2014. június 22., vasárnap

Lassan hét éve, hogy megismerhettem a tükörképemet, csak éppen mindezidáig nem engedték hozzám személyesen felvállalva

Hogy kik a hibásak, magukat ítélték már eddig is, ezen pedig nem érdemes rágódni. Hogy történhet, hogy másnak tudok segíteni, de akinek a legszükségesebb lenne emberi gondolkodással, annak képtelennek érzem. Képtelennek érzem, ez egy kicsit lekicsinylőnek tűnhet, mert ha majd összeforr, akkor megérthetjük, ha megadatik számuNKra a felismerés lehetősége. Felelhetnétek, hogy hívjam fel, egyetlen apró bökkenő ezzel, blokkolnak. Felelhetnétek, hogy írjak neki oda, ahol nem másítják meg, akkor jó alaposan figyeljetek már jó ideje ezt teszem, válasz pedig nincs, csak mély hallgatás, amikor újabb és újabb férgek által vezetett emberek neveibe botlok. Felelhetnétek, akkor vonjam őket felelősségre, erre pedig csak ennyi, akik magukat ítélik meg cselekedeteikkel, tetteitekkel, gondolataitokkal, azokat nem nekem kell megítélnem, mert nem az a hívásom. A hívásomról pedig nem szándékozók életem árán sem lemondani, mivel nem mindenért mit kaptam teljesen elszámoltatnak, ha nem használom testvéreim lelki és szellemi javará. Jöhettek a legtermészetesebbnek tünővel, ezzel is egy a bökkenő, akikkel személyesen beszélhettem, azok maguk is látják, ha alaposan figyelnek a barna tengerre, akkor már fel sem merülhet ilyen gondolat a elmétekben. Lehetne több mindent írni, de inkább akiknek megadatik, azok telefon és levél nélkül is megtalálnak, kérdezzétek azokat akiknek már sikerülhetett. Annyit még, talán megemlíthetnék  nem biztos, hogy reggel és este között már nincsen 778 kilométernél több, de annyit azért érdemes tudni egy napon belül többször is visszamehetek bármelyik elosztóponthoz, s ez eddig sem rajtam múllott, ha az egységre tekintettem, ha meginogtam, az azért volt, mert levettem a szememet arról az útról, amelyről itten már nem érdemes, mert nem tudod hol állsz meg, s nem tudod egyáltalán hol engednek vissza, mennyi és mennyi plussz kör után.