Kaposmérői eljegyzés

Amely szintre jutottunk nem tehettük másképpen. Hát igen, ez a sok-sok hibás félelemgerjesztés elég alaposan meghozta amire csak ez lehetett a válaszunk. Hogy mégis mi, leíróm röviden, remélem okultok belőle. Honnan is kezdjük, talán onnan, amikor kaptunk egy sms-t a közvetítőnkön keresztül egymástól. Hát igen, mindketten egy dolgot tudtunk, de féltünk, hogy mi lesz, ha nem leszünk megfelelőek egymásnak. Most már tudjuk, badarság, csak arra volt jó, hogy mások, az azok miatt ne tegyük meg a legfontosabb lépést egymás felé. Nem nagy dolog, mindketten most már tudjuk, de addig el is kellett érkezni. Egyetlen sms-váltás a segítő közvetítőn keresztül, akivel hasonlóak történtek, s már akkor tudtuk a gyengébb félnek kell lépnie az erősebb felé, de ez nem volt olyan egyszerű. Mivel ott voltak AZOK, akik mindenáron közénk akartak vagy próbáltak állni, s amikor látták, hogy lehetetlen akkor valótlanságok erdejét kaptuk mindketten, most már nevetünk rajtuk, mivel tudjuk, hogy irigységől mondták. De haladjunk sorjában, elindultunk mindketten egymás felé, s tudtuk a jelre kell figyelnünk, s mikor észrevesszük indulnunk a párunk felé. Igen így kell mindannyiunknak tennie, mert ha a félelem közénk áll, akkor csak később lehetünk személyesen együtt. Amikor észrevettük a jelet, akkor tudtuk amit fogadtunk egymásnak megtartjuk, s most már el is hittük ezt egymásnak. Megbeszéltük senki, de senki nem avatkozhat közbe. Nagyon gyorsan történt szerintünk mindent mindenkor egymásnak egymásért érted értünk. A közvetítő még a telefonját is nálunk hagyta, mondta reméli ez majd segít nekünk. Igaza lett, ennek köszönhetően megtettük amit már régen meg kellett volna tennünk egymásért. Hogy is történt? Amikor a közvetítővel találkoztunk, akkor ott megfogtuk egymás kezét. S leültünk beszélgetni, ekkor egyikünknek wc-re kellett mennie, s a másikunk is vele ment. Igen ott átadtuk magunkat egymásnak. Egy kicsit furcsának tünhetett, de elmentünk a gyengébbikhez, s odaadtuk egymásnak a képeket magunkról. Ekkor a másikunk átadta a böröndjét, s minden telefonját kitett az asztalra, s így tett az egyikünk is, csak éppen a ruhásszekrényével és a telefonjaival. S most jött a válassz, … Bármelyiket választhatta volna, de a közvetítő telefonjával végighívtuk az összes telefonszámunkat, majd pedig megpróbáltuk a saját telefonjainkkal egymást felhívni. Az eredmény ismeretes, amire felhívta a közvetítő a figyelmünket, az szépen alaposan látszott. Ekkor újra válassz, hát igen itt egyikünk a ruhásszekrényének teljes tartalmát kivette, s másikunk böröndjéből is mindent, s összedobta. Erre a másikunk, újra válassz … , ekkor jöttek a képeink teljes összekeverése. Hát igen, ez is megtörtént, majd mikor ezzel is megvoltunk, a másik telefonjai közül választottunk, majd a képeink egyik felét egyikünk, másik felét másikunk vitte be egy-egy szobába. Tudtuk, jönni fognak a kérdések, s elég alapos telefonszámlát csináltunk, de a tudatlanságunk miatt megillettük. S majdan elhangzott a kérdésünk: Akarsz-e … lenni? Magunk sem értjük, miért mentünk a másikhoz anyaszülten, de megtettük, s ami ruhánk rajtunk volt azt is csomóba raktuk. Ekkor jött másikunk kérése, hát igen tényleg igaza volt azoknak, akiktől olvashattuk, hogy "nem levetköztetni nehéz, hanem felöltöztetni, úgy hogy …" Egyikünk odaült a másikunk ölébe, s itt volt a nehéz mindkettőnknek valamit megbeszéltünk sokszor-sokszor mégis képtelenségnek tünt, mivel másikunk vallani akart, hogy egymás között titkaink ne legyenek. Amikor végzett, úgy tett egyikünk is, de közbe-közbe sírva fakadtunk a boldogságtól. S jött a legfontosabb, úgy ahogyan voltunk szépen szétrendeztük a ruhatárunkat, otthoni és világi címszó alatt. S úgy bizonyítottuk be az igazunkat, hogy egymásra adtuk, majd levettük és megsimogattuk egymást. Másikunknak volt egy mondása a cerkának legalább annyiszor fel kell állnia, ahányadikán született az egyikünk. Volt pillanat, amikor nem akartuk ezt betartani, de mégis betartottuk egymásért. Majd jött a legfontosabb rész, azt nem áruljuk el, melyikünk kapta a jegyességet jelző gyűrűt előbb, de a lényeg már családunkat kezdtük tervezni, tehát visszaálltunk oda, ahonnan történt a nagy szakadás, ami a félelmünkből is táplálkozott. Aztán éhesek lettünk, de képtelenek voltunk úgy kimenni a konyhába, ahogyan voltunk. Viszont egymás ölébe ülhettünk, s egymás megetethettük, amikor pedig végeztünk az ebéddel, elmentünk táncolni, majd pedig megmostuk egymás testét. Kicsit féltünk megtenni, de a közvetítőnk azt kérte legalább egymás lábát mossuk meg, s akkor a félelem el fog szállni. Mi teljesítettük egymásért, de egy kicsit elfáradtunk, s beszélgetés közben egymás karjainak ölelésében nyugodni tértünk. S annyit mondtunk egymásnak: Csípj meg, úgye nem álmodom!

