2013. december 18., szerda

Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád, nincsen, aki befogadja ki égnek s földnek az ura. Az idő is későre jár, a madár is fészkére száll. Csak a Szent Szűz jár hiába Betlehemnek városába. Legalább ti jó emberek, fogadjátok e kisdedet! Házatokba boldogság száll, Ha betér az égi Király. Ne sírj tovább Szűz Mária ne menjetek ma máshova! Szállásunkat mi megosztjuk, kis Jézuskát befogadjuk. Adjon Isten jó éjszakát. Küldje hozzánk őrangyalát. Terjessze ránk szent áldását. Köszöntsük a Szűz Máriát! Köszöntsük a Szűz Máriát, Vele együtt az ő szent fiát! Jézus, Mária szent neve, Legyen nekünk örömünkre! Íme, feltünt a fényes nap, Fölkel-e még nekünk holnap? Míg számadásom nem egész, Nem vagyok még az útra kész.

Karácsony előtti gondolatok

Adott egy vesztébe rohanó civilizáció, és egy szellemileg, erkölcsileg egyre pocsékabb állapotban lévő társadalom, amiben, vagy amivel párhuzamosan élnünk kell. Köztudott dolog, csak az egyéni felelősség kérdését érti félre szinte mindenki. 
Ez a rendszer szellemtelen, lelketlen, és embertelen. Már lassan a természeti (állati) szabályokat is kizárja, alulmúlja. Ez a világ gyakorlatilag a zsákmányszerzésre, és bárminemű valóban értékestől való folyamatos elszigetelésre törekszik. Ez az a világ, ahol semmi nem az, aminek látszik. A sok lehetőséggel bíró bankárok, nagyvállalkozók és sokat szidott politikusok, illetve a kisvállalkozók, és a szociális hálóba kapaszkodók között voltaképpen nem sok különbséget látok. Egy különbség van csupán: kinek több lehetőség jutott, ki ügyesebb, és persze rengetegen vannak, akik az élet által időről időre tálcán kínált korrekt (csupán anyagi) lehetőségeket is restek kihasználni. Nem látok erkölcsi különbséget aközött, aki a zsákmányt kénytelen-kelletlen szétosztja, és aközött, aki legalul rekedve mindig csak többet és többet akar a zsákmányból. Nem szoktam látni valódi szellemi különbséget egy művelt több diplomás családapa, és egy putris cigány között sem. A kivételek olyan ritkák, és olyan szétszórtak, hogy nem lehet úgymond statisztikát gyártani belőlük. Minden illúzió a mai világban, és minden mérce hamis, amiből válogatni engednek. Tagadom az emberi egyenlőséget mint nyilvánvaló hazugságot, de látom hogy az alacsonyrendűség felé tartva mindenki lassan egyformává züllik. 
Már lassan azokat a nem anyagi jellegű lehetőségeket sem tudják az egyének körülöttünk kihasználni, amit még megengednek nekik: a többség ahhoz is együgyű hogy boldog legyen, vagy igazi családi életet éljen. A mai "demokrácia" által kínált jogi és társadalmi lehetőségek is pőrén hevernek, még azok sincsenek kihasználva. Nem hit, felismerés, vélemény kérdése mindez. Ennek nyílt bevallása az önmagunk felé mutató őszinteségünk hiányának, vagy meglétének kérdése. Mindenki cinkos, és bűnrészes egyben – aki nem akarja tudatosan felismerni, lefékezni, megállítani ezt a rothadást önmagában, és önmaga körül. Esélyektől, nehézségtől teljesen függetlenül. 
Az amúgy csak névlegesen létező Magyarország államformája valójában Korlátolt Felelősségű Társaság (Kft.). Államvallásának és működésének alapja a gerinctelenség, a hazudozás. Istene a pénz. Igaz, ilyen egyházat nem találunk bejegyezve, mégis több millió lelkes híve van, több tízezer lelkipásztora, és rengeteg nagy hatalmú püspöke. De ha egy alsó-középkategóriás new-age vallási szektát megnézünk, az is jobban szervezett és minden tekintetben erősebb, mint a mi komplett ún. magyar szélsőjobboldalunk. 
