Különösen fontos a mai világban a nők szeretete, amikor
teljesen kiveszett a lovagiasság, a női nem tisztelete, a szemek igéző
meséje, a mosolyok üzenete... Ma már egy valamirevaló lányszöktetés
sincs, pedig titkos úton bolyongani egy kedves hölgy oldalán, maga a
paradicsom...
Odüsszeusz gyakran megfordult egy
meglehetősen nívós kocsmában, midőn már haja teljesen kihullott, és
szemei alatt azok a bizonyos szarkák otthagyták lábuk lenyomatát. Bölcs
királyunk akkoriban már valamelyest lejjebb adott éjszakákon át tartó
tivornyáiból, kevésbé hozta lázba egy kupica jó eperpálinka, sokkal
inkább az intellektuális élvezetek felé fordult.
Ebbe a
kocsmába főleg fiatalok jártak, újgazdag felkapaszkodók gyermekei, akik
minden lehető módon próbáltak kitűnni a sorból, ezáltal egyiknek
nevetségesen ostoba volt a frizurája, másik ostoba színekből válogatott
magának ruhát, míg a harmadik - alig húsz esztendős létére - úgy itta a
bort, mintha anyja csecséből is azt szopta volna. Néhányan hódoltak az
éppen gyomrot forgató divatnak, amely még nevetségesebbnek hatott, mint a
mai művészetnek csúfolt otrombaság, leginkább azonban egyedi volt ez a
társaság, amely ezt a kocsmát látogatta. Itt longdrinket ittak általában
a fiatalok; hihetetlen, lázadó életvitelük, valamint az italok alkották
azt a különleges kapcsot, mely összekötötte őket.
Fiúk és
lányok vegyesen ücsörögtek itt péntek esténként, néha szombaton is,
hogyha nem akadt máshol megfelelő buli, ahol eláztathatták magukat a
kényelmes ficsúrok. Péntek esténként összeültek húszan-harmincan is,
ordítoztak, dohányoztak, és a sűrű füstben alig látták asztaltársukat. A
zene félelmetes hangerővel dübörgött (a mai kor gyermekének mindig
kell, hogy szóljon valami a fülébe, különben megőrül), néhányan
táncoltak a kicsinyke tánctéren, mások, talán tízen a pultot
támasztották.
Odüsszeusz nem mulasztotta volna el semmi
pénzért a péntek estéket, amikor jót nevethetett az ostoba fiatalokon,
mikor közéjük ülve a teljes értetlenséget tapasztalta, s ilyenkor minél
kevésbé értették mondandóját, ő annál cifrább és nehezebben érthető
történeteket mesélt nekik. Míg a többiek whiskykólát vagy vodkanarancsot
iszogattak hosszú pohárból, addig Odüsszeusz egy korsó sört rendelt,
odakacsintva a pultos nőnek.
- Odüsszeusz! – kiáltott felé hátulról az egyik fiatal srác, mintha a komájának szólt volna. – Gyere, ülj le közénk!
- Egy korsóval tegyél oda hátra – mondta a bölcs király, majd hátrafelé vette az irányt.
Ugyanaz a társaság verődött össze, mint mindig. A lányok túlságosan
kivágott felsőkben virítottak, melyekből éppen hogy nem esett ki a
mellük, a fiúk pedig szakadt farmerjaikban, rózsaszín ingben feszítettek
az asztalok mellett. Odüsszeusz gyakran megkérdezte magától, vajon
miért vesznek fel a férfiak manapság rózsaszínű ruhadarabokat?
Érthetetlen volt számára, hogy azok a férfiak, akik férfias külsejükkel,
erőtől duzzadó kisugárzásukat akarták rávetni a kiszemelt lányokra,
miért vesznek magukra női színeket…
- Tényleg Odüsszeusz a neved? – kérdezte nevetve egy fiatal lány. – Milyen név ez?
- Hallottál már valaha Homéroszról?
Amíg a lány gondolkodott, mert látszólag sosem hallott a görög
íróról, Odüsszeusz figyelmesen szemügyre vette a lányt. Barna hajú,
kicsit szeplős, ívelt szemű szépség volt. Érzéki szájával oly szépen
tudott mosolyogni, hogy bölcs királyunk elfelejtett a korsójáért nyúlni.
Ő is túlságosan kivágott felsőt húzott, így megfigyelhető volt formás,
nagy melle, valamint a dekoltázsában fel lehetett fedezni néhány
anyajegyet.