Sopronhorpácsi őszinteség

Ha megengednétek megosztom, hogy másoknak segíthessek.Igen segíteni szeretnék, mivel nagyon sokan a ALÁZATOS ŐSZINTE SZERETET ellen vannak. Régebben még én is, amire nem vagyok büszke, de megadatott nékem, hogy új felismerésre jussak. Tudtam, minél magasabb szinten, annál nagyobbat bukhatok, ha nem indulok akkor amikor kell mennem. Jóval előbb kellett volna indulnom, jóval előbb átölelnem személyesen a lelkitársamat, s jóval előbb vele mellette képzelni hozzákötve az életemet. … Igen ő megért, mégha sokan azt állították, hogy nem a személyiségemért jött hozzám. Akkor ahogyan itt láttam, megosztom, mert segíteni szeretnék vele másoknak. A történetünket ott kezdem, ha megengeditek, amikor személyesen kimondta a feleségem ÉN VAGYOK. Majd felmentünk hozzá, s annyit kért tőlem, álljunk háttal egymás mögé, majd ne forduljunk meg, úgy vegyünk le magunkról mindent, ha érezzük, hogy meg kell tennünk. Először nem értettem, mit akar vele, de később megértettem. Megtettük s mikor anyaszült meztelenül voltunk először akkor megfordultunk, s szembeálltunk egymással, s annyit mondott Én látlak, te látsz, én ismerlek, te ismersz. Akik ismerik ezt azok tudják ez a zárt erkölcsi házasság alapköveinek egyike. Továbbment a feleségem, elővette a jegygyűrűnket, s úgy szépen a fogadalommal együtt felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt. S megigértettük egymással soha nem vesszük le, majd kézenfogtam is hívtam fürdeni, ő először annyit kérdezett Jól meggondoltad férjem? Igennel válaszoltam, s ezek után amíg nem mértük le teljesen egymást úgy maradtunk, úgy főzött nekem, úgy mosott, úgy takarítottunk, s közbe jól beszélgettünk. Viszont ennek tudjátok volt egy viszontütője, mivel ő elégetett minden egészségkáros gumit, így egyre alaposabban megismertük egymás lényegét, s megmondta Eddig vártam rád, amíg a feleséged nem leszek, nem mész dolgozni, vegyél ki szabadságot. Egy kicsit meglepődtem, de amit ezidáig kibírtunk AZOK MIATT, ezt boldogan elfogadtam. Hibáztam elég sokat, mondta a SZEMÉT NÉZZEM, NE A TESTÉT, mivel akkor gyorsabban haladhatunk. Megfogadtam bölcselkedő tanácsát, s tényleg gyorsabban haladtunk. Mindent érezni akartunk ami a lelkitársunkkal történik, s ezt lényegében az esküvőnk napjáig megcsináltuk, azóta csak tökéletesíteni kell véleményünk szerint. Hogy miket csinált még a feleségem, az legyen elég, ami akadályozta a boldogságunkat azt összetörte az engedélyünkkel, s minden divatlap, pletykalap a múlté az életünkben. Építünk, ha hibázunk, akkor pedig büntetjük egymást, mert nem tehetünk másképpen. Tettünk egymásnak pár visszavonhatatlan fogadalmat, s éberen örködünk rajta.