A mai világunk ideológiája primitív, sötét, úgymond sátáni erők leképződése. Mert a mostani rendszernek igenis kőkemény ideológiája van. Ez az ideológia az, ami minden magasrendű szellemi érték megszüntetését, és az autonóm gondolkodás kialakulásának megakadályozását tűzte ki célul – és ezt a célt nagyjából el is érte. Bebetonozta magát, most már a maradék felszámolásán halad előre, hogy véletlenül se lehessen valós kapaszkodókat találni vele szemben. 
Szellemi és erkölcsi síkon a legkisebb ellenállás irányában hatol előre (állati és állat alatti ösztönökre alapozva rombol), mindenhol, mindenben ott van. Fegyveres erőszak, haláltáborok, és pártállam nélkül nagyságrendekkel többet elért az aktuális módszer, mint amire a kommunista elnyomás valaha is képes volt. A "megfelelő" viselkedéshez még kifejezett alapműveket sem kell elolvasni. Sőt, egy könyvet sem kell elolvasni egész életünkben ahhoz, hogy mindent "megfelelően", hiba nélkül tegyünk. Az emberek ebbe már beleszületnek, esetleg homályosan láthatják, hogy valami nem a jó irányba megy. Tehát az iskolában, a tömegtájékoztatásban nem agymosás folyik, hanem szinten tartás. Az emberek gyakorlatilag politikai öncenzúrát gyakorolnak, mert érzik, hogy súlyos következményei vannak annak, ha nem simulnak be. Gyávák, és haszonlesők – nemigen van ellenpélda. A süllyedés folyamatos, az aktuális pénzügyi, gazdasági helyezettől függetlenül. Sőt, a jólét csak valamelyest gyorsítja. Nem kell politikai kérdésekig sem elmenni. Hiszen egy hétköznapi munkahelyi probléma kapcsán is a meghunyászkodást választják, magánéleti téren pedig a tömény hazudozást és elhallgatást. A csekket egyesek már akkor is befizetik, ha tudják, hogy az éppen hibás elszámoláson alapul. Csak nyugalom legyen. 
Az uralkodó világnézet elhiteti magáról azt, hogy nincs jobb nála, és ez sikerült is neki: öngyilkosságra vett rá komplett nemzeteket. Általában véve a puszta emberi mivoltát nincs igénye az embereknek kitölteni. Öncenzúrára, hallgatásra, megalkuvásra kényszerít rá szinte mindenkit ÖNMAGA. ÖNMAGÁVAL SZEMBEN, ha időről időre feldereng az igazság utáni vágya. Aki pedig nem bír a saját makacsságával, az végül valahogyan mégis parkolópályára áll, vagy pótcselekvésekben ragad. Így már ott tartunk, hogy tényleg nincs jobb és működőbb választás a mai valóságnál. Már aki a felkínált lehetőségekből szeretne dolgozni, és nem megalkotni szeretné a lehetőségeit. 
