2011. május 8., vasárnap

Egy figyelmeztetésszerű ... Nem a magassarkú és a magastalpú az erkölcstelen, hanem az hogyan viseled

Egy tavaszi reggelen váratlan látogató érkezik abba az irodába, ahol akkor voltam. Láttam már azt a hölgyet, de nem értettem miért mostan akar velem beszélni. Mondta már többször is itt volt, de mindig valamitől megijedt. Ezért igen sokszor eljött az előadásaimra, de még akkor sem értette meg, amit már kezd érteni. Segítségemet kérte, de nagyon nehezen bökte ki, hogy milyen ügyben. Az aláhúzott vonallal jelölt részt, csak azok tudhatják meg , akik képesek belenézni a szemembe őszintén semmi hátsó szándék nélkül. A kipontozott pedig az, amire a lelkitársi egységben élni akarók rájönnek, ki előbb, ki utóbb... S ilyen formában közzétehetem. Akinek segítségül szolgál, az tudni fogja mit kell tennie-tenniük.

Reggel

Halk kopogtatás az ajtón, nem értem ki kereshet ilyen korán. Egy megszeppent hölgy az ajtóm előtt. S mondja:
-Benned van az utolsó lehetőségem. Annyiszor, de annyiszor eljátszottam a gondolattal, de nem értettem meg miért mondta a lelkitársam, ha minden szakad, akkor is fordulhatok hozzád. Aztán történt valami álmomban ami úgy elindított, hogy már tegnap reggel óta úton vagyok. S annyit szeretnék kérni segítsél összetenni a mozaikokat amit annyian szét akartak szedni.
-Neved, születési helyed, magasságod, testsúlyod, és ki a lelkitársad
-----------------------
-A lelkitársadat ismerem, sőt én kezelem a közösségi közös profilotokat, de ha megbocsátasz most fel is hívom akit mondtál.

- Szia ... Figyelj kérlek, itt van egy hölgy, aki azt állítja, hogy a lelkitársad, a neve ..., születési helye ..., magassága ..., testsúlya ...
- Fényképezd le a telefonoddal, és küld légy szíves át nekem.
- Várj kérlek ...

-Egy arcképet kér akit a lelkitársadnak mondottál, hajlandó vagy rá?
-Nyugodtan, tudom hogy neki vagyok a lelkitársa

- Elküldtem, megérkezett már?
- Igen, s kérdezd meg az ügyvédjeinek nevét légy szíves

-Ügyvédjeid neve?
-------------------

- Hallottad, merre vagy?
- Körülbelül 7 órára tőletek, mondd meg kérlek neki, igyekszem sietve hozzá
- Nem beszélnél vele telefonon keresztül?
- Nem, míg személyesen nem zár, addig nem kap olyan információt, ami csak a feleséganyának jár meg. Azt is megkérdezhetnéd tőle, miért ennyi idő múlva, de tudod hagyom sírni az ölemben, majd ha odaérek hozzá személyesen.

-Úgye letagadtad már párszor?
-Nagyon sokszor, de azok azt mondták
-Hajlandó vagyok segíteni nektek, hogy ne legyen durva az összekapcsolódásotok, ezt tudja a lelkitársad is.

- Figyelj igyekszem, s kérlek fényképezd le a két kezét, küld légy szíves át
- Erre miért van szükséged?
- Mondd neki, hogy hallja - azért mert amiket állítottak róla, cáfolja meg, s a legnagyobb felbontásban légy szíves

-Hallottad kérését, teljesíted?
-Igen, s teljes alakosat is küld át neki, ahogyan ideérkeztem hozzád
-Te tényleg rájöttél a hatékony zárásra?
-Igen, csak elég sok elvesztegetett idő ... (sírva fakad), s a lázadásommal magunknak ártottam a legtöbbet.

- Elküldtem, megérkezett mindkettő?
- Igen, kérlek segíts nekünk
- Eddig is azt tettem, amikor azt mondtam neked, hagy a közös profilt, a többit tüntesd el
- Tudom, s én meg rádpasszoltam a közös profilunkat
- Hát igen, de ennek is így kellett talán lennie
- Felkészíted, ahogyan igérted?
- Persze, s akkor kérünk siess hozzá.
- Az nem kérdés, igyekszem 7 órán belül ottvagyok.
- Rendben, délután el kell mennem, itthagyom vele a kulcsot.
- Majd odaviszem hozzád, úgyis reggelre érsz vissza, ahogyan ismerlek
- Igen, de azt már nem mond el telefonban, hogy miért. Örülj itt a lelkitársad...
- Majd ha átölelem személyesen, addig még képes meggondolni magát
- Ti tudjátok, szabad akaratotok által fogadtátok el az egységet, de megijedtetek...
- Figyelj oda rá, s megérted miért ijedtem meg tőle
- Jó, s átadom a telefont a lelkitársadnak, melyet vagy meghallgatsz vagy bontod a vonalat. Szia ...!