Tanulságos megfedés Sátoraljaújhelyről

Én megelőztem ezeket, amiket olvashattam nálad. Elmondom, hogyan álmomban megkérdeztem annak a nevét, aki belejár az álmaimba. Megkérdeztem tőle, elég sok mindent, aztán egyszer történt valami, elmentem közösségi portálokra, s csak az olyan nevű hölgyeknek írtam ismerettséget. S tudtam, amelyik visszakérdez, az a lelkitársam. Igen komolyan kell venni, az ilyen álmokat, nem lehet figyelmetlenkedni. Vigyázni kell, s úgy éreztem a második levélváltás után, meg kell keresnem személyesen. Megkerestem, előtte nem szóltam neki róla, bár sejthette. Így elindultam hozzá, úgy hogy ha képes az álmaink szerint cselekedni, akkor eljegyzem abban a pillanatban amikor megfogom a kezét. Elindultam, ezzel a nagy elhatározással, senkinek nem szóltam, egy kicsit furcsának tünhetett tőlem, de mindent egy lapra tettem fel, ahogyan tanultam a legfontosabb helyen. Igen elindultam ahhoz a leányzóhoz, aki már a feleségem, s míg élek mellette vele családi közösségben. Szóval odaérkeztem, becsöngettem, s megkérdeztem tőle a leveleink tartalmát. Ő még nem gondolhatta, csak sejthette mire készülök. Nem halogathattam, mint ahogyan olvasom azoknak sem szabadott volna halogatni, de hogy meg ne sértődjetek NEKTEK SEM, MIVEL ABBAN A HELYZETBEN MÁR CSAK IGEN VAN. Szóval a feddésetek után, akkor folytatom, behívott magához, s megnyitotta a leveleimet, fel akarta olvasni, s megmondta sejtette, hogy hamarjában ideérek. Megfogtam a kezét neki, s annyit mondtam neki, akkor azt is tudod mit érzünk egymás iránt. Ő kimondta és átölelt, s én is kimondtam annyiszor, hogy mindketten sírva fakadtunk. Elhívott egy parkba, mivel meg akart mindent beszélni velem. Én többet tettem, megkértem a kezét, s ott azon nyomban egy papírra ráírtam: A feleségem neve: … , s más nekem nem kell, mással nem akarok élni. Ő hasonlóképpen tett, s annyit mondott, ez túl szép, ő még mindig álmodik. Mondtam neki, menjünk el egy ékszerészhez, karonfogtam és elindultunk. Odaértünk az ékszerészhez, mivel az ékszerész a lekötelezettem, így csak választani kellett, s még aznap már láthatólag is jegyesek voltunk. Elmentünk a parkba, míg a jegygyűrűk el nem készülnek, s délutánra, még jobban megérett az elhatározásunk. Ő kérte velem akar aludni már az első este, s ne nézzem olyan lánynak, akik a közelébe akartak férkőzni. Este beszélgettünk, egymás karjai között pihentünk, de aludni nem tudtunk, csak ámuldoztunk, hogy ez talán még álom, de amikor az ujjainkon láttuk a gyűrűt, akkor … Többet akartunk az első éjszakán már egymástól, de nem tudtunk aludni, hanem terveztük a családi életünket. S akkor megvirradt, s reggelit készített a családjának és nekem is. Megengedtem neki, hogy az ölembe ülve fogyassza el a reggelijét, s ő nagyon boldog volt, szerintem boldogabb mint én, mivel megszokásból kritizáltam a tálalást. Ő nem haragudott meg, de megmondta, folytassuk a napot, úgy nem öltözünk át, ha a másikunk át nem öltöztet. Hát igen, ő tényleg az én feleségem,s hamarosan még ennél is több. Figyeltetek, NEM KELL KÉTELKEDNI, BIZONYOS SZINTEKEN NEM SZABAD! Majd délelőtt elmentünk a régi iskolájába, megmutatott mindent ami érdekelhetett engem. S ekkor esett le a feleségemnek a tantusz, s kérdezte érte úgye megteszem. Mondtam rólad csak én, rólam csak te, nekem csak te, neked csak én. Sírni kezdtünk a boldogságtól, de már nem álmodunk, tudtuk. NEM KELL SÍRÁNKOZNI, HOGY AZ MEG AZ, TENNI ÉS CSELEKEDNI, hogy építsük fel a családunkat. Majd délben amikor már nem bírtam magammal, megmondtam a lelkitársamnak, hátam mögé állsz, s mindent leveszel, ahogyan többször megtetted a közös álmunkban. Ő szépen felülről elkezdte, de megállt, s annyit mondott, most én vagyok a soros. Átöleltem, s felül nem maradt semmi, majd alul is feleségem egyetlen ruhában, majd elbizonytalankodtam. Ő megértette, s próbált segíteni, de én erősködtem, hogy képes vagyok rá, csak először hadd simogassam végig csókjaimmal, ahol már felszabadítottam. Megtettem és átadtam a kezdeményezést a feleségemnek, s rajtam is egy maradt, s szépen ő is végigsimogatott kedves ajkaival. Úgy ahogyan voltunk lefeküdtünk egymás karjainak ölelésébe, és most már képesek voltunk aludni, elég elfáradhattunk. Másnap hajnalban amikor felébredtem rajtam nem volt semmi, de a feleségemen még igen. Gondoltam, most vesztettem valamit, ha nem teszem meg, de ő csak kedvesen átsimogatott, s öntött belém annyi erőt, hogy levegyem róla. Amikor levettem róla, elhívott zuhanyozni, s ezt mindezidáig megtartottuk. Teljesen letakarítottuk egymást, s alaposan megtörültük csókjainkkal egymást. Ő a feleségem, három nap alatt teljesen átvettük egymást, elfogadva felvállaltuk, mert KÉTELKEDÉSNEK AGGODALMASKODÁSNAK HELYE NINCSEN!!!