- Ő írta az Odüsszeiát – mondta végül
Odüsszeusz. – Egy leleményes királyról szól a történet, Ithaka
királyáról, akit Agamemnon elhívott háborúzni Trójába. Tíz éven
keresztül ölték egymást a görögök, végül megnyerték a háborút, bevették
Tróját, Odüsszeusz leleményességének köszönhetően. Egy falovat
készítettek, ahol ez a király jó pár vitéz katonájával elrejtőzött, a
görög sereg pedig elvonult Trója falai alól. A város királya kilovagolt,
szemügyre vette a falovat, majd úgy döntött, várába vontatja, és
megünneplik a város sikeres menekülését. Az éj leple alatt Odüsszeusz
katonáival lemészárolta a vár katonaságát, a lakosságot, így aztán
Agamemnon lett Trója új ura. Odüsszeusz hihetetlen elbizakodottságában
fennhéjazva istenítette önmagát, hogy ő győzött a trójaiak felett, neki
köszönhető minden, mire Poszeidón éktelen haragra gerjedt.
- Miért? – A fiatalok tátott szájjal hallgatták a királyt.
- Mert Poszeidón küldte hatalmas tengeri kígyóját, hogy elragadja
Laokónt, Trója jósát, aki nem akarta elfogadni a falovat. Bűnéért
Odüsszeuszt örök bolyongásra ítélte Poszeidón, hogy sohase térhessen
haza, soha többé ne láthassa Pénelopéját és gyermekét.
- Végül hazaért a hős? – kérdezte a lány, és szemei hunyorogtak.
- Természetesen. Az istenek megkönyörültek a leleményes királyon, hazatérhetett szeretteihez…
- Te miért kaptad ezt a furcsa nevet?
Odüsszeusz nem nagyon tudott erre mit felelni. Nem is igazán kívánta
ezt a kérdést, és most azon morfondírozott, milyen módon üthetné el
valami mással a válaszadást. Mélyen a lány szemébe nézett. Gyakran
szemezett nőkkel, akik felé fordították érzéki arcukat, s közben azt
próbálta kitalálni, miféle szerzet lehet a csodaszép teremtés. Vajon
melyik kezével ír? Becsukja a szemét, mikor csókol valakit? Szokott
sírni, és ha dühös, ránc képződik a két szemöldöke között?
- Talán én adtam magamnak ezt a nevet…
Odüsszeusz lassan ejtette a szavakat, közben a lány arcát nézte.
Annak puha, rózsaszínű szája egy kicsit megnyílt; a résben pedig
láthatóvá vált a nyelvének egy apró darabja. Enyhe, kedves mosolyt
küldött bölcs királyunk felé.
- Mesélj nekünk a nőkről! – kérte az a srác, aki az asztalhoz hívta Odüsszeuszt.
- Mit mondhatnék én nektek róluk? Hiszen ahányszor csak látlak
titeket, mindig nők társaságában iszogattok, dorbézoltok, mindig más és
más lányok arcára csaljátok azokat a mosolyokat, melyekért a férfiak
képesek a csillagokat is levarázsolni az égről.
- Te biztosan jól ismered a nőket – mondta komolyan a lány.
Odüsszeusz cigarettára gyújtott; össze kellett szednie tétova
gondolatait. Neki, aki olyan jól ismerte a nőket, látott már ezret,
soknak megfogta a kezét, érzéki csókot lehelt a nyakukra, el kellett
gondolkodnia, hogyan is foghatna hozzá előadásához.
-
Sokat jelentenek a férfiak szívének a nők… Gondoljátok el, háborúk
törtek ki egy-egy szerelemért, és több vért ontottak azért, mert egy
férfi beleszerelmesedett egy fehérnépbe. Mégis, sokan úgy kezelik őket,
mintha állatok, vagy alsóbbrendű lények lennének ezen a világon, holott
semmivel sem vagyunk mi férfiak különbek náluk. Nők nélkül mi sem
léteznénk! A mai világból a romantika hiányzik! Alig látok ma már kézen
fogva sétáló párokat, vagy ha látok is, nem úgy fogják egymás kezét,
mintha megveszne egyik a másikért, hanem mintha kötelező volna a
kézfogás. Lágy női kezet fogni maga a boldogság; megcsókolni a
mennyországba térés. Egy kedves női kacajért képes voltam életem során
elmozdítani a Napot és a Holdat a helyéről. Oly jó érzés megcsókolni egy
nő nyakát a füle alatt, ahol a nők mindig a legillatosabbak; magadba
szívhatod azt az illatot, melyet semmilyen parfüm nem képes elrejteni,
csak kiemelni; tudniillik a nőknek van egy különleges illatuk, s ez
mindegyiknek más. A nőknek szeretetet kell adni, mert az ő lelkük abból
táplálkozik. Míg a férfiak egy formás alakért, egy fedetlen kebelért
akár a tűzbe képesek menni, addig a nőknek nem elég egy férfi látványa.
