2010. november 9., kedd

Ma újból gmail-re, lajt-ra és root-ra kapok levelet a jegyesegyetlenemtől. Mai nap megkapom tőle a teljes ruhatárának részletező leírását, s a végére odailleszti tanulni akarok tőled, segíteni akarok neked, csak veled akarok élni. Estefelé megkapja tőlem a választ, s újabb olyan képet küldök neki, amelyből sejti hogyan tudja helyreállítani a kételkedő aggodalmait. Ezenfelül olyat is megkap tőlem, amit már olvashatott, csak éppen nem a megfelelő forráson keresztül juttattam el néki. Mint mondtam akkor, egészítse ki, de a kép alapján rá fog jönni, ha képes megérteni, azaz visszakerülni arra a szintre, ahonnan amazok letaszították.

2010. november 8., hétfő

Ma gmail-re, lajt-ra és root-ra kapok levelet a jegyesegyetlenemtől. Ugyanazokat a leveleket küldi el, egy profilképével és egy tetőtől talpig képével egyetemben. A levelek lényege: Mindent leír, mit érez irántam, hol akar találkozni velem, s értsem meg az érdekemben tették, hogy ennyi ideje nem írhatott nekem. Csak a szívhangra akar figyelni, s velem együtt akarja elolvasni a rendszerünk tagjait. Tanulni akar tőlem, s tanítani is akar, de a lényeg, hogy képes vagyok-e válaszolni a leveleire. Estefelé megíróm neki, amiket küldött képeket, arra ugyanúgy vigyázok, mint amelyek nálam vannak. Úgy gondolom, nekem is egyet legalább küldenem kellene, így előkeresem a fényképezőgépet, és küldök a levelemmel együtt egy képet is. A levelemben idézek a régebbi leveleimből, hogy bizonyosan karjaim között tudhassam, de sajnos újabb verset nem tudok hozzá írni, csak olyant, amely a 946 egyike vagy másika. Úgy küldöm neki, hogy azt is megíróm, nem használok MSN-t, a maroktelefonjaimat, csak akkor képes elérni, ha megadja az elérhetőségét. S úgy döntök, csak onnan küldök neki, ahonnan-ahová kaptam.

2010. november 1., hétfő

2010. november 1.

Általános Webnaplóink:
http://akv.naplom.com (Andre Kriszta Végérvényesen) (5655)
http://a-k-v.blogspot.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul)
http://andre.naplom.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul) (4508)
http://hetfo.naplom.com (Hétfőn  ...)(7720)
http://kedd.naplom.com (Kedden  ..)(7721)
http://szerda.naplom.com (Szerdán  ...)(7722)
http://csutortok.naplom.com (Csütörtökön ...)(7723)
http://pentek.naplom.com (Pénteken  ...)(7724)
http://szombat.naplom.com (Szombaton  ...)(7725)
http://vasarnap.naplom.com (Vasárnap  ...)(7726)
http://andre.wlog.hu ; http://andre.wlog.me (....)

Élet Webnaplóink:
http://akv2.wordpress.com ("Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.")
http://akv0.blogspot.com (Frissülés)
http://andre.eszbonto.hu (Gondolkodó Szemlélődő) (72420)
http://akv1.wordpress.com (Gondolkodtató melankólia)
http://andre.bloglog.hu (Hétköznapok)
http://akv0.wordpress.com (Keresztény bizonyságok, életek, történetek)
http://www.andrehu.tar.hu ; http://www.andretar.ini.hu  (Keresztény történetek, bizonyságok)
http://andre.egerblog.info (Közzétett hivatalos levelek)(26)
http://akv.blogol.hu (Misztikai barangolás)
http://andrelowoa.wordpress.com (Olvasó gondolkodó)
http://oromhir.blogspot.com (Örömhír)
http://akv1.blogspot.com (Őszinte alázatos erkölccsel)
http://segitok.naplom.com; http://segitok.wordpress.com (Segítek, hogy segíthessek!)(6984)
http://akv.bloglog.hu (Ünnepnapok)
http://uzenet.naplom.com; http://uzenet.wordpress.com (Üzenet)(6572)

Kutatási Webnaplóink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)(50055)
http://da.bloglog.hu (Dél-Alföld)
http://dd.bloglog.hu (Dél-Dunántúl)
http://ea.bloglog.hu (Észak-Alföld)
http://em.bloglog.hu (Észak-Magyarország)
http://kd.bloglog.hu (Közép-Dunántúl)
http://km.bloglog.hu (Közép-Magyarország)
http://lowoa.blogspot.com (Meglepetés)
http://akv.blog.xfree.hu; akv5.wordpress.com (Meztelen Világ)
http://nyd.bloglog.hu (Nyugat-Dunántúl)
http://andre.blogol.hu (Szemezgető - Rövidebb kutatási munkásságom)
http://andre.weblap.net ; http://andre.ingyenblog.hu (Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön)

Oktatási Webnaplóink:
 http://lowoa3721.wordpress.com (Helyreállító történetek)
http://igazsagkereso.blogspot.com (Igazságokat keresek, nem féligazságokat!) (04913511731763672942)
http://andrelowoa.blogspot.com (Mesék, mondák)
http://lowoa.wordpress.com (Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható)
http://lowoa0.wordpress.com (Múltban készült, )

Központi honlapjaink:
www.andre.huhttp://andre.hqw.hu ; www.eustar.ini.hu

Élet jellegű honlapjaink:
http://www.andre.lapok.hu (Áldott legyen mindörökké az Úr neve!)
http://www.andre.5mp.eu (Ébredések, jelenések)
http://andre.webcime.hu (Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen)
http://www.andre.sokoldal.hu (Jogok, parancsolatok, utak)
http://andre.c8.hu ; http://andre.freewb.hu (Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!)