Táti gondoskodás

Szeretném megosztani veletek, bizonyára segítek vele. A mi személyes egymásra találásunk nagyon gyorsan történt, de ami előtte volt azt pedig ha megengednétek nem íróm le, mivel bírósági ügy lett belőle. Onnan kezdem, amikor egymásnak átadtuk a megbeszélt jelet, lehethogy nem onnan kellene kezdeni, de míg az ügyek le nem záródnak addig csak innen lehetséges. Szóval találkoztunk egy közvetítő segítségével a parkban, s mikor megláttuk egymást átadtuk a jelet, s innen végre valahára megnyugodhattunk. Megbeszéltük, mi fog történni, ha felmegyünk, s úgy történt. Hogy történt, olvastunk megelőzően elég sok mindent, mindkettőnknek elég sok elszámolnia valója volt a másik felé. Megtettük, s mikor végeztünk vele, egymás karjai között megpihentünk. S délben megebédeltünk, egymás ölében, s úgy éreztük ennél nem lehetünk boldogabbak. De lehetünk, mivel gyermeket akarunk nevelni közösen, ehhez pedig meg kellett tenni azt az utat, amivel valószínűleg lesz majdan, de előtte megbeszéltünk mindent a leendő családi közösségünkről. Igen, sokat sírtunk, de most már egyszerre együtt, s nagyon megnyugtatott mindkettőnket. Valahonnan elhatároztuk, hogy minél előbb megtartjuk az esküvőnket, de egyikünk még ezt is túlszárnyalta, annyit mondott: Miért nem foganosítjuk? Az a boríték még most sincsen felbontva, de eldöntöttük nem fogjuk felbontani, mint ahogyan a leendő házassági köteléket sem fogjuk felbontani. Amikor megvolt már a lezárt boríték, átadtuk egymásnak a képeinket, s mindketten külön szobába vonultunk. Bármit tehettünk a képekkel, ezt el kellett fogadnunk, mivel a védelmünk érdekében tesszük egymásért. A kirívó fürdőruhás és alsóneműs képek azok pedig úgy égtek, hogy még meleget is érezhettünk a szívünk tájékán. Megkértük ezután egymás kezét, úgy ahogyan Ádám és Éva a paradicsomban, s eldöntöttük egymásnak mindent, másnak semmi olyant amivel a kapcsolatunk közé tudnának állni. S ezután jött a legnehezebb számunkra, hát igen elég sok szennylap és divatlap égett el azon az estén, de egymás karjainak ölelésében nyugodtan megtettük egymásért, s akkor jött mindkettőnk számára a legnehezebb, fel kellett öltöztetnünk egymást, igen jött a ruhatárunk, s itt is elég sok ment az otthoni alá, de többet közénk nem állhatnak, mivel ezzel is bizonyítottuk egymásnak elkötelezettségünket. Majd elmentünk a fürdőszobába, aláálltunk a zuhanynak és összeölelkeztünk, s lényegében a többiről pedig majd akkor ha a vizsgálat lefolytatódik.

Egyetlen kódodat se adjál ki addig, amíg személyesen átadhatod neki. Ha mégse kerülne sor rá, akkor várjál meg a Sopronban őrzött dokumentációval

Mint mondtam neked, de azért ide is leíróm, hogy véletlenül se adjad ki azokat a kódokat, amivel közeledben férkőzhetnének. Ne add ki, még akkor se, ha azt ígérik, hogy akkor már vele lehetsz! Végülis mi a garancia rá, hogy a párodnak adják oda. Semmi, magam kárán megtanultam, s ha a mentorunkkal nem akarsz összetűzésbe kerülni, akkor inkább mondd azt, hogy csak akkor … Ha pedig kényszerítik, akkor ott a lista Sopronban ellenük, s ahogyan hallottam már lényegében magam vagyok az akadálya, de én még bízók olyan bizalommal, amikor odaadtam, s csak éppen meg kellett volna érkeznie. Nem akarom kényszeríteni, de mivel őt kényszerítették valószínűleg hamarosan nálam is el fog durrani, s akkor magam fogom megírni ellenük, ha végre igazat mondanának,  s nem áltatnának, de addig szeretnék a figyelmedbe ajánlani pár érdekes dolgot: 2007 2008 2009 2010. Remélem érted? Igen, s hány rendszert tettek tönkre, hány kapcsolatot akartak tönkretenni. Nem kell izgulnod, ha szeret akkor meg fogja találni a módját és én is közvetítői segítségemet felajánlom. Mint mondtam neked, én eldöntöttem, s az álmaim is azt mondják egy esemény után kaphatja meg a jegyesegyetlenem a kódokat, de csak akkor, ha személyesen mellettem tudhatom. Ezt az esemény minden olvasóm ismeri, ha folyamatosan figyel bizonyos bejegyzéseimet. Neked is ezt ajánlom, csináljál újabb és újabb naplókat, valamelyiknél amelyiknél lehetséges küldj segédszerkesztői megbízást a párodnak, ha válaszol rá, akkor pedig tedd meg a következőket. Induljál hozzá, s ne késlekedjél! Ha mégsem találnád meg, akkor csatoljál egy levelet, és dobd Sopronban a levelesládánkba a nevemnek címezvén  egyetemben. Remélem megértetted, a kódodat csak akkor adhatod ki a párodnak, ha a nevedet viseli, más eset már számomra sem létezik. Ebben a hónapban ha olvasni akar a jegyesegyetlenem, akkor elindul bejegyzéseimet olvasni és ha valaki meg nem zavarja, én többekkel egyetemben elindítóm közvetítvén a lelkitársuk felé. S amikor minden lelkitárs a lelkitársa karjában megpihen akkor talán a jegyesegyetlenem is az én karjaim ölelésében.