............................

-Én elmondtam neki
-Akkor kérlek üljél velem szembe
-Biztosan megtenném, de félek kicsit
-Csak a szemembe nézzél, kérlek
-Így gondolod?
-Nem
-Hát akkor hogyan?
-Szemtől-szembe, a távolság addig távolság amíg megérted miért nem lehet közelebb
-Tudod, ki a lelkitársam?
-Igen, de azt nem tudod ki az enyém?
-Azt mindenki tudja, aki olvas, s ő annyi segítséget kap, hogy csoda hogy nincsen itt melletted személyesen
-Ne támadd, te is hasonló voltál!
-Már megbocsáss, ennyit egyetlen lelkitárs sem tett meg a lelkitársáért!
-Ne támadd, s akkor tudatosuljon benned
-Ezt nem értem, nem főzött neked, nem fogta meg személyesen a kezed, én legalább megengedtem a lelkitársamnak amikor sokszor lázadtam az egység ellen, hogy legalább a látszatot megadtam, hogy még nem vagyok képes személyesen zárni.
-Ne támadd, mert ha őt támadod engem-minket is támadsz!
-Igen ahogyan nálunk is
-Rendben, akkor kezdjük az elején, kérlek szépen guggoljál le addig, amíg szabad
-Ilyen ruhában nem tudok, mivel akkor az egység ellen tennék
-Jól látod. Következő, álljál fel kérlek és hajoljál addig míg az egységeteket nem veszélyezteted!
-Ez nehéz lesz, pedig sportoltam eleget
-Megteszed a lelkitársadért?
-Mondom, hogy nehéz, bár ha abban a ruhában indultam volna el, mit a férjem leírt, akkor semmi ilyen gondom nem lenne.
-Megakarod kapni?
-Igen, meg is veszem mire ideér a lelkitársam, ebben miben vagyok amióta veled beszélek, olyan mintha összetörtél és lecsupaszítottál.
-Figyeljél kérlek, jól látod, de én csak egy közvetítő eszköz vagyok, míg a párom a személyes egységbe nem érkezik meg hozzám.
-Tudod, nehéz elhinni, hogy ilyen egyszerű az egész, legszívesebben mindent elmondok...
-Ne nekem, a párodnak mondd el mégha nehezedre esik is.
-...................
-Figyeljél kérlek, nagyon figyeljél
-Ezt nem értem
-Mit nem értesz?
-Ez nehéz, mivel akkor nem tudtak volna annyira bemocskolni.
-Pontosan
-Lenne egy kérésem, elmehetnék vásárolni?
-Majd később, s nem egyedül.
-Miért segítesz választani?
-Erre nem válaszolok, de arra válaszolok, hogy ott a zuhanyzó zuhanyozzál le
-S ha nem akarom?
-Akkor nem megyünk vásárolni, semmiféle kozmetikai szert ne használj, csak zuhanyozzál le, s öltözz vissza abba amiben vagy, magadhoz ne érjél, se kézzel, se lábbal.
-Ha ezt megteszem, akkor elmehetünk vásárolni?
-Nem, nem az a legfontosabb, de azt majd utána
-Tehát csak a víz érheti a bőrömet, s öltözzek ugyabba vissza.
-Látom, megértetted, s azt ajtót zárd be kulccsal
-Még magadban sem bizól, ez tetszik?
-Én az egységetek ellen nem teszek, s ha visszajöttél ide akkor folytatjuk.


Délután

elég sokára

-Ez jól esett...
-Megértetted?
-Mit kellett volna megértenem, ott a zuhany alatt?
-....................................
-...................................
-Erre nem figyeltem, akkor most visszamegyek
-Jól teszed
-Most azokra is figyelek
-S tudod úgy tudsz legjobban figyelni, ha csendben zuhanyzol, csak a gondolataidat enged szárnyalni
-Megpróbálom


elég sokára

-Nekem még sokat kell tanulnom
-Bizonyára, mint mindannyiónknak
-Tudod el akarok menni gyónni, s azt szeretném ha jönnél velem
-Biztosan meggondoltad?
-Ahogyan zuhanyoztam, rájöttem s most megteszem.
-Rendben, de így nem illik templomba belépni
-Arra magam is rájöttem, így jó lenne vásárolni menni
-Inkább ebédezzünk! Figyelj cselekedeteidre, tartsd kordában még három-négy óra s itt lesz a lelkitársad!
-Figyelek

megebédeltünk, kicsit nem értette miért mondtam sokszor, hogyan látod, de idővel rájött


