2014. február 16., vasárnap

A család születése: Kétségből egység, egészség!

Az egyensúlyról, a hívatásról, az emberről fogok most szólni. Arról az egyensúlyról, arról a hívatásról és arról az emberről értekezni, aki az én esetemben te (nő) vagy és aki én (férfi) vagyok, vagy fordítva, de legfőképpen arról, ami kettőnkből lehet. Más utakból egyszerűen nem lehet semmi!
"Egy ember fél ember, két ember három ember..." - ismeritek ezt a mondást? Sokszor hallottam gyerekként édesapám szájából. Ő is az édesapjától hallotta, s így tovább. Mit jelenthet ez? Egy ember fél ember? A teremtett világ egy duális világ. Van az anyag és az ellenanyag. Van valami, ami többlet, s ugyanott valami, ami hiány. Az élet abban a pillanatban keletkezik, mikor ez a két ellenpólus eggyé válik. Ahogyan az emberben és minden élőlényben benne lakozik Isten és a Sátán is. Az ember képes tudatával egyik vagy másik teremtő/pusztító erő működtetésére. Melyiket válasszuk? Ebben lehet(ne) segítségünkre a kultúra, melyben élünk. Az a kultúra, mely nem is olyan sokkal ezelőtt széles e vidék kultúrája volt, az Istent és az életet választotta, vagyis az egészséget. Az a kultúra mely ma körülvesz bennünket, a pusztítást jelöli ki út gyanánt. Radikális vagyok, miért? Pusztítjuk önmagunkat, pusztítjuk embertárasainkat, a nemzete(ke)t és a természetet. Nem így van? Nézzen mindenki magába, nem így van? Ha az élet –az egészség - maga Isten, akkor a pusztítás – a kétség - maga a Sátán. Egészség helyett kétségek közt élünk. Normális világ az, ahol teljesen elfogadott, sőt divat "szinglinek" vagy „buzinak” lenni? "Az élet egyszemélyes önmegtapasztalás." - tartja a keleti filozófia. Valóban így van. Helyettem és helyetted senki más nem felelhet az életünkért. Boldogtalan vagy? Csakis te tehetsz róla! De! Nincs de. Életed a "te kezedben van." A valóságot melyben élsz, végtelen lehetőségek közül te magad választod ki. Amit adsz, azt kapod vissza. Minél többet adsz, annál többet kapsz. A valóság, melyben élsz, a te valóságod. A ma embere fél az egyedülléttől. Hiába sétál például egyedül az utcán, szemével mindig kutatja, fürkészi a többi embert, gondolatai közt ott sorakoznak a többi emberhez való viszonyának kérdései...s ha már kezd "besokallni", akkor bekapcsolja a rádiót vagy egyéb más társadalompótlékot. Zsebében mindig ott a telefon, már-már az internet is... ez jelenti a biztonságot. Ez a garancia arra, hogy nincs egyedül. Ez az ember nem él. Látod, hogy mi történik körülötted? Észreveszed a teremtett világ csodáit? Ha igen, akkor létezel a valóságban. Amíg elméd nem tiszta, hogy észrevedd a természet üzeneteit és azok szerint élj, addig csupán egy "avatar" vagy, egy robot az épített világban. Ez a robot nem veszi észre a számára felkínált lehetőségeket, sorra szalasztja el a pillanatokat. Ám ha befogadó vagy, akkor a természet megajándékoz a legnagyobb csodával... a másik feleddel.
Egy ember fél ember. A férfi másik fele a nő, a nő másik fele a férfi. Ketten egységet alkotnak. Ketten együtt képesek megsokszorozni a teremtő erőt... két ember három ember. Csak együtt képesek arra, hogy új életet hozzanak a világra. Ha "együtt dobban a szívük", emberfelettinek tartott dolgokra ösztönzik egymást. Együtt egy olyan úton járnak, mely fölfelé visz, kettőjük lelki temploma felé. Egy efféle templommal azonban az egyéni életek nagyfokú változása jár. Az "önmegtapasztaló" embert hatások (hullámok, rezgések, energiaáramlások) érik a teremtett világ felől. Ezeknek nagy részét fizikálisan nem érzékeli, vagy ha érzékeli is, nem szokta meg, hogy tudatosítsa magában azokat. Mikor két ember eggyé válik, akkor megváltoznak az őket ért hatások is, a kettejük közti viszonyhoz alakulnak. Ezzel párhuzamosan az egyén továbbra is "felveszi" a ráható erőket, de keletkezik egy többlet. Mikor egy férfi és egy nő egymásra talál, egyszeriben megsokszorozódnak a valóságok is. Két ember három ember... azaz, van a férfi valósága, a nő valósága és kettejük valósága. Három világ, mely egyazon időben és egyazon helyen létezik, ugyanazokkal a tárgyakkal és adottságokkal, mégis egymástól lényegesen különböző módon. Ezért nincs értelme az egyénnek az igazságot keresni, mert nem egy igazság van... hanem két ember között legalább három. És ezek az igazságok, éppen úgy, mint a valóságok, állandó változásban vannak. Ki változtatja őket? Maga az ember. Mindkét ember.
Az egyén valósága folyamat, a család valósága állapot. Az egyén folyamatosan megtapasztalja a világot, a család viszont teremti azt. Az egyén is képes teremteni, de a család teremtőkészsége sokkal nagyobb és erősebb ennél. Az ő feladatuk, hogy utódokat adjanak a jövőnek, a múlt tudásával úgy, hogy mindez a jelen pillanatiba csempészett észrevétlen valóság lehessen.
Az utód, azaz a gyermek választja ki a szüleit, s nem fordítva, nem pusztán a genetika kérdése ez a folyamat. A test talán igen, de ami mozgatja és élettel tölti meg, az bizony nem. Éppen ezért tekintsetek úgy gyermekeitekre, mint a földre, erdőkre, állatokra... melyeket itt e teremtett világban sosem birtokolhattok, hanem legjobb tudásotok szerint segíthetitek ezek önálló kibontakozását. Ez már filozófia. A törvény az ő valóságuk! Szintúgy a család valóságát bővíti és éppen ezért, az ő igazságuk a kezdetektől fogva épp annyira jelentős, mint bármely más emberé. De ha ennyi valóság létezhet egyszerre, akkor hogyan haladhat előre az élet? A válasz a szeretet – és ez az alaptétel, mely átfogja és működteti a családok világát, ez billenti át az egyéneket a konfliktusokon, nehézségeken. Mert bizony ezekből is akad bővel, hiszen mint írtam, az emberben nem csak Isten lakozik. Nem emlékszem pontosan melyik filmnek volt az alábbi mondat a kulcstétele: "Én bízom az emberben, csak az emberben lakozó ördögben nem." Én inkább így fogalmaznék zárásként: "Bízom abban, hogy a teremtés örök folyamat, s a pusztítás csak pillanatnyi állapot, s ha ez így van, akkor joggal bízhatom az emberben lakozó Jóistenben."
Dr. Madarasi Pál
Hernád Völgye Háztáji Közösség