2010.05.02. 13:06
Találtunk egy dátumot, nem tudhatom, hogy nektek mit jelenthet, de ha lehetséges induljatok már el személyesen egymás felé, ne arra figyeljetek, hogy mit mondanak azok, akiknek túl sok van a rovásán, ők a szeretet ellen szándékosan tesznek. Sötétek mint a szakadék, s kikerülni onnan csak a lelkitársával képes, ha egyáltalán akarna a világosságra jönni.

2010.05.11. 11:33


Ez is jól folytatódott, megtörtént bár nem úgy ahogyan elterveztétek, de megtörtént, s remélem most már a közös családi jövőtöket tervezitek. Ha megengeditek leírnám, hogy találtátok meg azt, hogy már lényegében elválaszthatatlanok vagytok. Sok boldogságot nektek! 2010. 05. 18. 21:26

Engedéllyel szeretném megosztani veletek a boldogságunk történetét. Elnézést kérek a személyeskedésért, de úgy éreztük ezzel segíthetünk, így megengedjük közreadását. Úgy kezdődött minden, volt egy közösségi oldal, ahol mindketten jelen voltunk. Nem ismertem, de az álmaink egyek voltak, csak erre később jöttünk rá. Mindent akartunk egymásról tudni, de igen sokan gátoltak bennünket. Hogy kik, az hamarosan ki fog derülni, mivel meggyőztük egymást, ha nem kérnek bocsánatot azokért az elveszett évekért, akkor számunkra ismeretlenek lesznek és felelősségre vonásuk hamarjában meg fog történni. Innen üzenem nekik, vannak akik segítettek minket, de sajnos többen voltak akik gátoltak bennünket. Remélem érteni fogják azok, … S akkor történt valami, újabb és újabb ember jött valamelyikünkhöz, hogy ez bizonyára nektek szól. Egyikünk sem akartuk elhinni, hogy tényleg, amikor valamelyikünk mondta érkezem, s volt olyan aki képes volt lebeszélni. Aztán volt olyan, egyikünk el kezdte szervezni az esküvőnket, a másikunk annyira mély hullámvölgyben volt, hogy nem akarta elhinni, és képtelenségnek gondolta, s így pedig nem lehet esküvőt szervezni, főleg nem olyat, ami meghatározza életünket. Majdan körülbelül 1 évre rá, kiderült elég sok minden, hűségesek akartunk lenni egymáshoz, de ahogy egyikünk egyre jobban emelkedett, a másikunk úgy csúszott lefelé. Biztunk olyan emberekben akikben nem szabadott volna, újból elkövettük ezt a hibát, aztán végre megtört a jég. Meg bizony ám, de addigra teljesen más megjelenése volt egyikünknek. De ennyire még előre ne haladjunk, közös pontot keresünk, sajnos még a megbeszélt jelet is elfelejtette egyikünk, de a másikunk egyre többször küldte így emlékezetébe véste újból és újból. Valamint elkezdtünk hasonló honlapokra járni, sőt ahogyan utóbb megbeszéltük, szinte ugyanazokon jártunk. Egyikünk ismerte a tulajdonosát, de nem bíztunk abban, hogy segíteni fog. Magunkba meg képtelenségnek tünt bízni, aztán ezeken a honlapokon megtört a jég, s egyre jobban magunkra ismertünk. Igen magunkra ismertünk, de egyikünk még mindig abban kételkedett, hogy nem fog megfelelő lenni a lelkitársának, de itt ezeken a helyeken megtaláltuk azt, hogy IGEN. S tudjátok ez az IGEN-nel, újból elkezdtük olvasni a régen egymásnak küldött leveleinket, mivel sajnos egyikünk sem kapta meg a másik levelét. Aztán történt egy esemény, melyre egyikünk nem büszke, ott állott vele szemben a másikunk, s a kérdésre nem tudott válaszolni. Ilyen már többször is történt közöttünk, de ekkor már volt egy mankónk, amiről szeretnék beszélni nektek. Az internet nagyon jó dolog, de képesnek kell jól kihasználni. Így