2010. május 17., hétfő

Egyetlen kódodat se adjál ki addig, amíg személyesen átadhatod neki. Ha mégse kerülne sor rá, akkor várjál meg a Sopronban őrzött dokumentációval

Mint mondtam neked, de azért ide is leíróm, hogy véletlenül se adjad ki azokat a kódokat, amivel közeledben férkőzhetnének. Ne add ki, még akkor se, ha azt ígérik, hogy akkor már vele lehetsz! Végülis mi a garancia rá, hogy a párodnak adják oda. Semmi, magam kárán megtanultam, s ha a mentorunkkal nem akarsz összetűzésbe kerülni, akkor inkább mondd azt, hogy csak akkor … Ha pedig kényszerítik, akkor ott a lista Sopronban ellenük, s ahogyan hallottam már lényegében magam vagyok az akadálya, de én még bízók olyan bizalommal, amikor odaadtam, s csak éppen meg kellett volna érkeznie. Nem akarom kényszeríteni, de mivel őt kényszerítették valószínűleg hamarosan nálam is el fog durrani, s akkor magam fogom megírni ellenük, ha végre igazat mondanának,  s nem áltatnának, de addig szeretnék a figyelmedbe ajánlani pár érdekes dolgot: 2007 2008 2009 2010. Remélem érted? Igen, s hány rendszert tettek tönkre, hány kapcsolatot akartak tönkretenni. Nem kell izgulnod, ha szeret akkor meg fogja találni a módját és én is közvetítői segítségemet felajánlom. Mint mondtam neked, én eldöntöttem, s az álmaim is azt mondják egy esemény után kaphatja meg a jegyesegyetlenem a kódokat, de csak akkor, ha személyesen mellettem tudhatom. Ezt az esemény minden olvasóm ismeri, ha folyamatosan figyel bizonyos bejegyzéseimet. Neked is ezt ajánlom, csináljál újabb és újabb naplókat, valamelyiknél amelyiknél lehetséges küldj segédszerkesztői megbízást a párodnak, ha válaszol rá, akkor pedig tedd meg a következőket. Induljál hozzá, s ne késlekedjél! Ha mégsem találnád meg, akkor csatoljál egy levelet, és dobd Sopronban a levelesládánkba a nevemnek címezvén  egyetemben. Remélem megértetted, a kódodat csak akkor adhatod ki a párodnak, ha a nevedet viseli, más eset már számomra sem létezik. Ebben a hónapban ha olvasni akar a jegyesegyetlenem, akkor elindul bejegyzéseimet olvasni és ha valaki meg nem zavarja, én többekkel egyetemben elindítóm közvetítvén a lelkitársuk felé. S amikor minden lelkitárs a lelkitársa karjában megpihen akkor talán a jegyesegyetlenem is az én karjaim ölelésében.

2010.05.02. 13:06
Találtunk egy dátumot, nem tudhatom, hogy nektek mit jelenthet, de ha lehetséges induljatok már el személyesen egymás felé, ne arra figyeljetek, hogy mit mondanak azok, akiknek túl sok van a rovásán, ők a szeretet ellen szándékosan tesznek. Sötétek mint a szakadék, s kikerülni onnan csak a lelkitársával képes, ha egyáltalán akarna a világosságra jönni.

2010.05.11. 11:33


Ez is jól folytatódott, megtörtént bár nem úgy ahogyan elterveztétek, de megtörtént, s remélem most már a közös családi jövőtöket tervezitek. Ha megengeditek leírnám, hogy találtátok meg azt, hogy már lényegében elválaszthatatlanok vagytok. Sok boldogságot nektek! 2010. 05. 18. 21:26

