2021. augusztus 27., péntek

Amit szándékosan elhallgatnak az árulás

Ez egy kényes téma, de nehéz lesz megértened, úgyhogy akkor belekezdek. Sajnálatosan ebből sok mindenre fény derül, de jobban megerősödsz, ha képes vagy felfogni. Olvastad, amiket adtam át, remélem megnézted amiket ajánlottam, de még mindig nem érted, hogy mekkora árulás van ellenünk. Hajnalban kellett volna kezdenünk, de nem bírtad volna el ezt a terhet. A teher olyan sérüléseket okoz, ha felismered, hol tévesztettek meg, mégis miért használták fel ellenetek is, s miért kellett volna figyelmen kívül hagynotok, s csak a lelketek belső hangjára válaszolni. Hogy megértsd, vannak beidegződések, vannak ezek közül olyanok, amelyek évtizedek alatt alakult ki, ezeket máról holnapra nem tudod kiirtani, ezért kell még nagyobb figyelemmel lenned, felfognod miért férfit és nőt teremtett, miért egészítik ki egymást, s ezt csak családban képesek megtenni. Minél jobban egymásra hangolódnak a felek, annál közelebb van a mennyország. Annál több segítséget vehetnek igénybe, amelyért természetesen mindenkor hálatelt szívvel hálát kell adni, mert a forrást sem lehet figyelmen kívül hagyni. S akkor haladjunk, mindenkinek egyedi személyisége van, ezt a homloklebegyében őrzi, tehát senkinek nincsen joga beavatkozni, mégha mondvacsinált ürüggyel próbálkoznak. Figyelmeztetve voltunk, nem egyszer, nem kétszer, de sokan bedőltek, mert úgy gondolják nem fogják megkapni miatta a büntetést.

Akkor most nagy baj lesz, hát ott vannak a figyelmeztetések, azok is veszedelmesek. S egyre durvábbak lesznek.

Itt meg kell jegyeznem, mindkét oldal felerősítheti, de csak a Szentháromság alázatos imáinknak elfogadása által csökkentheti, vagy elodázza. Szóval mivel még nem fogtad fel. Emlékszel a nagyszülők mit szoktak mondani, amikor villámlik, égzengés van. Ők imádkozni szoktak, akár gyertyafénynél is. De menjünk tovább, haladjunk lefelé, a két szemünknek is több poziciója van. Nem a szín a lényeg, de ha mondjuk megtámadnak, akkor először a szemed veszi észre, mert pupilla a fényviszonyok miatt is változik.  S ha támadás éri, mondjuk egy rovardrón miatt, akkor akár újszülött is lehetsz, újra tanulnod kell,  de az immunrendszered emlékszik reá, így gyorsabban regerenálódsz. A két szemünk között a szaglószervünk, képezned kell, ezt úgy éred el, ha mindent megszagolsz, s elraktározod, hogy nehogy méreg kerüljön a közeledbe. A száj az egy külön napnak lenne a témája, mert gondolattal, szóval, cselekedettel. Ami a lényeges még az arcon, az álkapocs, kérlek nyomd be a nyakadhoz az áladat, s rajzolj oda egy pontot, s megérkeztünk ahhoz a részhez, amiről nem voltál hajlandó normális fogalmazást készíteni.

Persze, de így senki nem mondta el nekem, de ha tudtam volna, hogy nálad van az információ, akkor nem ellened beszéltem volna. Bár jobb lett volna az álmaimra hallgatnom, akkor nem kerültem volna ekkora slamasztikába. Tudod, mióta ismerlek, de mindenki ...

Lényegtelen, felismerted hibádat, most kijavítód, s nekem ez elég, s bizonyára a lelkitársad számára is elég lesz. Nem kell magyaráznod, hogy de ezek, meg de azok milyen tévutakra vittek. Ők csak eszközök, de magad tetted meg, magad felelsz érte. Emlékszel az 5 okos szűz és az 5 balga szűz esetére. A döntés a te kezedben van, ha kényszerítenek akkor is ki kellett volna tartanod a lelkitársad mellett, s nem azt nézni, hogy mikor kerül a sült galamb munka nélkül az asztalodra. Megkaptad, tudod ki a lelkitársad, csak elé kell állanod, s összekapcsolódnod vele. Tudom, hogy benned van a félelem, de azzal engedetlen vagy. Aggodalmaskodni nem szabad, félni pedig emberektől nem szabad, viszont a Szentháromságot istenfélelemmel kell szemlélni, ezért van az, hogy nem lehet imádni rajtuk kivül semmi teremtményt, mert bálványimádásnak minősül. Ittt sokan szokták mondani, hogy dehát a szeretet azis imádat. Hadd mondjam el neked, lelkitársaddal szeretve szeretettel mellette vele érte amíg létezhetel, az csak szeretet, őszinte ajánlkozó ajándékozó szeretet. Édesanyád amit megtehetett megtett, ő elmehet a lelkitársadhoz, de csak elbeszélhet vele, kényszeríteni nem kényszerítheti, mert akkor már nem anyai szeretet. Sőt beszélhet az ő szüleivel is, de a kapcsolódást ő nem képes létrehozni, csak elősegíteni. Ha azt szeretnéd, akkor amiket elhallgattál, azokat mondjad el neki, hogy könnyebben tudjon olyan segítséget megadni, amivel neked is felnyílik a szemed, de gyorsan cselekedj, mert a Nagy Figyelmeztetés egyre közelebb, s ne tévesszen meg az, ami oly sokakat, mert képtelenségnek tartják.

Imádkozzál kérlek Görögországért és Törökországért!
Egy fogalmazás arról, hogy hogyan kell őszintén bűnbánatot tartani!
S segítségül egy idézet: A bűnvallás a Szentlélek munkája nyomán létrejött bűnbánat következménye. A szív mélyén láthatatlanul forrongó bánkódás megjelenése az ajkunkon imádságban, bocsánatkérésben. Általában az első jele szokott lenni a bűnbánat őszinteségének. A bűnvallás két irányú lehet: Isten felé és emberek felé megnyilatkozó. (Eduard Thurneysen)
S videót nem tudok most adni, mivel amelyek ma érkeztek be, azok nem neked valóak, vagy azért mert párosan kellene megnézni, vagy azért mert még nem tartunk ott.