Kutatási és fejlesztési jellegű honlapjaink:
http://akedd.mlap.hu (Alföld)
http://andre.glap.hu ( Andre áttekintője kutatásai segítésére!)
http://andre.szabadszo.hu (Andre Szabad Fóruma)
http://acsutortok.mlap.hu (Dunántúl nyugaton és délen)
http://ahetfo.mlap.hu (Észak-Magyarország, Felvidék)
http://aszerda.mlap.hu (Közép)
http://www.andre.atw.hu (Múzeumok és Gyűjtemények)

Munkáink és Feldolgozásaink tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.eoldal.hu  (Áttekintő irodalmi jelleggel)
http://andre.dtsh.hu   (Hírek és programok)
http://andre.naplom.info  (Szabadkereskedelmi övezetek)

Rólunk és környezetünkről tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)
www.myface.hu/andre (INFO)
www.myface.hu/nkriszta (INFO)
http://www.nkrisztina.mindenkilapja.hu (JEGYESEGYETLENEM)
http://andre.hupont.hu  (Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak)

2010. október 22., péntek

Jegyesegyetlenem sem értette mindezidáig, mert akkor már személyesen velem lenne!Közeledünk a ponthoz, amelyre hatásunk nincsen

Tisztelt lelkitársak!

Lelkitárs-párosok hölgy tagjai vegyetek elő egy papírt, írjátok rá férjezett választani szándékozott neveteket, és adjátok oda az ügyvédeteknek, semmi aggodalom, semmi  kétely, semmit félelem nélkül. Ahhoz, hogy erre képesek legyetek, a felépített hálózatunkban nézzetek utána a következő formán. Amikor olvassátok, úgy tegyétek mintha a férfi lelkitársatok mellettetek lenne, ne nyúljatok magatokhoz, ne magatokkal foglalkozzatok, hanem azzal, ha szembesülni fogtok a lelkitársatokkal és a háta mögé fogtok majdan állni, tudjátok átvenni ami számotokra van raktározva. Ehhez persze minden segítséget megkaptok, ha őszintén nem csalárdak, nem élettársi kapcsolatra, s nem .... alapján tekintetek a lelkitársatokra.  Igen eddig is elértünk, akik képesek megérteni azok tudják, az utolsó kockák egyike a vasarnap.naplom.com alatt van, csak éppen rá kell jönnötök melyik az... Az idő fogy, ha rátekintettek a következőre megértitek:
i pentek - 2010.10.15. 08:17 778 db
i hetfo - 2010.10.11. 08:03 778 db
i szombat - 2010.10.16. 14:10 778 db
i kedd - 2010.10.12. 10:58 778 db
i vasarnap - 2010.10.17. 15:00 778 db
i szerda - 2010.10.13. 04:00 778 db
i csutortok - 2010.10.14. 09:58 778 db

 Akkor remélem megértitek, s képesek vagytok virrasztani egymásért, képesek vagytok imádkozni a közösségetekért, s képesek lesztek feleséganyákká válni személyesen is.
Ügyvédjeiteknek pedig mondjátok meg, az utolsó figyelmeztetések egyike, én hamarosan szembenézek azzal, ami után annyi esélyük lesz az ügyvédeteknek, mintha ... Akik ismernek, tudják, hogyan vagyok erre képes. S akkor most szólok a férfi lelkitársaitokhoz is. Lelkitárs-párosok férfi tagjai vizsgáljátok meg alaposan magatokat, mert a személyes találkozó alatt mindent meg kell osztanatok a lelkitársatokkal. Mit követtél el? Kivel követted el? Hogyan leszel apaférjjé változni. Csak a lelked belső hangjára figyeljetek, onnan megkapjátok a segítséget. Virrasszatok, imádkozzatok a lelkitársi közösségetekért, adjatok hálát az Úr Jézus Krisztusnak, s a legfontosabb tisztuljatok még jobban, tisztuljatok még alaposabban, s ehhez kérjétek az Úr Jézus Krisztus segítségét. Próbáljatok megértőek lenni azokhoz, akik ezeket elkövették ellenetek. Nemcsak ti szenvedtétek el, ne sajnáltassátok magatokat, mivel nem játék az élet. Az élet egy szelete a lelkitársi közösségetek, erre gondoljatok, s arra, jobb segíteni másokon, jobb adni másoknak, s ha ezzel erősödtök akkor adjatok hálát az Úr Jézus Krisztusnak, aki érettünk szenvedett kínhalált a kereszten a bűneink bocsánatáért. Lehethogy most azon gondolkoztok, még kapunk-e útmutatást, én sem tudom, egyedül rajtatok múlik, ha mindannyian akiket tudok, hogy tudják a lelkitársuknak a nevét és elkötelezték egymással közösségben, akkor is bizonyára kerülnek elő újabb párok, akik lelkitársakként lelkitársával végérvényesen és visszavonhatatlanul akarják elfogadni minden áldást, melyet Atyánk ad számukra. Nektek egy igazi segítség, igazán mint tudjátok először a lelkitársamnak készítettem: Andre Kriszta Visszavonhatatlanul S még valami minden segítséget megtalálhattok a hálózatunkban, jó alaposan gondoljátok meg minden szavatokat, az lenne a legjobb ha azt mondanátok amit a szívetekben lévő belső hang súg nektek.
Kérdeztétek, mi lenne akkor, ha zöldüllő találkozón megjelenne a jegyesegyetlenem, akkor mit tennék. Akkor lássunk világosan, ha megérkezne akkor sem hagynálak segítség nélkül, bemutatnám maximum az összetartozásunkat, de a többi úgy érzem csak ránk és az Úr Jézus Krisztusra tartozik. Az, hogy körülbelül hová sodorták le azok az egyének, arra meg csak ennyit tudok mondani 4-szer 7 hét elég, hogy azon a szinten legyen a 
jegyesegyetlenem  mint én. Viszont akartok még többet tudni, akkor nézzétek meg az uzenet.naplom.com alatti ábrát, ami érthetően elmondja Esztergomba csak akkor, ha ébredésnek látom a jeleit. Ahhoz pedig fénykereszteket kellene állítaniuk legalább hármat, hogy okom legyen abban a bűnös városban élni, legszívesebben Strasbourgban vagy környékén élnék, de míg a nyelvtudásom nem kerül vissza a helyére, addig csak álmodozhatom róla. Így pedig, mint látszik segítek nektek, s bízóm mindegyikötökben, hogy többet nem vétkeztek egymás ellen.  Ha segítség kell, akkor tudjátok már hogyan érhettek el, de remélem megkezditek közös családi életeteket az Úr Jézus Krisztus által, az Úr Jézus Krisztus segítségével, hiszen tudjátok Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet, Ő a szabadítóm gyógyítóm, Ő a kezdet és a vég....