Talán az eddig leírtakból kiderült, hogy ez a rendszer-ideológia tökéletesen ki van munkálva. Mindent áthatott, és lehetetlen anélkül élni, hogy túlzott mértékben meg ne alkudna vele az egyén. Radikális lemondások, társadalmi elszigetelődés, és egzisztenciális hátrányba kerülés nélkül nem lehet számottevő oppozíciót elfoglalni vele szemben - sugallják. Pedig el kell áruljak egy titkot, ez nem így van: csak egy csettintés az egész. A szellemnek ugyanis nincs szüksége egy fillérre sem, és nincs szüksége beszélgetőpartnerre. A többi része a nehezebb: lelkileg elhinni, hogy tényleg csak egy csettintés. És ha már sikerült elindulni a végtelen úton, el kell hárítani a további felmerülő kételyeket. Hirtelen nagyon sok hétköznapi dolog van, ami zavarni kezd majd. És ezektől a dolgoktól kíméletlenül meg kell majd szabadulni. Ezt nevezem én magamban szellemi ellenforradalomnak. Az értékek ellenforradalma az értéktelenség forradalmának uralma megdöntésére, amit csak szellemi síkról, önmagukból kiindulva lehet megvívni. Nem csupán meg kell védeni, hanem először fel kell építeni magunkban azt, ami ellen ezek a lehúzó erők minden elképzelhető módon küzdenek. A hétköznapi életben, a technikai megvalósítás akkor adja magát, ha a lényeg rendben van! Részletkérdés az eszköz, a "hogyan", ha a "miért" már kiderült. Ha tényleg kiderült, akkor az energia, és a lehetőségek határa korlátlan! Aki önmagát rendbe tette, az a környezetében is rendet akar, és tud majd tenni. Ez a harc két fázisa, amit nem lehet felcserélni. Ez a harc pedig megvívandó függetlenül attól, hogy megnyerhető-e, vagy nem? Nem a győzelem esélyei számítanak, nem kell azokat latolgatni. Nincsenek trükkös mellékutak, nem lehet lépcsőfokokat átugorni.
A társadalmat nem megnyerni kell, hanem átalakítani.
Igaz vannak személyek és politikai szervezetek nem is egy, rengeteg, amely evvel a világrendszerrel névleg szemben áll. De valójában mindegyik csak a környezete bizonyos tényezőivel elégedetlen. Akár öntudatlanul is, de erősen kapcsolódik hozzá. Nem mernek komoly kritikát megfogalmazni a társadalommal szemben sem, nehogy a társadalom elforduljon tőlük – inkább keresnek külső tényezőket, amit "kergetni" lehet. Igaz ezt a társadalmat sosem fogják érdekelni ezek a dolgok, ahogy a külső tényezők sem érdeklik őket. Csak a hasuk és a nyugalmuk, ezért a lelküket is bármikor eladják. Lehet nekik könyörögni, meg lehet próbálni megnyerni őket – de ez manapság esélytelen. Már nem itt tartunk. Sajnálom, de az ügyes trükkök mostanság (haspártiak odaédesgetése, pártalapítás, önmagunk leálcázása, polkorrektség) csak a rossz fiúknak szoktak beválni. Ezek a szervezetek így vagy besimulnak, vagy elszigetelődnek és pótcselekvésekkel pazarolják az energiát. Értékrend szerint nem csak hogy megosztottak, de tisztázatlanok – tehát értékrend nélküliek. A gyakorlatban pedig nem hatékonyak, mivel önmagukból adódóan nem tudják felszabadítani a bennük gerjeszthető energiát. Maradnak tehát olyanok, akik sokszor rendszerellenes jelszavakat a zászlójukra tűzve a rendszer egy fogaskerekeként, voltaképpen támogatják azt. Bohócnak, fekete báránynak, időhúzásnak jók ezek a szakkörök. Mindenféle mellékutakat keresve kerülgetik a forró kását, és tévesztik meg, altatják el a kevésbé tapasztalt út-keresőket. Ezáltal manapság nem történt semmi különös, kirívó dolog ami legalább csak fékezte volna a lefelé ható folyamatokat. Az okokat valójában belül kell keresni: az egyes tagok, de még a vezetők sem szokták megütni azt a szintet, amiről papolnak. Hiányzik valami, amiről sosem esik szó: az egyének szellemi felelőssége, amiből az erkölcsi szint is következik. Főleg ha az illető arra vállalkozik, hogy másokat is segítsen, irányítson, csatarendbe állítson. Hol vannak az igazi vezetők, a példaképek? Közöttünk, bennünk elbújva! Harmadsorban pedig, ebből kifolyólag a technikai részletkérdések jönnek, hogy egy bármilyen nagyságú közösség hogyan működik valójában?
Mi tehát a megoldás?
