Amikor aznap este
hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt
mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett.
Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan
nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El
akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim
hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a
kérdést. Ez feldühítette.
Félredobta
az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az
éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar
jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő
választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
Nem vagyok már
szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási
szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a
cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet
töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy
elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam
visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan
sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam
egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már
hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap
nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem
vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam,
mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor
felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt,
úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási
feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a
válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk
úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai
egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem
akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható
volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk
napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az
egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a
hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért,
hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa
kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő
hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen
trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.
Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta
bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap
kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk,
apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A
hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam
vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne
mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam.
Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én
egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak
voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát.
Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem,
hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A
házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon
gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy
éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet
adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a
meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre
könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a
mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen
fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett
volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy
milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt
vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget
halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a
fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az
idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni
az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak,
hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom,
mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a
karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin,
az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül.
Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a
sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban
tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az
iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem
észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy
az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek,
meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót
és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva
rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem
a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A
házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró
részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy
attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen
addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.
Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót
és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az
útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az
eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam,
Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly,
felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam -
holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam
foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog
halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk
részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy
szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy
kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek
csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot.
Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg
azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást
eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik
fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.