ahogyan folyamatosan, naponta többször is megnéztük azokat, ahol segíthettek nekünk. Bosszúsak voltunk, de ezzel csak annyit értünk el, hogy a másikunkat megtámadták újból és újból, azzal, hogy nem egymásnak valók vagyunk. … S itt ha lehetséges álljunk meg, olyan emberek, akikben megbíztunk levelet írtak a nevünkben a másikunknak, képesek voltak telefonálni, ők képesek voltak minket elérni, csak éppen mink nem értük el egymást!!! Nagyon durva játékot üztek velünk, remélem értik kikről van szó. S egy nap amikor újból szemtől szemben voltunk egymással, mondanom sem kell egyikünk teljesen megváltoztatott külsővel, feltette másikunk a kérdést, s hallgatott egyikünk. Aztán amikor ráébredt, hogy ki volt az, akkor hazarohant, összepakolta a legszükségesebbeket, bedobta a böröndjét az autóba, s indult utána. Hát igen nem tudta merre megy, így elmondott egy imát, s így már tudta hol keresse, viszont szerencsétlenségére mások már felvették. Sírt, de eldöntötte követi azt az autót, s amikor megállt az az autó, amelyik az egyiküket felvette, leállott a másikunk, s várt, s várt, de amikor látta, hogy közeledik egy másik autó, akkor újabb szerencsétlenségére, újból csak követhette a lelkitársát. Sok minden motoszkált a fejünkben, de végre jóra fordult. Amikor kiszállt egyikünk a második autóból, akkor szépen másikunk már nem bízta többet a véletlenre a találkozást. Már majdnem 100 kilométerre mentünk, de amikor másikunk odament akkor, s annyit mondott Szeretnék neked valamit átadni. Ekkor átöleltük egymást, s megfogtuk végre személyesen egymás kezét. Igen, de viszont mivel bízonyítani akartunk egymásnak, nem hittük volna, hogy képesek leszünk megtenni az első személyesen együtttöltött óra után. Leállítottuk az autót, s elindultunk fel a hegyre, egy sziklához… S annyi mindent megbeszéltünk, csak éppen azt nem ami miatt ennyien közénk akartak állni. S újra elindultunk, nem engedtük el egymás kezét, s mikor megérkeztünk, akkor újból és újból bizonyítanunk kellett egymásnak. Igen megérkeztünk, s újabb pofont védtünk ki. Egyikünk édesanyja azt mondta, inkább aludjunk külön-külön, erre aztán másikunk csak annyit válaszolt, a böröndjét behozta, s mondta a Párom mellett a helyem, csak ő lehet a férjem! Megbeszéltük magunkról semmit nem veszünk le, s a börönd teljes tartalmát kiborítottuk, s a ruhásszekrények teljes tartalmát is egybe, mint ahogyan a lelkitársaknak illik megtenni ennyi gáncsoskodás után. Majd nyugóvóra tértünk egymás karjai között, de nem aludtunk csak beszélgettünk. Aztán megint egy nem várt esemény, benyitott hozzánk egyikünk édesanyja, mintha ellenőrizni akarná a fiát. S mikor látta a boldogságunkat, többet már nem kételkedett bennünk.  Másnap reggel pedig elindultunk valami nagyon szép helyre, s már együtt egymásért személyesen elmentünk azokhoz akik bíztak és mellettünk álltak, segítettek és tanácsokat adtak. S most végre már hamarosan összeházasodunk, de előtte mindent de mindent elmondunk a másiknak, mivel kimondva könnyebb elhinni, hogy megbocsátottunk egymásnak a tudatlanságért, a kételkedésért, az aggodalmaskodásért. S hogy mikor lesz az esküvőnk, arra csak azok érdemesek, akik megértik közénk állni nem lehet, mivel feleséganyaként és apaférjként védelmezzük egymást és azokat akik szintén lelkitársi kapcsolatban szeretnének élni.