2010.10.17. 15:22

Tisztelt lelkitársak!
Engedelmetekkel folytatnám,  lehethogy másképpen kellene segítenem, de arra valami oknál fogva képtelennek érzem magamat. Az, hogy mi az oka, arról nem szívesen beszélek, csak akkor ha majdan mindannyian egymás mellett, egymás karjaiban lesztek, akkor talán, s legyen ennyi elég, hogy miért mondom mostanában röviden és tömören. Akkor ha megengeditek úgy illik, azokkal lelkitárs-párosok tagjaival foglalkozzam akik közül valamelyik fél az én szintemen van. Leíróm, mert úgy illik, az, hogy erre a szintre kerültünk az nem a mi érdemünk, ezt mindenkor tartsátok észnél. Tudjátok, ha majd együtt lesztek személyesen a lelkitársatokkal, akkor nem kerülhetitek el azt, aminek már meg kellett volna történnie. Hogy minek kellett volna megtörténnie, azt ha megengeditek leíróm. Először is, látni fogod hová sodorták le amazok, s amazoknak vezetője, s így valamelyik fél felől bizalmi válság van. Nekem volt egy hasonló álmom, ami miatt sokszor visszaérek arra a pontra, csak spirálisan magasabban. Erre egyszerű a gyógymód, amikor elimádkozzátok a közös imáitokat személyesen, úgy ahogyan vagytok a kis borítékot már átadván a lelkitársadnak a férfi lelkitárs bal oldalára fekszik a hölgy lelkitársa, s beszélgetnek, ha valamelyiknek ki kell mennie akkor a másik is megy vele. A lényeg, engedélyed van rá, de a bizalmat akkor nyered vissza, ha megelégszel azzal, hogy az első nap a karjai között pihenhetsz. Megjegyzésként mindent beszéljetek előtte meg, s akinél teszitek meg először az rakja olyan helyre a bejárati kulcsot, hogy ne kerülhessen a lelkitársa kezébe. Ha pedig kéri, akkor nem imádkoztatok annyira őszintén, amennyire kellene ez jusson mindig az eszetekbe. Majd ha felébredtek másnap reggel, álljatok egymásnak háttal, az elmondások alapján ilyenkör úgy tudjátok egymást erősíteni, ha a férfi lelkitárs átnyújtja mindkét kezét a háta mögött lévő hölgy lelkitársának. Hölgyek, jelentős, hogy hová teszitek, nem részletezem, hogy mi mit jelent, szerintem már magatoktól is rájöttetek, amikor ezzel megvolnátok nyújtsátok hátra a kezeiteket, és pihentessétek meg ott, ahol gondoljátok, a két kéznek egymásban fonódva két keresztet kell kiadnia. Ha képesek voltatok megtenni adjatok hálát az Úr Jézus Krisztusnak, s lényegében akkor már egyes-egyedül TI ronthatjátok el az esküvőtök megtartásának időpontját. Ha pedig két szint van köztetek, akkor a legjobb megoldás ha elkülditek egymást fürdeni, az ajtót nyitvahagyjátok és ha egyikötök végzett, s nem volt képes bemenni a másik feletek, akkor mindent alaposan megbeszélve átadjátok minden képet magatokról, mivel együtt akartok élni a Földön amíg létezhettek. Külön szobába mentek és erőt merítetek, a legtöbb erő a közös hálaadó imátok. Nem tudom képesek lesztek megtenni súrlódás nélkül, ezért előtte ajánlom adjátok egymásnak személyesen is a tudomására a visszavonhatatlant. Tudom erre képesek vagytok, ha a lángol a szívetek egymásért. Tudni fogjátok mit kell tenni, ha elhatároztátok a jegygyűrűt magatoknál tartván egyedül TI halaszthatjátok azt, aminek már régen meg kellett volna történnie. Hogy mit csináltok a szobákban a másik feletek képeivel az a ti dolgotok, arra gondoljatok egy pár, egy család, védekező hűségben , szerető odafigyelésben, oltalmazó közösségben egymásért mindent feltételek nélkül, egymásért mindenkor segítve egymást élhettek, ha figyelmes szolgálatkészen egymásért, azaz a családi közösségetekért teszitek.  Legyetek boldogok!