-Remélem most már megértetted a lényeget?
-Igen, bár még nehéz megérteni, megbíztunk egymásban mivel a lelkitársunkkal lévő egységet veszélyeztetni nem akarjuk.
-Így van, s akkor hogy még boldogabb lehessél elmondom mi a program. Lehethogy nehéz lesz megértened, de idővel majd magad is rájössz. Elmegyünk vásárolni, cipőt egyedül nem veszünk, hogy tökéletes harmóniában tudjál zárni a lelkitársaddal.
-Igen, nagyon szeretem.
-Tudom, mivel az elején még támadni akartál, de mikor megérezted a bizalmat, akkor már csak azon voltál, hogy ha nekünk is segítsél. Elmondom, még egyszer, ha emlékezel az első üdvözlő kézfogás-szabályra, akkor már nincsen számodra visszaút, mint ahogyan nekem sincsen, s sok más lelkitársi egységben élőnek, illetve lelkitársi egységben szeretve élőnek sincsen. Akkor amikor lényegében zártál MSN-en, akkor már személyesen is zárnod kellett volna.
-Igen, erre magam is rájöttem, de tudod voltak ........
-Mindegy egy a lényeg három-négy órán belül itt lesz a lelkitársad, addig ha menekülni akarsz, megteheted, de magatokkal szúrtok ki elég alaposan.
-Már rájöttem.
-Elindulunk szépen vásárolni, aztán elmész szépen gyónni, olyan atyát keressél legalább akinek köze van a lelkitársadhoz.
-Ezt hogyan érted?
-Majd rájössz, amikor arra fogunk menni, egyikbe öntudatlanul befogsz menni, csak csendben figyelj a benned lévő belső hangra!
-Rendben, van még valami?
-Igen amit vásárolunk, azt tekintsd ajándéknak, tehát nem neked kell kifizetni.
-Kifizeted helyettem?
-Úgyis lehet mondani, ott leszek az öltöző előtt. Felpróbálod, s amelyiket a belső hang mondja az lesz a tiéd, s mindenegyessel ugyanez fog történni. Mindenből egyet, mivel a többi a ti dolgotok.
-Ez egy kicsit furcsa lesz...
-Én nem támadom az egységeteket, így elvárom te se támadd a jegyesegyetlenemmel lévő egységet.
-Akit a feleségednek fogadsz el egyedül.
-Pontosan.
-Remek, s ha visszaérünk itthagylak átöltözni nekem dolgom van, ideérkezik a lelkitársad, s csak magadat add, ne próbálj többnek mutatkozni!
-Igen megértettem!
-Remélem, akkor indulás vásárolni. Előtted megyek, kövessél kérlek!
-Más kérés?
-Még annyi, amit eddig megértettél, úgy válaszd ki a legalkalmasabbat!
-Tehát azt, amit megigértem a lelkitársamnak.
-Pontosan, s ha megbocsátasz én felhívom őt, s megtudom a színösszeállítást
-Nem kell, ezt kívülről tudom, s azt is tudom, amikor visszaérkezünk bepótolom a leveleket, míg megérkezik.
-Amikor visszaérünk, én elmegyek, lezuhanyzol úgy, mintha a lelkitársad ott lenne felveszed a új ruhádat, és utána azt csinálsz amit a szíved diktál.
-Tudod mit diktál most?
-Igen, s ezért kövessél kérlek! Nekem elég köszönetként az, hogy egységet felvállaltátok személyesen.
-Miért nem kérsz érte pénzt?
-Szeretetért pénzt kérni, főleg ha szeretetve szeretet?
-Hát igen.
-Akkor induljunk végre el!


utcán

-Valamit nem értek?
-Mondd, kérlek!
-Az előadásaidon is sokszor elmondod árnyaltabban, de még akkor is a másikhoz tartozót akarjuk.
-Ezzel én nem foglalkozom, nekem tudom ki a lelkitársam, s te id tudod, akik meg irigykedni akarnak azok nem tudják, hogy ők is élhetnének egységben, ha ...
-Figyelj mindent megbocsáthatok a lelkitársamnak, csak egy dolgot nem, s erre már rájöhettél
-Igen


boltban

-Először egyrészeset keresünk
-S mi van hanem találunk olyat, ami megfelelő lenne?
-Ekkora áruházban?
-............................
-Megint a ninccsel foglalkozol!
-Tudod, tapasztalat!
-Van, biztosan találunk!
-Ha te mondod
-Nézd itt vannak, ezek közül választhatsz!
-Ezek egy kicsit drágák!
-Az árral ne foglalkozzál, csak a lelkitársaddal lévő egységetekkel!
-Biztosan.
-Azt nézzed, kérlek megfelel, vagy nem!
-Ezek tetszenek, de olyan színösszeállításban nem látok, amit a lelkitársamnak igértem.
-Kérdezd meg az eladót, hátha tud segíteni!
-Ez jó ötlet

