2011. január 10., hétfő

Ezt már régebben meg kellett volna írnom a jegyesegyetlenemnek

Ezt már régebben meg kellett volna írnom a jegyesegyetlenemnek, de mint amilyen gondolkozásúak vagyunk, ezért féltem. Most is bennem van a félsz, de a bizalom talán erősebb , mint gondolhatnánk. A félelmemnek egyetlen oka van, ez pedig az, hogy ő képtelen zárni, inkább hagyja, hogy alakuljon úgy, ahogy, de a zárásra valami oknál fogva képtelen. Nincs idő megmagyarázni miért, miként és hogyan - sejthetjük, s még akkor hátráltatnak bennünket. Lehethogy alaposan meg fog szidni, hogy miért most írtam meg, ennyire nem fontos az egység számunkra. A vele való egység fontos számomra is, de amennyi lehetőséget elszalasztott, azzal lényegében azoknak adott terepet, akik szembenézni nem mernek velünk, de ártani annál jobban. Hogy kik ezek, az lényegtelen, mivel mindenütt megtalálhatóak, egyetlen fegyver ellenük a közös imáink, ami számunkra jelenthetné az egység mielőbbi létrejöttét minden területen, de addig csak lelkileg tudom erősíteni, s ezt jól tudják, még azok is, akik szemembe nem mernek nézni. Többször megbocsátottam már nekik, de ők egyre alattomosan egyre céltudatosabban használják ki azt a helyzetet, aminek az okozója hamarosan elnyeri a méltó büntetését. Én kértem, többször kértem, csak teljesíteni kellett volna. Igen akadály a jegyesegyetlenem hitetlenkedése is, mivel nagyon könnyen tudják vezetni tévútra, mert tudják, hogy kitartok a jegyesegyetlenem mellett, akkor azt mondják amilyenek a többiek. Erre egy szép történetet szeretnék megosztani. A történet pár hetes sincsen, Hévízen kezdődött Kapuvár-Sopronon keresztül Hévízen kettéágazódva folytatódik. Egyszerű, egy rutin megbízást teljesítettem Hévízen, s mivel időm engedte beszélgetésbe elegyedtem egy ismerőssel. Nem tudtam, hogy hasonló cipőben jár, csak annyit tudtam róla, valami hibádzik. Igen valami hibádzik, de ő ezt csak akkor fogta fel, amikor beszéltem róla neki, s ekkor valahonnan támadt egy ötlete. Mint sejteni lehetett, ez célirányos volt. Annyira célirányos, hogy megmutatott nekem valamit, ami lényegében az őszinte szeretet egy falatkája. Nagyon meghatódtam amikor hajlandó volt megtenni a lelkitársáért, de annyit mondott most utazni fogunk, utazni fogunk, de ha megkérhetne ne szóljak az úton hozzá, ő fog mutatni nekem olyat, amit ő is nemrégen értett meg, de a beszélgetésünk adta meg a célirányt. Elindultunk, beültünk az autóba, mellé nem ülhettem, csak a háta mögötti átellenes ülésre. Mivel mondtam nem szólhattam, elég nehéz volt, ő elővette a zenei számokat, amiket egymásnak küldtek, s elindult mint később kiderült a lelkitársa felé. Én tudtam, ki a lelkitársa, s hol találom, de ő Kapuvár felé hajtott, s nem arra amerre a lelkitársa tartózkodhatott. Bementünk egy üzembe, egy férfit leszólított, s csak annyit mondott menjen Hévízre, mert várják. Nem értettem, de később rájöttem, ahogyan a férfi elindult köszönés után, kérdezés nélkül Hévízre, már sejtettem, ez még nem volt a célállomás. Aztán jött amit nem értettem, többetek már mondtátok, hogy így a leghatékonyabb. Mint sejthetitek tényleg hatékony volt, újra elindultunk most már a célállomás felé, ekkor megszólalt, s mondta, most láss és figyelj, aki komolyan őszintén szereti a férfi lelkitársát, annak ennyi, nem kell telefon, nem kell internet, hogy zárjon ma a lelkitársával, és ha a legdurvábbat fogja elszenvedni tőle, akkor is zárni fog, mert másképpen nem tehet, mivel maga által maguk ellen tenne. Aztán mondta, még egyszer figyeljek, hogy miért nézett mélyen a szemembe amikor beszélgetni kezdtünk egy adott témáról és hogyan tudta ő kiszedni milyen szinten vagyok tisztában a szeretve szeretettel. Aztán megérkeztünk, majd odament egy fiatalemberhez, megkérdezte egy másik fiatalember nevét, s amikor megtudta, hogy tényleg a lelkitársa akinek a nevét megtudta, odament hozzá, annyit mondott zárok, van ellene kifogásod? Átnyújtotta személyi azonosítóját, megkapta a fiatalember azonosítóját, megvárta a munkaidejének végét, s annyit mondott