Őket meg kell hódítani: szép szavakkal, bátor, kedves tekintetekkel,
néhány csókkal. Manapság rosszul viszonyulnak a férfiak kedvesükhöz! A
teremtés koronájának képzelik magukat, egyfajta Istennek,
halhatatlannak, mindenhatónak, és közben összetörnek, hogyha egy nő
elutasítja őket! Simogatni kell a nőket, érzelmeket juttatni a
szívetekből a lelkükbe, s néhány óráig legalább jutalmazd meg őket a
boldogság illúziójával.
- Szerinted a nők szentek? – kérdezte egy másik fiú.
- Többek ők a szenteknél. Tiszták, és ezt a fajta tisztaságot senki
sehogyan sem képes produkálni, csak a nők! Szerintetek a nagy tivornyák
után, mikor korhelykedve fetrengtek az ágyon, odakint a konyhában ki
főzi nektek a gyógyító húslevest? Ki ápolja a beteg férfit, mikor úgy
érzi, az élete véget ért, mindenki elhagyta? És vajon ki cirógatja a
megfáradt ember hátát, nyakát, hogy végre áthajózzon az álmok világába?
Ezek azok a nők, akiket kedvesünknek nevezünk, akik többet jelentenek
bárminél a világon! Egy jó lányból remek asszony lesz, aki meg tanul
nagyszerű ételeket készíteni, odateszi a férfi elé a főtt velős csontot,
pirít hozzá kenyeret, és a húslevest forrón szolgálja fel. Megtanulja,
hogyan készítsen el egy fokhagymás krumplilevest és egy barátfülét… Egy
igazi nőből olyan háziasszony lesz, hogy olyat nem lehet találni
hetedhét országban sem! Olyan dolgokat képesek megcselekedni egy
férfiért, amiket fordítva sosem kapnának meg.
- Ezeket te komolyan gondolod? – kérdezte a lány.
Nagyon komolyan nézett Odüsszeusz mosolygó szemeibe. Túlságosan
kedvesnek, önzetlennek tűnt fel bölcs királyunk, oly túlzó módon
istenítette a nőket, hogy már gyanússá vált a lány szemében.
- Én csak olyan gondolatokat teszek közzé, amikről meg vagyok győződve…
A fiúk harsányan nevettek, a lányok összenéztek. Egymás arcát
vizsgálták a cigarettafüsttől származó ködben, ajkukat nedvesítették az
italukkal. Csak az ismeretlen lány nézte Odüsszeusz ráncosodó szemeit,
melyek oly eleven tűzzel égtek még, mint egy fáklya. Végignézett
erőteljes, férfias arcán, szája mellett a két vastag ráncon, a felfelé
ívelő orron. Szemei elárulták, hogy elnyerte tetszését bölcs királyunk, a
leleményes Odüsszeusz modernkori utódja.
- Gyere velünk! Egy cimboránál remek házibuli lesz! – mondta az a fiú, aki Odüsszeuszt odaszólította.
- Én már öreg vagyok, hogy hajnalig igyak és fiatal lányok után rohangáljak – mondta a király.
Ezen aztán végképp mindenki elnevette magát. Még az a komoly lány is,
aki sokáig szótlanul nézte Odüsszeuszt, miközben az beszélt, meleg,
bársonyos hangján. Oly jókedv kerekedett; nevettek, csapkodták bölcs
királyunk vállát, s győzködték, hogy tartson velük.
Lassan
felállt mindenki, párosával, vagy éppen egyenként kimentek a
helyiségből. Végül csak Odüsszeusz maradt a lánnyal, aki közelebb
húzódott hozzá.
- Tényleg nem jössz velünk? – kérdezte megnyerő pillantással.
- Kegyed nagyon szép! – hangzott Odüsszeusz felelete.
Puhán, szinte alig érve a lányhoz, megcsókolta annak hófehér kezét.
Sima volt a bőre, s Odüsszeusz fejében felforrt a vér; nem mert azokba a
csillogó szemekbe nézni.
Lassú, kimért mozdulatokkal
fordultak egymás felé, és gyengéden, természetesen megcsókolták egymást,
mire az angyalok játszottak fülükbe hárfaszólamokat, s szívükben
kigyulladtak az érzések gyertyái.
Odüsszeusz két évig élt
együtt ezzel a lánnyal, akivel átélt jót és rosszat; háltak puha ágyban
és kísértetjárta temetőkertben, nevettek és sírtak a boldogságtól vagy a
bánattól. Diszharmonikus harmóniában múlatták a napokat, heteket,
hónapokat – egészen addig, amíg Odüsszeuszt új vizekre szólította
kalandor szíve, és új útra kelt, hogy megtalálja azt, amit mindig is
keresett.
Sz. Kovács Péter