2010.10.20. 18:08
 
Minden cselekedetünk vetés s annak megfelelő lesz majd az aratás. Igaz, hogy csupán kegyelem, ha adhatunk és jót tehetünk, s nem a mi érdemünk. A kegyelem Igéje ad erőt hozzá, hogy anyagi dolgainkat hűséggel kezeljük. Szomorú jövő vár azonban ránk, ha az ítélet képmutatónak talál majd, mert Istent és embereket egyaránt félrevezettünk.

http://nicelife.hu/tanuljunk/merjszeretni/index2.php

2010. október 1., péntek

2010. október 1.

Általános Webnaplóink:
http://akv.naplom.com (Andre Kriszta Végérvényesen) (5655)
http://a-k-v.blogspot.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul)
http://andre.naplom.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul) (4508)
http://hetfo.naplom.com (Hétfőn  ...)(7720)
http://kedd.naplom.com (Kedden  ..)(7721)
http://szerda.naplom.com (Szerdán  ...)(7722)
http://csutortok.naplom.com (Csütörtökön ...)(7723)
http://pentek.naplom.com (Pénteken  ...)(7724)
http://szombat.naplom.com (Szombaton  ...)(7725)
http://vasarnap.naplom.com (Vasárnap  ...)(7726)
http://andre.wlog.hu ; http://andre.wlog.me (....)

Élet Webnaplóink:
http://akv.blogol.hu; http://akv0.wordpress.com (Barangolás)
http://akv2.wordpress.com ("Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.")
http://akv0.blogspot.com (Frissülés)
http://andre.eszbonto.hu (Gondolkodó Szemlélődő) (72420)
http://akv1.wordpress.com (Gondolkodtató melankólia)
http://andre.bloglog.hu (Hétköznapok)
http://www.andrehu.tar.hu ; http://www.andretar.ini.hu  (Keresztény történetek, bizonyságok)
http://andre.egerblog.info (Közzétett hivatalos levelek)(26)
http://andrelowoa.wordpress.com (Olvasó gondolkodó)
http://oromhir.blogspot.com (Örömhír)
http://akv1.blogspot.com (Őszinte alázatos erkölccsel)
http://segitok.naplom.com; http://segitok.wordpress.com (Segítek, hogy segíthessek!)(6984)
http://akv.bloglog.hu (Ünnepnapok)
http://uzenet.naplom.com; http://uzenet.wordpress.com (Üzenet)(6572)

Kutatási Webnaplóink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)(50055)
http://da.bloglog.hu (Dél-Alföld)
http://dd.bloglog.hu (Dél-Dunántúl)
http://ea.bloglog.hu (Észak-Alföld)
http://em.bloglog.hu (Észak-Magyarország)
http://kd.bloglog.hu (Közép-Dunántúl)
http://km.bloglog.hu (Közép-Magyarország)
http://lowoa.blogspot.com (Meglepetés)
http://akv.blog.xfree.hu; akv5.wordpress.com (Meztelen Világ)
http://nyd.bloglog.hu (Nyugat-Dunántúl)
http://andre.blogol.hu (Szemezgető - Rövidebb kutatási munkásságom)
http://andre.weblap.net ; http://andre.ingyenblog.hu (Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön)

Oktatási Webnaplóink:
 http://lowoa3721.wordpress.com (Helyreállító történetek)
http://igazsagkereso.blogspot.com (Igazságokat keresek, nem féligazságokat!) (04913511731763672942)
http://andrelowoa.blogspot.com (Mesék, mondák)
http://lowoa.wordpress.com (Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható)
http://lowoa0.wordpress.com (Múltban készült, )

Központi honlapjaink:
www.andre.hu ; www.andrelowoa.tk ; http://andre.hqw.hu ; www.eustar.ini.hu

Élet jellegű honlapjaink:
http://www.andre.lapok.hu (Áldott legyen mindörökké az Úr neve!)
http://www.andre.5mp.eu (Ébredések, jelenések)
http://andre.webcime.hu (Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen)
http://www.andre.sokoldal.hu (Jogok, parancsolatok, utak)
http://andre.c8.hu ; http://andre.freewb.hu; http://www.myandre.tk (Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!)

Kutatási és fejlesztési jellegű honlapjaink:
http://akedd.mlap.hu (Alföld)
http://andre.glap.hu ; http://www.andreglap.tk ( Andre áttekintője kutatásai segítésére!)
http://andre.szabadszo.hu (Andre Szabad Fóruma)
http://acsutortok.mlap.hu (Dunántúl nyugaton és délen)
http://ahetfo.mlap.hu (Észak-Magyarország, Felvidék)
http://aszerda.mlap.hu (Közép)
http://www.andre.atw.hu (Múzeumok és Gyűjtemények)

Munkáink és Feldolgozásaink tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.eoldal.hu  (Áttekintő irodalmi jelleggel)
http://andre.dtsh.hu   (Hírek és programok)
http://andre.naplom.info  (Szabadkereskedelmi övezetek)

Rólunk és környezetünkről tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu ; http://www.andrem.tk (Ahogy kapom, úgy adom!)
www.myface.hu/andre (INFO)
www.myface.hu/nkriszta (INFO)
http://www.nkrisztina.mindenkilapja.hu (JEGYESEGYETLENEM)
http://andre.hupont.hu  (Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak)

Vendégkönyveink:
http://www.andre.lapok.hu/vendegkonyv-htmls/index.html
http://vibo.videopost.hu/vk/vk.php?v=1174726353

2010. szeptember 9., csütörtök

Jegyesegyetlenem sem értette mindezidáig, mert akkor már személyesen velem lenne!Közeledünk a ponthoz, amelyre hatásunk nincsen

Tisztelt lelkitársak!