a lelkitársának: Nincsen menekülés, itt vagyok előtted, vannak hibáim, vétkeztem ellened, vétkeztem ellenünk, kérlek mit igértél míg élek tartsad be szépen. Megköszöntük egymásnak a segítséget, de engem még valami zavart az egészben. Igen kiváncsi lettem, tudtam  annak a kapuvári környéki férfinek az autójának rendszámát, s most már csak egy járművet kellett találnom, hogy teljes legyen a történet. Egyik munkatársamnak majdnem arra vitt az útja, s elvitt Hévízre, s valami oknál fogva keresni kezdtem az autót, s nemsokára megtaláltam az egyik parknál, s kisvártatva megtaláltam akit kerestem. Ő nem volt egyedül, mint később kiderült amikor odahívtak, hogy ők is lelkitársak, s miket kellett ezidáig kiállni egymásért. Magukra akartam hagyni, de ők elmondták amiket eddig kiálltak egymásért, s azért jöttek ide a parkba, ha valamelyikük menekülni akar, megtehesse, és később folytatódhasson, de most már csak azt várják, hogy a hölgy szülei hazaérkezennek és hivatossá tegyék a leánykérést. Aztán elváltak útjaink, kérdezték a jótevőjük nevét, de én annyit mondtam, nem az a lényeges, hanem az, hogy mostmár együtt vannak egymásért, egymás között, egymásnak amíg létezhetnek. Úgy vettem ki, akartak még valamit kérdezni, de mintha úgy gondolkodtak volna, úgyis megtudhatjuk, ha arra érdemesek vagyunk. Eljöttem, vissza akartam menni Sopronba, de az utam másfelé vitt, s amerre vitt azt nemrégen értettem meg. Akkor folytatnám, mert elkalandoztam egy szegmens felé, folytatom egy következő érdekes történettel, először nem akartam elhinni, hogy erre képes a szeretve szeretet, a helység ahol tanítani szoktam. Akik tudják, mely helyeken, azok azt is tudják hogy melyik helyen, de lényegében nem az a lényeges a történetben. Szóltam egy hölgynek, tudtam, hogy a lelkitársa akkor ott fog oktatni a hallgatókat. Mondtam neki, én nem leszek ott, de aki miatt oda kell mennie, ő ott lesz. Ő ahogyan a napok egyre közelebb érkeztek, ahhoz a dátumhoz, állandóan mondta, ha nem fogad el, akkor minek menjek. Többen is próbáltunk segíteni neki, de a mi segítségünk semmit nem ért, ahhoz képest amit egy másik hölgytől kapott, aki komolyan eldöntötte, ott le fogja dönteni a lábáról a lelkitársát, ezért nem egy hanem hét borítékban írta meg a felvenni szándékozott férjezett nevét. S minden egyes borítékban valami mást is rakott, olyat amit sajnos nem tudhatunk, mert a lelkitársa nem bontotta ki a borítékokat akkor. Ez a másik hölgy adta a legtöbb bíztatást a bizonytalankodó hölgynek, majd történt valami mintha megsejtette volna a bizonytalankodó hölgy lelkitársa a bizonytalankodást. Közös profil alá vont mindent, s először a lelkitársát hívta be a közös profil alá, mint később kiderült ez akkorra segítséget adott a bizonytalankodónak, hogy fél napon keresztül gondolkodott rajta, majd visszaigazolta a lelkitársát. Lelkitársa válaszként újabb helyen zárt, a bizonytalankodó hölgy bizalmat nyert, s úgy indult a lelkitársa felé, bármi áron, de ő azon a napon zár. Itt kezdődtek a gondok, boldog volt, látták a többiek, s elkezdtek irigykedni rá. Annyira irigykedtek rá, hogy valahogyan kiszedték tőle, miért akar azon napon szabadságra menni. Direktíve arra napra nem adtak szabadságot, ő pedig annyit mondott, ilyen munkatársakra nincsen szüksége, most másra van szüksége, s ha nem értik meg, akkor szembetalálkoznak a párjával. Ekkor újabb segítséget kapott a másik hölgytől, aki felajánlotta neki, ha nem akar ott dolgozni, dolgozhat náluk is, mivel lényegében testvérévé fogadták egymást. Ekkora szeretet után azt várta, a lelkitársa segítsen, de valamiféleképpen nem értette meg, a következőt neki kellett volna tennie, amikor rájött egybe átadta minden telefonos elérhetőségét(a régit hiába tudta a lelkitársa, nem használta). Nem tudni miért, erre nem adtak választ, miért válaszként csak a lelkitársa is elküldte minden elérhetőségét. S akkor eljött az a bizonyos nap, tudta oltárhoz akar állni, ha lelkitársával zár. A másik hölgy felajánlotta, elviszi, de inkább azt mondta neki, te menj előre, én meg