Szolnok találkozók

Úgy folytatódott ahogyan már többször elgondoltam, de ha megengeditek leíróm. Amikor megtaláltam a páromhoz vezető legfőbb emberi szövetségest, akkor állandóan figyeltem a honlapját. Tudjátok volt olyan nap, hogy az ebédszünetemben is ott lógtam, s kerestem, hogyan … Nehéznek tűnt, de mégse volt nehéz, mert aki a párjáért ennyit nem tesz meg, az nem a lelkitársa. Ott folytatnám, hogy megkerestem az édesanyját, elmentem a munkahelyére, s bemutatkoztam neki. Ő igen sok mindennel tudott segíteni nekem, mivel a szíve alatt hordta, felnevelte és amikor tanácsát kérte, tanácsot adott a páromnak. Vörös fonott hajamat a találkozó után megpróbáltam visszaállítani, de erre még több időt kellett szánnom. A páromat hogyan tudtam személyesen mellettem, ez volt a következő. Mivel az édesanyját már megpuhítottam, amikor látta, hogy a gonosz pletykákat hitelrontásként rólam valótlanok. Nem mondta, hogy fogjam vissza magamat az öltözkődésemben, de tudtam a párom ezt akarja. Megtettem, s a következő héten vasárnap elindultam a párom településének templomába. Igen a szívem vitt előre, s mikor megláttam, akkor oda akartam menni hozzá, de tudjátok nem mentem. Bizonyítékokat akartam, hogy az az igaz amit tudok róla. Nagyon nehéz volt visszaérnem, mintha kicseréltek volna. Este elmosogattam, s tudtam, hogy már a párom is itt lehetne, ha nem féltem volna. Másnap sajnos dolgozni kellett mennem. Ebédszünetben megint, de most valami olyat láttam, ami kicsit elgondolkoztatott. A párom ezt írta: "Láttam valakit, aki olyan mint a párom, de mégsem lehet az, mivel én barna hajú hölgynek fogtam meg a kezét a virtuális térben." Este mikor fáradtan hazaértem, megint a honlapján jártam. S találtam egy kiegészítést, "következő alkalommal meg fogom kérdezni a nevét" Nagyon boldog voltam, de tudjátok én addig se akartam várni. Még aznap este újból elindultam feléje, s megálltam előttük, s figyeltem az ablakát. Nem kapcsolta fel a villanyt, de hogy kapcsolhatta volna fel, amikor már nem volt ott. Reggel ott ébredtem, s amikor észrevett az édesanyja, meg is mondta, miért nem hívtam fel, akkor nem kellett volna ennyi kilométert fölöslegesen megtennem. Szerencsémre szabadnapom volt, és estére kellett menni dolgozni, de a párom után nem voltam képes elmenni. Hogy miért, azt magam sem értem. Visszaindultam, és a honlapját böngészve megtaláltam az újabb üzenetet nekem. Ez az üzenet nyílt volt, s annyira vártam a hétvégét, hogy próbáltam mindent visszaállítani. A hétvége egy másik templomban, közelebb mentem hozzá, de a kézfogásnál valószínűleg elárultam magamat, ugye tudjátok, hogy mikor. Siettem haza, boldog voltam, nagyon boldog voltam, de a párom bejegyzése egy kicsikét meglepett a honlapján: "Melyiket válasszam, inkább kitartok akinél először felvállaltam" Már nem is akartam aludni, de ha pihenni tértem, mindig azon gondolkodtam, megvallom előtte a jelemet, s kéz a kézben fogunk sétálni a parkban a párommal. Újabb segítséget vettem igénybe, viszont egyre durvább hátszelet is kaptunk. Igen s mikor már képes voltam többes számban beszélni, akkor jöttem rá majdnem mindenre. Fel akartam hívni a szövetségesemet, de jobbat találtam ki, megvettem a jegygyűrűket, s fogtam egy borítékot beleírtam a felvenni szándékozott férjezett nevemet, s lezártam a borítékot. Minden nap, azt éreztem egyre nehezebb terhet viszek, de mégis egyre könnyebbnek tünt. Dolgoztam, de még a kollégáimnak sem mondtam el, mit szándékozok tenni. Mondanom is kell, jól tettem. S péntekre lényegében már csak a hajam hosszúsága nem állt vissza. Elszánt voltam, annyira elszánt, hogy tízszer legalább megnéztem a jegygyűrűink megvannak-e, s a boríték le van alaposan zárva. Összetakarítottam otthon, de mindig rondának éreztem magamat, aztán jött az, ami a páromat még közelebb hozta hozzám. Összepakoltam minden ruhámat, hogy hátha akkor már nála vele mellette. S tudjátok hányszor kibontottam a böröndjeimet, majd visszacsomagoltam. Betettem az autóba, s elindultam a párom felé. Tudtam az öltözetemet, tudtam ő már régen elfogadott, tudtam a párom vár, s ha képes leszek megtenni Én vagyok, akkor mellette pihenhetek a karjainak puha ölelésében. Igen elindultam, csak a szövetségesemnek szóltam, s korábban érkeztem, így hozzájuk mentem először, s képes voltam kimondani, Én vagyok!, a páromnak több sem kellett, megkaptam a csókjait, s megkért, hogy maradjak vele, többé senki ne állhasson közénk. Elbeszélgettünk, majd végre a kezemet fogta, s nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy a párom mennyire boldog velem. Megtettem amit már régen meg kellett volna tennem, s amikor a jegygyűrűink előkerültek, átadtam a borítékot is vele. Meg volt az eljegyzésem személyesen is, nemcsak virtuális térben, karjaiban megnyugodtam, s mikor átadtam a böröndjeimet, a párom a képeimet kérte. Nem értettem addig, amíg megkaptam először az ővéit. Egész éjszaka beszélgettünk a képeinkről. Én eltettem az ő képeit, a párom pedig az én képeimet tette el. Mindent átadtam úgy éreztem azon az estén, amit adhattam, s a párom már a feleségét látta személyesen bennem. Reggel pedig megkért valamire, s megmondta nekem szabad, másnak nem. Sajnos nem sikerült megtennem. Akkor helyet cseréltünk, s kérte a párom álljak a háta mögé, s mindent vegyek le róla. Szégyeltem magamat, de megtettem, s tudtam most a párom fog jönni, de nem ez történt, hanem magára csavart egy fürdőlepedőt, amíg a háta mögött voltam, s visszament, s mondta, tedd meg feleségem, neked szabad, másnak nem. Sikerült, megmostam tetőtől talpig, s még meg is tudtam borotválni, bár néhány sebhelyre csókot nyomtam, hogy ne fájjon annyira neki. Alaposan megtörültem, de szerintem kevés csókot kapott tőlem. Mondta nekem a párom, el kell mennie, de szeretné, ha vele mennék. Szabadságot vettem ki, s vele tartottam.