Bízván remélem szépen haladtok egymás felé lelkitársak. Akkor, ha megengednétek folytatom, már jó alaposan megfigyelhettétek gondolataitokban, amire vigyáznotok kell, akkor most szépen öltöztessétek fel egymást, minden reggel 4 óráig küldjétek el a lelkitársatoknak, hogy hogyan szeretnétek látni azon a mai napon. Mint mondtam vannak fejlemények, de amíg össze nem zártok, addig nem veszitek észre, vagy ha észreveszitek, akkor magatokat fogjátok szidni. Nem mást, hanem magatokat. Először magunkban keressük azt a hibát, hogy miért nem tettük meg a megelőző lépéseket. Ha már ráhangolódtatok és komolyan felvállaljátok egymást, akkor tudni fogjátok, hogyan kell megírni a lelkitársatoknak a felöltöztetését. Vigyázat, csak azt igérj a lelkitársadnak, amit az első találkozástokon is megadsz magatoknak! Inkább legyen félénk, de őszinte cselekedetekben! S ha megengeditek szólok a legfontosabbról, amire mindannyiótoknak fel kell készülnie, mivel ahogy haladunk erre is gondolnotok kell. Bizonyára tudjátok milyen jegygyűrűt akartok egymásnak, bizonyára tudjátok mérni kell a kezetekkel, hogy még alaposabban össze tudjatok zárni, de erre lehetőségtek csak személyesen fog megadatni nektek, ha úgy érzitek, képesek vagytok megtenni egymásért. Még valami, az információim szerint egyre több hölgy az menyasszonyi ruháján gondolkodik, viszont azt nem tudhatja pontosan, hogy a lelkitársa hogy vélekedik róla. El kell keserítenem hölgyek benneteket, a lelkitársatok gondolatait csak úgy lesztek pontosan észrevenni, ha elmentek oda amerre van. Ha nincsen ott, akkor is tudni fogod, mivel beszélőkétek van, s észre tudjátok venni amit mi férfiak csak később veszünk észre. Tehát elmentek abba az utcába, végigmentek az utcán először jobb oldalt, majd bal oldalt visszajöttök, s tudni fogjátok, ha nem előszörre, akkor másodszorra, vagy harmadszorra. A menyasszonyi ruhátok kölcsönzői értéke egy fix szám, amit már hallhattál a lelkitársadtól, más kérdés hogy ténylegesen mennyiért tudnád kikölcsönözni. Tehát hölgyek, egy fix szám a megoldás, amit sokszor hallhattál a lelkitársadtól, de nem tulajdonítottál neki nagy jelentőséget. 

2010.08.09. 18:01

Tisztelt lelkitársak!

Először ha megengeditek azoknak szólok, akik a lelkitársukhoz közelebb vannak, mint pár hete voltak. Egyedül csak rajtatok múlik, mikor lesztek képesek átvenni személyesen is a közösségeteket, a következő segítség számotokra a váratlan levelek, tehát mindenről számoljatok be egymásnak amit fontosnak tartatok. A hibáitokról nem kell írnotok, mivel ha őszinték vagytok egymáshoz, annyira mint a lelkitársak lehetnek egymáshoz, akkor úgyis mindenre kérdés és írás nélkül is ráfog jönni a lelkitársad. Lehethogy most mondjátok, jobb lenne az ami már többeknek segített, nem érzem magam olyan stabilan, hogy le tudnám vezényelni a kőszegi (soproni) túrát, s így nem látom annak az értelmét.
S akkor most hozzátok szólok, akik nem jártak eddig sikerrel, még a kollégáimban sem bíztok. Sajnos nektek újból fel kell tennem azokat a kérdéseket, hogy őszintébbek lehessetek a lelkitársatokkal szemben. S ha megengeditek, egy dolgot azért megjegyzek, lehethogy megharagszotok, de a LEHETŐSÉG ADOTT, MIÉRT NEM VAGY MÁR OTT!!!! Mint már sejthettétek nem szeretem a kifogásokat, amelyekkel saját magatokat mentegetitek, mivel az esetek 90%-ban MI VAGYUNK A HIBÁSAK! Kivétel, ha annyira megbízunk a lelkitársunkban, hogy a LELKITÁRSUNKNAK MÁR ITT KELLENE LENNIE! Akkor úgy illik elkezdem a hölgyekkel, fogtok hölgyek három borítékot, egy B/6, egy B/5, s egy B/4 borítékot, majd szépen leírjátok egy lapra a következőket: Mikor gondolkodtál fogamzásgátlásban? ; Mióta használsz természetellenes világi dolgokat? ; Hány kapcsolatod volt, s milyen mélységig mentél el velük kapcsolatban, s jelenleg milyen viszonyban vagytok? ; Hány természetellenes tanácsot adtál világi gondolkodásoddal? ; Mit gondolsz hányszor léphetted át a lelkitársad erkölcsi szintjét? ; Mit gondolsz a lelkitársad hányszor sebesített meg szándékosan? ; a többit pedig úgyis le fogjátok írni, mivel az esetek 90%-ban MI VAGYUNK A HIBÁSAK! Amikor ezzel megvagytok hölgyek, beteszitek a B/6-os normál méretű borítékba, leragasztjátok és a zárásra ráírjátok a neveteket, úgy hogy a bizalmatok még jobban erősödhessen, majd fogtok egy papírt, erre szépen felsoroljátok a ruhatáratok darabjait, oly módon, hogy VILÁG FELÉ , s LEENDŐ KÖZÖSSÉGÜNKben, majd beteszitek a B/6-os borítékot és ezt a papírt egy B/5-ös borítékba, s lezárjátok az aláírásotokkal. Ha ezzel megvolnátok fogtok egy újabb papírt, s egy teljes hetet leírtók, majd beteszitek a papírt és a B/5-ös borítékot a B/4-es borítékba, átadjátok annak a kollégámnak, akit ismertek. A többi pedig a lelkitársatokon fog múlni, tehát utolsókból előrébb kerülhettek, ha a lelkitársatoktól is megkapjátok a következő levelet, amit mondanom sem kell, egyikötöknek sem szabad addig kinyitnia, amíg személyesen nem döntötök a sorsáról. S akkor urak most rajtatok a sor, ti is fogtok három borítékot, (B/4, B/5, B/6) s szépen megírtok minden kapcsolatotokat, annyira pontosan kinek adtatok, kit pusziltatok a rokonaitokon kívül, meddig milyen mélységű kapcsolataitok voltak, szerintetek hányszor tértek le az útról, s hányszor alkalmaztatok természetellenes dolgot, s partnereteket hányszor kényszerítettétek rá. Ha ezzel megvagytok tegyétek be a B/6-os borítékba, majd fogjatok egy másik papírt, s írjátok le minden kapcsolatok mélységét valamint a teljes ruhatáratokat, s ezt tegyétek egy B/5-ös borítékba. A borítékot zárjátok le az aláírásotokkal, s utána fogjatok egy újabb papírt, s illene egy képet is küldenetek magatokról, nem gondoljátok? Tehát amit ideszántok mindent tegyetek bele a B/4-es borítékba a B/5-ös borítékkal egyetemben, s a B/4-es borítékra írjátok fel a telefonszám(ai)tokat, e-mail elérhetőségeiteket, s azt mit éreztek a lelkitársatok iránt. Adjátok át annak kollégámnak, akit ismertek, s ha képes lesz felhívni a lelkitársad, akkor utolérheted sőt le is kerülheted azokat akik még gondolkoznak, vagy valami oknál fogva nem jut át minden a lelkitársához. Remélem megértettétek s, remélem a közösséget őszinte alázatosság jegyében létrehozzátok a kölcsönös segítségnyújtás szellemében.

