünk a ruhásszekrényének teljes tartalmát kivette, s másikunk böröndjéből is mindent, s összedobta. Erre a másikunk, újra válassz … , ekkor jöttek a képeink teljes összekeverése. Hát igen, ez is megtörtént, majd mikor ezzel is megvoltunk, a másik telefonjai közül választottunk, majd a képeink egyik felét egyikünk, másik felét másikunk vitte be egy-egy szobába. Tudtuk, jönni fognak a kérdések, s elég alapos telefonszámlát csináltunk, de a tudatlanságunk miatt megillettük. S majdan elhangzott a kérdésünk: Akarsz-e … lenni? Magunk sem értjük, miért mentünk a másikhoz anyaszülten, de megtettük, s ami ruhánk rajtunk volt azt is csomóba raktuk. Ekkor jött másikunk kérése, hát igen tényleg igaza volt azoknak, akiktől olvashattuk, hogy "nem levetköztetni nehéz, hanem felöltöztetni, úgy hogy …" Egyikünk odaült a másikunk ölébe, s itt volt a nehéz mindkettőnknek valamit megbeszéltünk sokszor-sokszor mégis képtelenségnek tünt, mivel másikunk vallani akart, hogy egymás között titkaink ne legyenek. Amikor végzett, úgy tett egyikünk is, de közbe-közbe sírva fakadtunk a boldogságtól. S jött a legfontosabb, úgy ahogyan voltunk szépen szétrendeztük a ruhatárunkat, otthoni és világi címszó alatt. S úgy bizonyítottuk be az igazunkat, hogy egymásra adtuk, majd levettük és megsimogattuk egymást. Másikunknak volt egy mondása a cerkának legalább annyiszor fel kell állnia, ahányadikán született az egyikünk. Volt pillanat, amikor nem akartuk ezt betartani, de mégis betartottuk egymásért. Majd jött a legfontosabb rész, azt nem áruljuk el, melyikünk kapta a jegyességet jelző gyűrűt előbb, de a lényeg már családunkat kezdtük tervezni, tehát visszaálltunk oda, ahonnan történt a nagy szakadás, ami a félelmünkből is táplálkozott. Aztán éhesek lettünk, de képtelenek voltunk úgy kimenni a konyhába, ahogyan voltunk. Viszont egymás ölébe ülhettünk, s egymás megetethettük, amikor pedig végeztünk az ebéddel, elmentünk táncolni, majd pedig megmostuk egymás testét. Kicsit féltünk megtenni, de a közvetítőnk azt kérte legalább egymás lábát mossuk meg, s akkor a félelem el fog szállni. Mi teljesítettük egymásért, de egy kicsit elfáradtunk, s beszélgetés közben egymás karjainak ölelésében nyugodni tértünk. S annyit mondtunk egymásnak: Csípj meg, úgye nem álmodom!