-  .... Elnézést, segítene! Egyrészest szeretnék, de olyan színben nem látok
-  Milyenre gondol hölgyem?
-  Türkízkék-halványpiros vagy tűrkízkék-halványkék
-  Mindjárt megnézem, Önnek lesz?
-  Igen, méreteim ...
-  Azt hiszem tudom melyiket ajánlhatom. Mindjárt idehozom.

kisvártatva

-  Ez nagyon tetszik!
-  Meg még ezeket találtam, remélem megfelel?
-  Köszönöm, felpróbálhatom?
-  Igen, s igazítást is vállalunk
-  Köszönöm


próbafülke környékén

-Kettő tetszik, nem tudok választani, viszont egy kicsit rövid az egyik, úgyhogy a hosszabbat viszem.
-Ha nem tudsz választani, mit szoktak csinálni a hölgyek?
-Mindkettőt megveszik úgy, hogy a párjuknak is vesznek hozzáillőt.
-Rendben, kettő megvan
-Ezt komolyan mondod?
-Igen, s akkor jöhet a hozzáillő harisnya vagy zokni?
-Meg a többi, s mindjárt mehetünk a templomba!
-Valamit elfelejtettél
-Köszönöm, hogy szóltál, tényleg a lelkitársamat is fel kell öltöztetnem tetől talpig.
-Pontosan, úgye tudod a méreteit?
-Igen. Azért kiváncsi lennék a lelkitársam is tudja a méreteimet?
-Kérdezd meg a szíved mélyén lévő belső hangtól, s tudod akkor a választ, s ha kicsit tévedtél akkor is megbocsát.
-Igen tudom, de tudod tökéletessé akarom már jó ideje tenni a személyes egységben találkozásunkat.
-Figyeljél kérlek, mindannyian hibázunk, de van miben nem szabad hibázni, s ha tudod mi az, akkor mindent szabad akaratod által adsz szeretve szeretetben.
-Erre már rájöttem, de egy kicsit félek magamtól. Az lenne a legjobb, ha bejönne hozzám akkor amikor zuhanyozok kérdezés nélkül.
-Lehetséges, de majd akkor meglátod.
-Egy személyeskedő kérdés, te hogyan képzeled el?
-Ahogyan mindkettőnknek a legkönnyebb legmaradandóbb és leghatékonyabb zárás az egységben.
-Még egy személyeskedő kérdés, miért hallom, először az egység és utána a felek?
-Erre majd rájöhetsz, ha megadatik néktek.
-Van még egy harmadik kérdésem, de ezzel lehethogy megsértem a lelkitársadat.
-Akkor ne mondd, mivel arra gondoljál a lelkitársad karjaiban megpihenhetsz két óra múlva.


utcán

-Én ezeket az irodába beviszem, várlak a templom előtt.
-Rendben


irodában
- Szia, visszaindultál már?
- Mindjárt ott vagyok! Jó kislány volt a lelkitársam?
- Elején támadott, aztán megbékélt, aztán meg ő is helyre akart hozni.
- Megvetted?
- Igen két tűrkízkék-halványkéket kapott.
- Ha megengeded a kulcsot odaadom a párodnak, elment gyónni ... templomba, ... atyához.
- Nekem is azt kellene tennem.
- A teljes délután holnap reggelig a tiétek!
- Köszönöm.
- Valamikor reggel érkezek meg, s a telefont mivel felhívtalak otthagyom a párodnál, ha fel akarnád hívni.
- Köszönöm.
- Még valami, talán már végzett a gyónásával, gondolom meg is akar áldozni.
- Sietek, már ... vagyok.


templom előtt
- Előbb hívtam fel, már ... jár, hamarosan itt lesz.
- Meg akarok áldozni, nem vársz meg?
- Megvárlak, sőt bemegyek a szentmisére.
- Köszönöm, s tudod ebben a templomban akarom kimondani az igent a lelkitársamnak feleséganyaként.
- Ez természetes. Ezen nem csodálkozom.
- Annyira hálás vagyok neked, úgye tudod?
- Igen de a hálát fejezd ki annak aki által beteljesült!
-