2010. 08. 16. 20:30 Tisztelt lelkitársak!

Sok mindent már nem tudok írni nektek, így ha megengeditek én elköszönök, akiknek tudtam közvetítő edényként segíteni azok őszinték egymáshoz, tehát maguk is tudják, hogy ha a lelkitárs-páros férfi tagja arany szintű akkor a hölgy lelkitársának egyetlen dolgot kell tennie, ha kész teljesen összezárni lelkitársával, hogy amikor megérkezik hozzá a lelkitársa vagy elmegy érte, este úgy ahogyan vannak szépen összebújnak, s megbeszélik, hogy ők képesek egymásnak mindent átadni, ezért nem nyúlnak magukhoz, sem a saját ruházatukhoz, de ezt már tudjátok. Úgy vélem nem fogjátok jobban megalázni egymást, mint ha mindent nem beszéltek meg, s először nem a lelkitársatok hívó szavára hallgattok. Hogy melyikőtök mit fog tenni az legyen a ti saját titkotok, egy biztos a hölgy figyelje meg, hová teszi  a kezét, mivel az a lelkitársának leggyengébb pontja,  amit egyedül ő képes segítve felemelni a közösségük zálogaként. Ha még nem érzitek hölgyek bizonyosan, akkor rakjátok a lelkitársatok szíve felé a kezeteket, s el fogtok csodálkozni, hogy hogyan lehet a lelkitársatok még őszintébb, mint gondolhatnátok.
Ha lelkitárs-páros tagja ezüst szintű akkor a hölgy lelkitársának egyetlen dolgot kell tennie, ha kész teljesen összezárni lelkitársával, hogy amikor megérkezik hozzá a lelkitársa vagy elmegy érte, minél előbb beleülsz a lelkitársad ölébe. Sokan úgy gondoljátok, hogy engedélyt kell kérnetek rá, többek szerint minek, mikor vele akarod leélni a hátralévő életed. Hogy hogyan ülsz a lelkitársad ölébe, a leghatékonyabb ha kereszt alakban, s akkor ne csodálkozzál, ha elmondod a múltadban egymás ellen elkövetett tévelygéseidet, a lelkitársad bizonyára megbocsát, sőt segíteni fog, mert másképpen nem tud tenni, de erre már rájöhetettek ennyi ideje. Hogy utána mi fog történni, az valószínű amiket hallottam, a hölgyek nem fognak nyugosznak míg a jegygyűrűt húznak a lelkitársuk ujjára, s viszont. Azt hogy melyikötök gondoskodik róla, általában amit tudok ilyen esetben a gyengébb szintű szokta megtenni, mivel általában rajta próbálkoztak legjobban szétkapcsolni a kapcsolatotokat. 
Ha lelkitárs-páros tagja bronz szintű akkor a hölgy lelkitársának egyetlen dolgot kell tennie, ha kész teljesen összezárni lelkitársával, hogy amikor megérkezik hozzá a lelkitársa vagy elmegy érte, viselkedjenek úgy ahogyan Ádám és Éva viselkedett a paradicsomban. Ahhoz erre képesek legyetek valljátok meg egymás előtt minden tévelygéseiteket, ha lehet semmit ki nem hagyjatok, s fogadjátok el egymás megbocsátását.
S még valami vannak akiknek együtt kellett volna fejlődniük, s ha még tudják is, akkor minél előbb zárjanak össze, mivel egyre durvább sértéseket kaphatnak, ha nem a lelkitársak egymásra figyelnek. Tehát van példa számotokra, nem csak ti kaptatok olyat, de vannak akik már ezeket tudják kezelni, oly módon először akit mellé adtak, másodszor aki hasonló szinten, harmadszor akit mellé adtak, negyedszer az aki a lelkitársa édesanyja.