A megoldás bennem van. A te megoldásod pedig benned. Ez az első lépcsőfok: ébernek lenni, önmagunkat sosem megállva tökéletesíteni. Tervezett, programszerű életet élni – aminek a szellem megragadása, és uralma a célja. A személyiséget, az életet, a világot pedig ennek kell alárendelni. A tévedés lehetősége fenn áll, de tévedésben szándékosan megmaradni bűn! A megalkuvás, a kisebbik rossz kiirtandó elve is ide tartozik. Elsőként és leginkább fel kell ismerni a dolgokat mozgató nyílt és titkos erőket önmagunkban, másokban, mindenhol. Keresni azokat, akik hasonló úton járnak – de nem a megerősítés végett (azt önmagunkban kell megtalálni), hanem a tanulás, és a győzelem miatt. Csak az őszinteség és az egyenesség vezethet célra, és legelőször mindig önmagunkkal kell őszintének és egyenesnek lenni. És nem számít, ha előzőleg akár éveken keresztül vezettetted magad valakivel az orrodnál fogva. Aztán megint egy másikkal. Mert végre rájöttél, és megvan minden lehetőséged arra, hogy végre másképp csináld – mert egy valaki van az életben akire valójában rábízhatod magad, és az csak te magad vagy. Ha jót akarsz tenni másoknak, keress olyanokat akik valójában felismerik, és értékelik benned azt, hogy jót teszel. Tudom hogy nehéz, de madarat tolláról. A csalódás maradjon azoké, akik másokra bízták rá magukat, vagy olyanokon akarnak minduntalan segíteni, akik nem érdemlik meg!
A hazugsággal szemben csak az igazság, az élőhalottként tengetett élettel szemben csak a fokozott tudatosság vezethet célra. Mindenkinek önmagában kell ezt a harcot megvívnia. Az élet minden pillanatában készen kell állni rá, és meg kell vívni.
Le lehet győzni a sötétséget? Igen. Minden pillanatban.
Vésztői Gyula

Miért haragudjak rád, ha nem fogadtad el..., aztán amikor jobban átgondolod mentél volna...

Miért haragudjak rád, ha fogadtad el a felajánló segítséget, ez kérlek nem kell megmagyaráznod, egyszerűen valljad be újabb esélyt szalasztottál el, de valahol megérthetlek, viszont nem szívesen íróm ki, amire már rájöhettél magadban, ezt ezek szerint meg kellett újból élned, hogy mi az oka, tippjeim vannak, de ez szerintem most téged sem érdekel, mintahogy a többieket sem. A többieket remélem nem őrzi az irigység szelleme, de hagyjuk ezt a témát. Mint ahogyan azt is hagyjuk, ami elmúlt az már nem jön vissza olyan formában, vagy erősebb, vagy gyengébb leszen. Elszalasztottad, de a többiek ha lett volna rá esélyük, tegyék a szívükre a kezüket, és vallják be, hogy mit tettek volna, ha megadatik számukra amaz lehetőség. S akkor most folytassuk, egy másik érdekességgel, ez is tőletek érkezett, bár ahhoz meg kellene találnotok karácsonyig, viszont arra esélyetek sincsen, mivel még magam sem tudom merre leszek, s szerintem ezt is hagyjuk annyiban. Most akkor jöhet a következő történet, ez valamelyikötök számára megadatik, csak észre kellene vennie amikor az eseménysorhoz érkezik. Lelkitársad megérkezik hozzád, ha rájössz arra, hol kell kezdened a történetet. A történetben jelen van egy tér, a tér keleti oldalán egy ismert épület, a nyugati oldalán pedig egy főközlekedési útvonal, távolban pedig az a hely, ahová bizonyosan még azon a napon elmentek a lelkitársaddal. A téren hogy mi történhet meg, az szerintem nem publikus, de ha megtörténik akkor is csak akkor használható fel, ha hasonló esetsorozat másokkal, figyeljetek azokat a helyeket, amit már megígértetek a lelkitársatoknak, én ennyit szeretnék még hozzáfűzni...