2011. december 14., szerda

12.13. Kedd

Mint mondva írtam, minden nap folytatjuk addig míg 11 SMS-pár nem érkezik meg a zárás üzenetével. Nagyon rossz híreket kaptam Japánból. tehát az idő viszonylagos, aki kiváncsi rá az rákeres, hogy hogyan milyen módon lesz semmivé az iskolázottságunk. Amikor erről tudomást szereztem eszembe jutott egy esküvő, amely tragédiával is végződhetett volna, ha nem hozzák felszínre aljasságukat azok, akik ott igen alaposan megkeverték a kártyát. Ott nem történt tragédia, de ha azok a hírek bizonyíthatóan többféleképpen is támadhatatlanok, akkor ha képesek vagytok felvállalni személyesen is lelkitársatokat tegyétek meg, amíg még erre lehetőségetek adathatik. A másik, amit hallani vélek, hogy nem folytatom a segítségnyújtást, ha megérkezik hozzám személyesen a jegyesegyetlenem, akkor most mondom félbe csak akkor szoktam bármit hagyni, ha nem látom az értelmét, tehát folytatódik s ha erre nem lesztek képesek megtenni lelkitársatok felé ama fontos, elengedhetetlen lépéseket akkor először magatokba nézzetek alaposan. S harmadik, hogy azt is letisztázzuk -mindenkivel tudasítottam az álláspontomat, ezt egyetlen esetben tudnám másként tenni, viszont mivel sokak tőlem függenek, ezért ha minden kötél szakad akkor sem fogom megváltoztatni amit megígértem - remélem értik akiknek szólhat. S a negyedik többektől hallom a jó választ, viszont ha tudjátok, csak úgy lehet a leghamarabban leggyorsabban és legfájdalmasabban zárni, akkor tegyétek meg, mivel az idő nem nektek dolgozik...

12.13. Kedd
Reggel...

Andre: Szívem, jó reggelt................
Kriszta: Szívem olyan jó melletted veled, úgye most még pihenhetek a karjaid között életem?
Andre: Szívem, ahogyan gondoljuk...............
Kriszta: Szívem, ma játszani fogunk.................
Andre: Szívem, arra most nincsen időnk, feleségem vagy és innen kellene feleséganyává fejlődnöd.............
Kriszta: Szívem én is ezt akartam mondani.............
Andre: Szívem minden kérdésedre válaszolok..................
Kriszta: Szívem mindent tudni akarok rólad...................
Andre: Szívem és úgy illik, hogy le is ellenőrized..........
Kriszta: Szívem én készen vagyok ...................
Andre: Szívem minden kérdésem közelebb visz ahhoz amit szeretnél mondva csinálni............
Kriszta: Szívem erre készültem, tehát életem mindent érezni akarok...........
Andre: Szívem vigyázok, hogy nehogy kárt okozzak nekünk.........
Kriszta: Szívem a gyűrűnket nem vesszük le?
Andre: Szívem azt várjuk, hogy hivatalossá tehessük életem..........
Kriszta: Szívem tudod, hogy figyeltettelek...........
Andre: Szívem, köszönöm, hogy vagy nékem..........
Kriszta: Szívem csak csendben, és akkor kezdjük a köteteknél előbb....
Andre: Szívem rendben................
Kriszta: Szívem én megmondom mit éreztem, s te eldöntöd, hogy olyan helyzetbe képes vagy .............
Andre: Szívem naponként fogunk haladni............
Kriszta: Szívem valamit még el kell mondanom.........
Andre: Szívem minden megbocsátva, ha képes vagy ezt feltogni életem.........
Kriszta: Életem s utána elviszlek magamhoz, akkor már látni fogod mennyire igyekeztem én is az esküvőnket megszervezni.............
Andre: Életem úgy illene ....
Kriszta: Szívem ha rámadod, akkor úgy indulok életem............
Andre: Hoztál köpenyt magaddal szívem, mert én amit láttam ha abban voltál akkor csak akkor nem égetjük el..............
Kriszta: Szívem nyugodtan hozhatod..............
Andre: Szívem arra is emlékszel ..................
Kriszta: Szívem, ha te rámadod a köpenyemet, én is előkeresem, de inkább tegyük úgy mintha itt lenne rajtunk..............
Andre: Szívem
Kriszta: Szívem...................
Andre: Szívem, köszönöm, hogy vagy nekem...................
Kriszta: Szívem, én is köszönöm, hogy vagy nekem, s melletted veled érted míg élhetek..........
Andre: Szívem...............
Kriszta: Szívem


http://www2.demotivalo.net/wp-content/uploads/2011/02/demot_hazafele1.jpg?1016