Engedéllyel szeretném megosztani veletek a boldogságunk történetét. Elnézést kérek a személyeskedésért, de úgy éreztük ezzel segíthetünk, így megengedjük közreadását. Úgy kezdődött minden, volt egy közösségi oldal, ahol mindketten jelen voltunk. Nem ismertem, de az álmaink egyek voltak, csak erre később jöttünk rá. Mindent akartunk egymásról tudni, de igen sokan gátoltak bennünket. Hogy kik, az hamarosan ki fog derülni, mivel meggyőztük egymást, ha nem kérnek bocsánatot azokért az elveszett évekért, akkor számunkra ismeretlenek lesznek és felelősségre vonásuk hamarjában meg fog történni. Innen üzenem nekik, vannak akik segítettek minket, de sajnos többen voltak akik gátoltak bennünket. Remélem érteni fogják azok, … S akkor történt valami, újabb és újabb ember jött valamelyikünkhöz, hogy ez bizonyára nektek szól. Egyikünk sem akartuk elhinni, hogy tényleg, amikor valamelyikünk mondta érkezem, s volt olyan aki képes volt lebeszélni. Aztán volt olyan, egyikünk el kezdte szervezni az esküvőnket, a másikunk annyira mély hullámvölgyben volt, hogy nem akarta elhinni, és képtelenségnek gondolta, s így pedig nem lehet esküvőt szervezni, főleg nem olyat, ami meghatározza életünket. Majdan körülbelül 1 évre rá, kiderült elég sok minden, hűségesek akartunk lenni egymáshoz, de ahogy egyikünk egyre jobban emelkedett, a másikunk úgy csúszott lefelé. Biztunk olyan emberekben akikben nem szabadott volna, újból elkövettük ezt a hibát, aztán végre megtört a jég. Meg bizony ám, de addigra teljesen más megjelenése volt egyikünknek. De ennyire még előre ne haladjunk, közös pontot keresünk, sajnos még a megbeszélt jelet is elfelejtette egyikünk, de a másikunk egyre többször küldte így emlékezetébe véste újból és újból. Valamint elkezdtünk hasonló honlapokra járni, sőt ahogyan utóbb megbeszéltük, szinte ugyanazokon jártunk. Egyikünk ismerte a tulajdonosát, de nem bíztunk abban, hogy segíteni fog. Magunkba meg képtelenségnek tünt bízni, aztán ezeken a honlapokon megtört a jég, s egyre jobban magunkra ismertünk. Igen magunkra ismertünk, de egyikünk még mindig abban kételkedett, hogy nem fog megfelelő lenni a lelkitársának, de itt ezeken a helyeken megtaláltuk azt, hogy IGEN. S tudjátok ez az IGEN-nel, újból elkezdtük olvasni a régen egymásnak küldött leveleinket, mivel sajnos egyikünk sem kapta meg a másik levelét. Aztán történt egy esemény, melyre egyikünk nem büszke, ott állott vele szemben a másikunk, s a kérdésre nem tudott válaszolni. Ilyen már többször is történt közöttünk, de ekkor már volt egy mankónk, amiről szeretnék beszélni nektek. Az internet nagyon jó dolog, de képesnek kell jól kihasználni. Így ahogyan folyamatosan, naponta többször is megnéztük azokat, ahol segíthettek nekünk. Bosszúsak voltunk, de ezzel csak annyit értünk el, hogy a másikunkat megtámadták újból és újból, azzal, hogy nem egymásnak valók vagyunk. … S itt ha lehetséges álljunk meg, olyan emberek, akikben megbíztunk levelet írtak a nevünkben a másikunknak, képesek voltak telefonálni, ők képesek voltak minket elérni, csak éppen mink nem értük el egymást!!! Nagyon durva játékot üztek velünk, remélem értik kikről van szó. S egy nap amikor újból szemtől szemben voltunk egymással, mondanom sem kell egyikünk teljesen megváltoztatott külsővel, feltette másikunk a kérdést, s hallgatott egyikünk. Aztán amikor ráébredt, hogy ki volt az, akkor hazarohant, összepakolta a legszükségesebbeket, bedobta a böröndjét az autóba, s indult utána. Hát igen nem tudta merre megy, így elmondott egy imát, s így már tudta hol keresse, viszont szerencsétlenségére mások már felvették. Sírt, de eldöntötte követi azt az autót, s amikor megállt az az autó, amelyik az egyiküket felvette, leállott a másikunk, s várt, s várt, de amikor látta, hogy közeledik egy másik autó, akkor újabb szerencsétlenségére, újból csak követhette a lelkitársát. Sok minden motoszkált a fejünkben, de végre jóra fordult. Amikor kiszállt egyikünk a második autóból, akkor szépen másikunk már nem bízta többet a véletlenre a találkozást. Már majdnem 100 kilométerre mentünk, de amikor másikunk odament akkor, s annyit mondott Szeretnék neked valamit átadni. Ekkor átöleltük egymást, s megfogtuk végre személyesen egymás kezét. Igen, de viszont mivel bízonyítani akartunk egymásnak, nem hittük volna, hogy képesek leszünk megtenni az első személyesen együtttöltött óra után. Leállítottuk az autót, s elindultunk fel a hegyre, egy sziklához… S annyi mindent megbeszéltünk, csak éppen azt nem ami miatt ennyien közénk akartak állni. S újra elindultunk, nem engedtük el egymás kezét, s mikor megérkeztünk, akkor újból és újból bizonyítanunk kellett egymásnak. Igen megérkeztünk, s újabb pofont védtünk ki. Egyikünk édesanyja azt mondta, inkább aludjunk külön-külön, erre aztán másikunk csak annyit válaszolt, a böröndjét behozta, s mondta a Párom mellett a helyem, csak ő lehet a férjem! Megbeszéltük magunkról semmit nem veszünk le, s a börönd teljes tartalmát kiborítottuk, s a ruhásszekrények teljes tartalmát is egybe, mint ahogyan a lelkitársaknak illik megtenni ennyi gáncsoskodás után. Majd nyugóvóra tértünk egymás karjai között, de nem aludtunk csak beszélgettünk. Aztán megint egy nem várt esemény, benyitott hozzánk egyikünk édesanyja, mintha ellenőrizni akarná a fiát. S mikor látta a boldogságunkat, többet már nem kételkedett bennünk.  Másnap reggel pedig elindultunk valami nagyon szép helyre, s már együtt egymásért személyesen elmentünk azokhoz akik bíztak és mellettünk álltak, segítettek és tanácsokat adtak. S most végre már hamarosan összeházasodunk, de előtte mindent de mindent elmondunk a másiknak, mivel kimondva könnyebb elhinni, hogy megbocsátottunk egymásnak a tudatlanságért, a kételkedésért, az aggodalmaskodásért. S hogy mikor lesz az esküvőnk, arra csak azok érdemesek, akik megértik közénk állni nem lehet, mivel feleséganyaként és apaférjként védelmezzük egymást és azokat akik szintén lelkitársi kapcsolatban szeretnének élni.