2021. október 10., vasárnap

Figyeljél kérlek, szerte járnak a démonok, azt lesik mikor buksz el.

Olyan információk kerültek a tudomásomra, amely szerint lazaságot véltek felfedezni nálatok. Nem tudom még, kik okozzák, de inkább nem is akarom tudni. Ha a lelkitársadat akarod, akkor tessék felfogni két totálisan ellentétes Urat nem lehet szolgálni ugyanolyan lelkesedéssel, a szívedet nem oszthatod meg, mégha oly fájdalmas is belátnod. S tudod, hogy nem érdekel a kimagyarázom a bízonyítványom dolgok, egyezséget kötöttél, ezért nem tettem az utadba olyan akadályokat, amelyeket majd később megtapasztalsz, de akkor már ott van a lelkitársad melletted veled értetek. Gondolattal, szóval, cselekedettel bizonyára már felfogtad, legalábbis úgy véltem ... Figyeljél kérlek, szerte járnak a démonok, azt lesik mikor buksz el. S amikor elbuksz, akkor még jobban elbuksz, ha nem vagy képes visszatalálni a szűk ösvényre. Ők kárörvendően örülnek minden bukásodnak, sőt olykor megtévesztenek, hogy ebből azért nem lehet kimaradni, vagy ezt ki kell próbálni, merthát akkor mit mondanak a barátaim. Fel kell végre fognod, csak az marad barátod, aki elfogadja a döntésteket, tehát le fognak morzsolódni a haszonlesők, meg az olyanok is akik hogyan is fogalmazzam dolgozni nem akarnak, de kritizálni azt tudnak, sőt olyanok mint a palotapincsik, akikből nekem is elegem van, de a lelkitársadnak is, mert alamusziak, ők nem hibásak, ők nem akartak bántani, ők nem is tudtak róla, ők nem neked szánták, megjegyzés a legtöbb esetben a gyengébbik félnek szánják, ha az egység megalakulását támadják. Nem rettennek vissza a mesétől sem, ha képtelenek megszerezni az információt, majd ők gyártanak, mert ők a janik, nekik senki nem mondhat ellent. Őket nem terheli semmi felelősség, s még azt is letagadják, hogy milyen módon törtek az életedre,,, milyen módon mérgezték meg az egységteket. Kapsz 4 napot, kérlek értékeld át a barátaidat, csak azt hagyd meg, akik elfogadják hogy te a lelkitársaddal egységben akarsz élni.
Azt hogyan kell úgy, hogy ne bántódjanak meg!
Egyszerű szépen felhívód őket, de előtte előveszel annyi lapot, ahányról gondolod, hogy megmaradnak barátaitoknak. A lapokra ráíród a kérdéseket, s meglátod mit fognak válaszolni. Olyan kérdéseket tegyél fel, amiket már gyakoroltunk, A válaszok után, beszéljél meg velük egy találkozót ott a lelkitársad közelében, párosával s itt a lényeg, mégis miért kell párosával megfigyelni, mivel oly könnyen kibuknak azok, akikre nincsen szükségtek...
Megmondanád miért kell ezt megcsinálnom?
Ha így fogod fel, akkor mégis mire volt ez az előkészület...
Szerintem a múlt akkor is kísérteni fog, ha megismerem fájdalmasan az igazságot a barátainkról. Talán így csökkented a meghívandók számát?
Figyeljél kérlek, te nagy esküvőről álmodozol, de bele sem gondoltál abba, hogy mennyi felesleges kidobott pénz arra, amit már az egységtekre egyre szilárdabb alapja lehetne. Engem nem kell meghívnód, annyival már kevesebb személy!