követlek. Többször megálltak, egymásba öntöttek erőt, ahogyan mondták, s a legfontosabb ők zárni akartak, de másoknak is segíteni akartak, tehát rájöttek arra, amit a lelkitársak nagyon alaposan tudnak, ha elfogadjuk lelkitársunkat, segítsünk másoknak is a lelkitársukkal való zárást. Megérkeztek, mint sejthetitek úgy ahogyan tudták, hogy a lelkitársuk legkönnyebben észreveszi. A megkezdődött az előadásra késve értek, de be akartak menni, s egyik jobb szélre, a másik a bal szélre ültek le. Mint elmondták nem akarták összezavarni a lelkitársukat, a bizonytalankodó, de most már határozott hölgy lelkitársa pont az előadó volt, de erről később. A határozottabb hölgy lelkitársa pedig, mint sejthetitek a segédtanár. Mint minden előadás végén, fel lehet tenni a kérdéseket. Ekkor az egyik, aki bizonytalankodott már eleget, valami oknál fogva felállt és csak annyit kérdezett az előadótól Megismersz? Az előadó odament a lelkitársához, s könnybelábadt mindkettőjük szeme. Amikor pedig már szóhoz tudtak jutni, nem kellett már a boríték sem, sem a személyi igazolvány, csak az az egyetlen szó, mit éreznek jó ideje egymás iránt. Már úgy tűnt, nem tesznek fel kérdést, de mint ismeritek magatokat, kiváncsiak vagyunk, eléggé kiváncsiak vagyunk, de a hallgatók kérdései nem zökkentették ki őket, amikor felállt a másik hölgy nyílegyenesen a segédtanárnak elmondta miket kellett ezidáig kiállnia miatta. A segédtanár pedig viszont, de még annyit mondott zársz vagy gondolkodsz? A hölgy és a lelkitársa elindultak egymás felé, aztán átölelték egymást, majd valami oknál fogva, megkérték a teremben lévő hölgyeket álljanak fel. Nem értették miért kell felállniuk, de megtették. Ekkor újabb kérdést tettek fel, a következőt: Ha itt a teremben lenne a lelkitársad, felvállalnád-e? Ekkor néhányan maradtak állva, a többiek leülhettek. A következő kérdés pedig, mit találsz kivetnivalót magadon és ruházatodon. Ekkor meg sem kellett kérdezni, ki kezdi, amikor elmondta, akkor megkérték tegye a szíve felé a jobb kezét, a bal kezét pedig andráskereszt alakban, s menjen szépen végig mindkét soron, ahol érez valamit, annak a sornak a végén üljön le. Ezt akik vállalták mindannyian megtették, elég érdekes volt látni, hogyan alakult át a terem ülésrendje, s ekkor megkértük a férfiakat, akik alatta, felette és mellette vannak, álljanak fel, tegyék a jobb kezüket a szívük felé, majd a balt is andráskereszt alakban, itt elég érdekes kapcsolatok rajzolódtak ki. Volt egy olyan férfi, aki annyit mondott zárók a lelkitársammal, csak bíztatást kért. Kiváncsiak voltak, szerintem  ezért tették meg, s ekkor odalépett a tényleges lelkitársához. Mint később kiderült, tudták, hogy egy pár, viszont kételkedtek abban, hogy megfelelnek-e egymásnak. Értitek tudták, egymást várták, melyik teszi meg, s megtették. Aztán volt olyan férfi, aki már tényleg a lelkitársával járt, csak még nem jegyben, még nem voltak képesek elmondani, hogy zárniuk kellene, de féltek, mit szólnak a többiek. S talán a legszebb és legmeghatóbb amikor az egyik hölgy és egyik férfi elindultak egymás felé, nem várták meg, hogy kérdezzenek tőlük, hanem zártak, először megfeddték egymást, majd a kis boríték felet cserélt. Tudjátok ez az őszinte szeretve szeretet egy szegmense, így a legkevesebb, hogy harmadjára is átadjam a páromnak a jegyesegyetlenemnek a ruhatáram leírását. Én betartottam mit igértem, bizonyára  ő is, ezért kaphatja meg, amelyre nyolc napon belül van esélye viszontválaszolni, más esetben várhatjuk az újabb kedvező időpontot, amit már ahogyan kinéz nem mi határozunk meg.
Jelenlegi ruhatáram, amit kész vagyok bevinni a közösbe: alsó 17; ing 12+3; kabát 6; kardigán 1; kesztyű 1; nadrág 3+1+2; nyakkendő 8; poló 5; pulóver 4; sál 4; sapka 4, szíj 6; zakó 8; zokni 10+12; zsebkendő 10... ha valami kimaradt, rajtad a sor jegyesegyetlenem, én addig másoknak is segítek, rád várok, de a lépéseid elég sokszor elgondolkoztatnak. Lényegében neked kell zárnod, a dátum vészesen közeleg, még szerencsénkre nem tudjuk mikor.

2011.01.10. 08:29