Szolnok előzmények

Engedéllyel szeretném megosztani veletek, mi történt velem. Azóta nagyon boldog vagyok. Hát kérem, megtörtént aminek régebben meg kellett volna történnie, csak én alaposat hibáztam. Erre a hibára úgy éreztem nincsen megoldás, mégis a párom … , megadta újra a bizalmamat. Mai napig sem értem, hogyan lehetnek ennyire ellene egy boldog szeretteljes kapcsolatnak. Hibáztam, mégis megbocsátott, olyat kaptam tőle már az első személyes találkozónkon, amire még gondolni mertem. Itt hívóm mindannyiótok figyelmét, ha lelkitársatokkal találkoztok, vagy hallotok róla, már másképpen kezdtek el viselkedni. Magam sem értettem, de szerencsére azért van az hipersztrádának is jó oldala. Egy nagyon fontos dolog, ha megsértenek, a lelkitársadat is megsértik, s ez viszont is így van. Elképzeltem többször, hogyan fogom meg végre a kezét, mégis másképpen történt. S most erről szeretnék írni. Másként történt, de a lényeg megtörtént, s most már személyesen is hamarosan a férjemmé válik a párom. Igen s ez akkora boldogsággal tölt el, hogy képesnek érzem magamat, másoknak segíteni. Képesnek érzem, mivel én is onnan kaptam a segítséget, ahonnan nem is gondoltam volna. A páromat amivel gyanúsították ép azt érték el vele, hogy se vele, se nélküle. Köszönöm, akik segítettek név nélkül, mert ők tényleg megértették a helyzetünket, mivel hasonlók velük is történtek. Nagyon köszönöm, hogy a páromhoz visszaintettek, s ezzel lényegében megkaptuk amit már régebben megkaphattunk volna. Magamat szidom, nem tudok mást tenni, mivel előbb is megtörténhetett volna, s nem lett volna annyi átsíratott éjszakám és nappalom. Egyszer aztán kaptam egy fülest, olyan helyről, amit mindenki láthatott, de nekem szólt, aztán ahogyan végignéztem, már elhatároztam minden vele nem töltött személyes hónapért, egy képet fogok küldeni neki. Hát igen, de itt volt a neheze, mivel tudtam bármit küldök neki, ő válaszolni fog, ha tényleg az én párom, mivel én a feleségének érzem magamat. Itt jegyzem meg, csak olyan képet küldtem, amivel értésére adom, hogy a társam, és a férjem. Őszintének kellett lennem, s megmondtam neki, ha elmegyek hozzá miben megyek, mennyi ruhámat viszem magammal, de ezt valahogyan ki kellett vitelezni. S ez az én nagy gondom, megint magamba roskadtam, s ekkor találtam ki, én nem úgy fogom elküldeni a ruhatáram teljes leírását, hogy ennyi darab, hanem részletesen, annyira részletesen, hogy érezze …, hogy társa, felesége vagyok. Összeszedtem mindent, arra figyeltem semmit ne hagyjak ki, a legapróbb részletet is leírjam a páromnak. Ő válaszként leírta, miben szeretne látni, s itt lényegében, megindultam feléje személyesen. Megadtam neki az új telefonszámomat, s minden fél órában felhívtam, ha elfelejtettem, akkor meg ő hívott fel, hogy nincs-e valami bajom. Megérkeztem a páromhoz, s első pillantban kézen fogott, s nekem ez már pont elégnek tünt, de amikor azt mondta, hogy mellette pihenhetek, akkor csak az álmom jutott eszembe. A párom gyengéden átölelt, s karjai között pihenve megnyugodhattam.