"Egy
ember fél ember, két ember három ember..." - ismeritek ezt a mondást?
Sokszor hallottam gyerekként édesapám szájából. Ő is az édesapjától
hallotta, s így tovább. Mit jelenthet ez? Egy ember fél ember? A
teremtett világ egy duális világ. Van az anyag és az ellenanyag. Van
valami, ami többlet, s ugyanott valami, ami hiány. Az élet abban a
pillanatban keletkezik, mikor ez a két ellenpólus eggyé válik. Ahogyan
az emberben és minden élőlényben benne lakozik Isten és a Sátán is. Az
ember képes tudatával egyik vagy másik teremtő/pusztító erő
működtetésére. Melyiket válasszuk? Ebben lehet(ne) segítségünkre a
kultúra, melyben élünk. Az a kultúra, mely nem is olyan sokkal
ezelőtt széles e vidék kultúrája volt, az Istent és az életet
választotta, vagyis az egészséget. Az a kultúra mely ma körülvesz
bennünket, a pusztítást jelöli ki út gyanánt. Radikális vagyok,
miért? Pusztítjuk önmagunkat, pusztítjuk embertárasainkat, a
nemzete(ke)t és a természetet. Nem így van? Nézzen mindenki magába, nem
így van? Ha az élet –az egészség - maga Isten, akkor a pusztítás – a
kétség - maga a Sátán. Egészség helyett kétségek közt élünk. Normális
világ az, ahol teljesen elfogadott, sőt divat "szinglinek" vagy
„buzinak” lenni? "Az élet egyszemélyes önmegtapasztalás." - tartja a
keleti filozófia. Valóban így van. Helyettem és helyetted senki más nem
felelhet az életünkért. Boldogtalan vagy? Csakis te tehetsz róla! De!
Nincs de. Életed a "te kezedben van." A valóságot melyben élsz, végtelen
lehetőségek közül te magad választod ki. Amit adsz, azt kapod vissza.
Minél többet adsz, annál többet kapsz. A valóság, melyben élsz, a te
valóságod. A ma embere fél az egyedülléttől. Hiába sétál például egyedül
az utcán, szemével mindig kutatja, fürkészi a többi embert, gondolatai
közt ott sorakoznak a többi emberhez való viszonyának kérdései...s ha
már kezd "besokallni", akkor bekapcsolja a rádiót vagy egyéb más
társadalompótlékot. Zsebében mindig ott a telefon, már-már az internet
is... ez jelenti a biztonságot. Ez a garancia arra, hogy nincs egyedül.
Ez az ember nem él. Látod, hogy mi történik körülötted? Észreveszed a
teremtett világ csodáit? Ha igen, akkor létezel a valóságban. Amíg elméd
nem tiszta, hogy észrevedd a természet üzeneteit és azok szerint élj,
addig csupán egy "avatar" vagy, egy robot az épített világban. Ez a
robot nem veszi észre a számára felkínált lehetőségeket, sorra
szalasztja el a pillanatokat. Ám ha befogadó vagy, akkor a természet
megajándékoz a legnagyobb csodával... a másik feleddel.
Egy
ember fél ember. A férfi másik fele a nő, a nő másik fele a férfi.
Ketten egységet alkotnak. Ketten együtt képesek megsokszorozni a teremtő
erőt... két ember három ember. Csak együtt képesek arra, hogy új életet
hozzanak a világra. Ha "együtt dobban a szívük", emberfelettinek
tartott dolgokra ösztönzik egymást. Együtt egy olyan úton járnak, mely
fölfelé visz, kettőjük lelki temploma felé. Egy efféle templommal
azonban az egyéni életek nagyfokú változása jár. Az "önmegtapasztaló"
embert hatások (hullámok, rezgések, energiaáramlások) érik a teremtett
világ felől. Ezeknek nagy részét fizikálisan nem érzékeli, vagy ha
érzékeli is, nem szokta meg, hogy tudatosítsa magában azokat. Mikor két
ember eggyé válik, akkor megváltoznak az őket ért hatások is, a kettejük
közti viszonyhoz alakulnak. Ezzel párhuzamosan az egyén továbbra is
"felveszi" a ráható erőket, de keletkezik egy többlet. Mikor egy férfi
és egy nő egymásra talál, egyszeriben megsokszorozódnak a valóságok is.
Két ember három ember... azaz, van a férfi valósága, a nő valósága és
kettejük valósága. Három világ, mely egyazon időben és egyazon helyen
létezik, ugyanazokkal a tárgyakkal és adottságokkal, mégis egymástól
lényegesen különböző módon. Ezért nincs értelme az egyénnek az igazságot
keresni, mert nem egy igazság van... hanem két ember között legalább
három. És ezek az igazságok, éppen úgy, mint a valóságok, állandó
változásban vannak. Ki változtatja őket? Maga az ember. Mindkét ember.
Az
egyén valósága folyamat, a család valósága állapot. Az egyén
folyamatosan megtapasztalja a világot, a család viszont teremti azt. Az
egyén is képes teremteni, de a család teremtőkészsége sokkal nagyobb és
erősebb ennél. Az ő feladatuk, hogy utódokat adjanak a jövőnek, a múlt
tudásával úgy, hogy mindez a jelen pillanatiba csempészett észrevétlen
valóság lehessen.
Az
utód, azaz a gyermek választja ki a szüleit, s nem fordítva, nem
pusztán a genetika kérdése ez a folyamat. A test talán igen, de ami
mozgatja és élettel tölti meg, az bizony nem. Éppen ezért
tekintsetek úgy gyermekeitekre, mint a földre, erdőkre, állatokra...
melyeket itt e teremtett világban sosem birtokolhattok, hanem legjobb
tudásotok szerint segíthetitek ezek önálló kibontakozását. Ez
már filozófia. A törvény az ő valóságuk! Szintúgy a család valóságát
bővíti és éppen ezért, az ő igazságuk a kezdetektől fogva épp annyira
jelentős, mint bármely más emberé. De ha ennyi valóság létezhet
egyszerre, akkor hogyan haladhat előre az élet? A válasz a
szeretet – és ez az alaptétel, mely átfogja és működteti a családok
világát, ez billenti át az egyéneket a konfliktusokon, nehézségeken.
Mert bizony ezekből is akad bővel, hiszen mint írtam, az emberben nem
csak Isten lakozik. Nem emlékszem pontosan melyik filmnek volt az alábbi
mondat a kulcstétele: "Én bízom az emberben, csak az emberben lakozó
ördögben nem." Én inkább így fogalmaznék zárásként: "Bízom abban, hogy a
teremtés örök folyamat, s a pusztítás csak pillanatnyi állapot, s ha ez
így van, akkor joggal bízhatom az emberben lakozó Jóistenben."
Dr. Madarasi PálHernád Völgye Háztáji Közösség