2010.08.22. 16.48

ÖSSZEZÁRÁS: MINDENHOL CSAK A LELKITÁRSADDAL KAPCSOLATBAN, AHOL MÉG NEM IGAZOLTAD VISSZA (csevegő, e-mail, közösségi portál...stb.), TEDD MEG! MINDENHOL KAPCSOLATBAN LELKITÁRSADDAL AKIVEL MINT ÍGÉRTED MINDENT MEGOSZTASZ, TEHÁT NINCSENEK KÜLÖNÚTJAITOK, HA VALAKI ARRA KÉNYSZERÍT, AKKOR ELLENETEK TÁMADÁS! NE HALLGASS RÓLA, MIVEL ÚJABB TÁMADÁSNAK ADSZ LEHETŐSÉGET, S AHOGYAN KÖZELEDÜNK AHHOZ PONTHOZ, ÚGY EGYRE JOBBAN FOGJÁK TÁMADNI SZERETETETEKET. NE CSODÁLKOZZATOK RAJTA, MERÍTSETEK ERŐT JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSÉBŐL. MINDIG KÉRJÉTEK KI JÉZUS KRISZTUS TANÁCSÁT. AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS ÁLDJON MEG BENNETEKET, S ŐRIZZEN MEG TITEKET TESTÉBEN TESTVÉREIM!

Tisztelt lelkitársak!

Tudjátok ki a lelkitársatok, akkor mondjátok meg miért nem siettek feléje? Mégis kitől féltek, attól aki már legyőzetett, vagy aki legyőzte. Megadatott nektek, ez a hatalmas lehetőség, hogy képesek lehessetek azzal a jelentéstöbblettel megélni a kapcsolatotokat, aki a legtöbbet tudhatja adni számotokra a földiek közül. Ne azokra hallgassatok, akiknek nem érdeke, hogy létrejöjjön a lelki szövetségetek. Igaz, minden addigi tetteitekről, melyet elkövetettek el kell mondanotok, de mégis nyugalmat akartok a közösségetekben, vagy békétlenséget? Békétlenséget akkor okoztok, ha nem indultok azon nyomban a lehetőségeteket beszámítva a lelkitársatok felé. Ez több módon tudjátok végrehajtani. Ezek a következőek: Leigazolni saját személyedet, mivel valószínűleg már képesek voltak kiadni mások a te személyiségedet. Második, minden fronton olvasni a lelkitársad által számodra is felhelyezett írásokat, mintha te helyezted volna ugyanúgy el. Harmadszor függetlenséged a múlté, nem vagy egyedülálló, akinél meg fogom látni, hogy nem változtatta meg, addig nem fogom azokról a dolgokról értesíteni, amivel hamarabb a lelkitársa karjaiban megpihenhetne. Negyedszer az, hogy KAPCSOLATBAN, AZ SOHA NEM ELÉG, amelyikőtök kételkedése miatt nem ezt írhatjátok, hogy HÁZAS, az alaposan kérdezze meg a lelkitársát kinek kell levelet írni, amivel bizonyítja a hűségét a lelkitársa felé. Ez általában az a személy, aki tudta, hogy ki a lelkitársa, de mégsem választotta a lelkitársát. Ötödször jobban tennétek ha külön profil nem létezne a közösségi portálokon. Többünk úgy gondolja, VAGY EGYÜTTES PROFIL, VAGY NEM VAGYUNK HAJLANDÓAK OTTMARADNI! Hatodszor a kapcsolatotok alapja a SZÍVHANG, kérdezés nélkül a férfi ölébe ül a hölgy lelkitárs-párja, s csöndben maradnak, hallgatják azt, aki összehozta őket. Csöndben figyelnek egymásra, csöndben a szemeitek által beszéltek egymáshoz. Csöndben, figyelemmel figyelitek a társatok kézmozdulatait. Hetedszer minden válasz újabb kérdést hoz, odafigyeltek egymásra, nem másban keresitek a hibát, hanem amikor ott együtt lesztek személyesen, mit ígértetek megteszitek vagy, mondjátok azt ELŐTTED NINCSEN TITKOM, ELŐTTED NEM SZÉGYENKEZEM, MELLETTED KIÁLLOK, MELLETTED AKAROK ÉLNI, VELED ÉLNÉM ÉLETEM, VELED AMÍG ÉLHETEM. Nyolcadszor nincsen semmiféle akadály, de hogy hölgyeim bebiztosítsátok magatokat, ezért ha még nem adtad át a férjezett nevedet tartalmazó borítékot, add oda a lelkitársadnak, aki biztosan olyan helyre teszi, ami miatt már személyesen is FELESÉGE leszel, amire úgyis annyira vágytál. Kilencedszer családi közösségetek a szívhang és a lelketek hangjára épüljön, minden pillanatban ezt soha ne felejtsétek el. Így, legyen időtök erősíteni egymást. Tizedszer kövessétek egymást, beszéljetek meg alaposan mindent, s a legfontosabb ezért mindig mondjatok köszönetet a Teremtőnek, aki létrehozta ezt az egész világot, s tudjátok olyan picinyek vagytok, amelyeknek a kapcsolata egyre erősebb lesz a Teremtőatyával, de támadások is így fognak szaporodni, ha nem lesztek képesek megbízni egymásban. Tizenegyedszer a lelkitársad a lelkitársad, egyedül ő képes kihozni belőled a maximumot az emberek közül, ezért mindig figyeljetek egymásra. Tizenkettedszer ezt még én nem tudom, olyantól kérdezzétek meg, aki tudja. Üdvözlettel: drAL (www.andre.hu)

Valószínűleg az én lelkitársam,  Nagy Krisztina, ezt olvashatja, mivel ekkora törést okoztak a kapcsolatunkban, Esztergomba csak az álmomban megyek, akkor is általában információért, de ha mégis olvassa, akinek bizonyítani kell a hűségét írásban, az az édesanyám, így próbálja megírni, csütörtökön született, 1950. szeptember 14-én. Tehát a jegyesegyetlenem csütörtökön tudja legbölcsebben megírni.

2010.09.09. 13:24

Összetartó túrákat a jegyesegyetlenem születésnapja és az én névnapomon között egyetlen esetben szervezhetek, de ha az megtörténne valószínűleg irány a PILIS

2010. szeptember 1., szerda

2010. szeptember 1.

Általános Webnaplóink:
http://akv.naplom.com (Andre Kriszta Végérvényesen) (5655)
http://a-k-v.blogspot.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul)
http://andre.naplom.com (Andre Kriszta Visszavonhatatlanul) (4508)
http://hetfo.naplom.com (Hétfőn  ...)(7720)
http://kedd.naplom.com (Kedden  ..)(7721)
http://szerda.naplom.com (Szerdán  ...)(7722)
http://csutortok.naplom.com (Csütörtökön ...)(7723)
http://pentek.naplom.com (Pénteken  ...)(7724)
http://szombat.naplom.com (Szombaton  ...)(7725)
http://vasarnap.naplom.com (Vasárnap  ...)(7726)
http://andre.wlog.hu ; http://andre.wlog.me (....)

Élet Webnaplóink:
http://akv.blogol.hu; http://akv0.wordpress.com (Barangolás)
http://akv2.wordpress.com ("Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok.")
http://akv0.blogspot.com (Frissülés)
http://andre.eszbonto.hu (Gondolkodó Szemlélődő) (72420)
http://akv1.wordpress.com (Gondolkodtató melankólia)
http://andre.bloglog.hu (Hétköznapok)
http://andrelowoa.spaces.live.com (Keresztény történetek, bizonyságok)
http://andre.egerblog.info (Közzétett hivatalos levelek)(26)
http://andrelowoa.wordpress.com (Olvasó gondolkodó)
http://oromhir.blogspot.com (Örömhír)
http://akv1.blogspot.com (Őszinte alázatos erkölccsel)
http://segitok.naplom.com; http://segitok.wordpress.com (Segítek, hogy segíthessek!)(6984)
http://akv.bloglog.hu (Ünnepnapok)
http://uzenet.naplom.com; http://uzenet.wordpress.com (Üzenet)(6572)

Kutatási Webnaplóink:
http://www.andre.mindenkilapja.hu (Ahogy kapom, úgy adom!)(50055)
http://da.bloglog.hu (Dél-Alföld)
http://dd.bloglog.hu (Dél-Dunántúl)
http://ea.bloglog.hu (Észak-Alföld)
http://em.bloglog.hu (Észak-Magyarország)
http://kd.bloglog.hu (Közép-Dunántúl)
http://km.bloglog.hu (Közép-Magyarország)
http://lowoa.blogspot.com (Meglepetés)
http://akv.blog.xfree.hu; akv5.wordpress.com (Meztelen Világ)
http://nyd.bloglog.hu (Nyugat-Dunántúl)
http://andre.blogol.hu (Szemezgető - Rövidebb kutatási munkásságom)
http://andre.weblap.net ; http://andre.ingyenblog.hu (Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön)

Oktatási Webnaplóink:
http://lowoa.spaces.live.com (Helyreállító történetek)
http://igazsagkereso.blogspot.com (Igazságokat keresek, nem féligazságokat!) (04913511731763672942)
http://andrelowoa.blogspot.com (Mesék, mondák)
http://lowoa.wordpress.com (Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható)
http://lowoa0.wordpress.com (Múltban készült, )

Központi honlapjaink:
www.andre.hu ; www.andrelowoa.tk ; http://andre.hqw.hu ; www.eustar.ini.hu

Élet jellegű honlapjaink:
http://www.andre.lapok.hu (Áldott legyen mindörökké az Úr neve!)
http://www.andre.5mp.eu (Ébredések, jelenések)
http://andre.webcime.hu (Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen)
http://www.andre.sokoldal.hu (Jogok, parancsolatok, utak)
http://andre.c8.hu ; http://andre.freewb.hu; http://www.myandre.tk (Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!)

Kutatási és fejlesztési jellegű honlapjaink:
http://akedd.mlap.hu (Alföld)
http://andre.glap.hu ; http://www.andreglap.tk ( Andre áttekintője kutatásai segítésére!)
http://andre.szabadszo.hu (Andre Szabad Fóruma)
http://acsutortok.mlap.hu (Dunántúl nyugaton és délen)
http://ahetfo.mlap.hu (Észak-Magyarország, Felvidék)
http://aszerda.mlap.hu (Közép)
http://www.andre.atw.hu (Múzeumok és Gyűjtemények)

Munkáink és Feldolgozásaink tematikájú honlapjaink:
http://www.andre.eoldal.hu ; http://www.andreeo.tk (Áttekintő irodalmi jelleggel)
http://andre.dtsh.hu ; http://www.andrehu.tar.hu ; http://www.andretar.ini.hu (Hírek és programok)
http://andre.naplom.info ; http://www.ezandre.tk (Szabadkereskedelmi övezetek)